Ania c'est moi

16 août 2019

Az a baj, hogy az életet sokszor mindenképpen recept alapján szeretnénk "megfőzni"

Kétfajta hozzáállás van, azt hiszem. Az egyik, amikor mindig arra vársz, hogy minden tökéletes legyen. Van egy elképzelésed, egy recepted a tökéletes és boldog élethez. És egészen addig, amíg be nemnszerezted az összes hozzávalót, nem is kezdesz bele a főzésbe. A lista hosszú, be kell szerezned egzotikus fűszereket, olyan báránycombot, amit csak a világ másik végén lehet kapni, tejszínt, zöldségeket, melyek közül ugye néhányat csak Dél-Amerikában termesztenek, azaz, az összetevők nagy része egyszerűen nem kapható a sarki boltban, de még a középmesszi szupermarketben sem feltételnül. Meg kell várni egy bizonyos időszakot, amikor importálnak, egy évente egyszer rendezett vásárt, el kell utazni vagy meg kell várnunk egy ismerősünket, amíg pont olyan helyre utazik, és haza tud nekünk hozni. Bonyolult a recept, sok hozzávaló kell hozzá, így csak várunk és tesszük a dolgunk, azt remélve, hogy majd egyszer összejön minden és elkészíthetjük végre a boldog életet.

Persze mindeközben éhezünk és lemaradunknegy csomó olyan hozzávalóról, amiről egyszerűen azt gondoljuk, hogy nem illik a receptbe.

A másik életfilozífia kicsit realisztikusabb, és kissé kevésbé vesztegeti az értékes időnket és a fiatal éveinket. Ez az életfilozófia abból főz, ami van, ami kapható, nem vár a tökéletesre, nem akar lemaradni egy jó krumplistésztáról, csak mert ő egy sushira vár. Ez az életfilozófia azt nézi, mit nyújt elé az élet készen vagy félig készen, és hogy kreatívan mit tud alkotni magának belőle. Nem azon siránkozik, mi nincs, mi hiányzik még, és mennyi idő lesz még beszerezni. Egyszerűen fogja a lehetőségeket és meglovagolja. Kihozza maga számára a legjobbakat belőle. Számára az élet nem a nehézségekről és a soha el nem érhető hajszolásáról szól, hanem a jelen játékáról. 

Mintha az élet mindig feldobna valamit, és azt mondaná válaszul: hm, akkor én most erre így és úgy reagálhatok, ezt és azt hozhatom ki belőle.

Azt hiszem ez az isteni akarat. Hogy így éljük az életünket, mindig tudatában annak, hogy milyen szituációt élünk - milyen szituációban vagyunk benne - tudva, hogy soha semmi sem örök - kevés az idő, és hosszú az út. De nem érdemes ragaszkodnunk a rosszhoz, egy valamitől várnunk a biztonságot, vagy a boldogságot.

Szokták is mondani, hogy az élet tálcán kínál lehetőségeket. A legfinomabb sütiket is kínálhatja valakinek, ha ő egyszerűen nem kér belőle. Míg más egy pogácsának is örülni tud.

Ez olyan, mint az autóvezetés. Mielőtt belevágtam volna, tele voltam félelmekkel, kétségekkel - át akartam ismételni az egész elméletet,  a KRESZT, a jogszabályokat, rettegtem, úristen milyen veszélyes, hányféleképpen hibázhatok - aztán nehézségeim voltak a parkolással -

De ekkor jöttem rá, hogy az autóvezetés tulajdonképpen helyzetekre reagálásról szól. És meglepően jól, ösztönesen reagáltam. És a helyzetekben nem a kihívásokat vagy a nehézségeket kerestem, hanem a lehetőségeket. Amikor választhatok, inkább oda parkolok, ahol van elég hely, mint 2 autó közé.

És így megy az életben is. Észre se vesszük, mennyire veszélyekkel teli az utunk, talán azt se tudatosítjuk, hogy akkor is tartunk valahová  amikor azt gondoljuk, hogy nem - és lesznek útitársaink, és lesznek szép napsütéses napok és rosszabb esősek - de az útra kell figyelnünk, a rövidebb úton kell mennünk, és a legkönnyebb parkolóhelyre kell beállnunk.

Mert az életről lemaradunk, ha recept alapján akarjuk főzni. Ha elvezetünk Kínáig, aztán Bolíviába, aztán veszünk egy speciális sütőt Hollandiában és azt gondoljuk, ha minden megvan, utána kezdődik csak az út és a boldogság.

Miközben megtehettük volna ezt az utat 10 perc alatt és már jól is lakhattunk volna. Tudva, hogy az ember úgyis mindig újra éhezik, az útitársak nem kísérnek minket mindig végig.

Azt gondoljuk, a boldogság egy úticél, egy szigetke, ahol állandóság van. De ez nem igaz.. a boldogság inkább egy fogyasztási folyamat. Mint az evés.

Az út pedig akkor élvezetes, amikor tudjuk, hogy mindig meglesz valahogy amire szükségünk van. Csak el kell tudnunk érni valahogy a legrövidebb idő alatt. Ki kell nyúlnunk érte.

Posté par Aniamoi à 14:11 - Commentaires [0] - Permalien [#]


15 août 2019

Nemsokára vége a nyárnak

És örülhetnek a stréberek, a depressziósok, a zárkózottak, a szado-mazochisták..és én elkezdhetek dolgozni.

Egyszerűen hihetetlen, hogy D.az egyetlen barátom otthon, aki maradt nekem.

Az élet buli, vagy munka? Mert úgy hogy érezhetném jól magam, hogy meg kell felelnem? Úgy hogy érezhetném jól magam, hogy nincs egy társam a nehézségekben? Pardon, nem kapaszkodhatok ugye belé, tehát tőle függetlenül kéne jól éreznem magam... Úgy hogy érezhetném jól magam, hogy félek? Hogy komolynak kell lennem? Hogy annyi minden van, amit nem tudok, és amit felejtettem? És mindig annyi minden lesz is még? Ha akkora a felelősség rajtam? Hogy fogom bírni?

Hogy fogom kiegyensúlyozni? Hogy lehet ezt csinálni? Mert amíg buli az élet, addig könnyű. Addig könnyű csinosnak lenni, felszabadultnak lenni, másokat tükrözni, azt csinálni néhanapján, amihez kedved van.. de aztán jönnek a terhek, a nehézségek, betemetnek és kész.

Amíg egy bulilány vagyok, addig röpdösnek a pasik .. amint viszont jönnek a nehéz napok .. úgy kerül el engem mindenféle és mindenfajta boldogság, és minden ember, hogy gyakorlatilag fel sem tűnik, annyira belezsongok abba  hogy minden annyira szar. Ilyenkor olyan kicsire húzom magam, mint valami baktériumspóra.

Nem nőnek való ez basszátok meg, komolyan mondom. Cserébe leszek valaki. Lehetek valaki. Halleluja. Egy monitor mögött ülve.

Csak bírjam el ennek a terhét és ennek az árát. Mert túl nagynak tűnik. Könnyű úgy bulilánynak lenni, ha nincsenek egzisztenciális gondjaid. Ha szeretnek a szüleid. Ha be tudod osztani az idődet. Ha be tudsz valamit baflázni és visszamondani. Ha gyors észjárású, nyitott, és érdeklődő vagy. Ha senki nem nyeste le benned a nőiességet. Ha a szüleid kva gazdagok. Ha nem azok, akkor gyakorlaitlag ki vagy szolgáltatva egy hímnek. Ha dobbant, repül a lábad alól a talaj. Repül a jövőképed. Repül az, hogy ki vagy, ki leszel, és ki mellett.

Tudom, hogy nem tartozom ide. Tudom, hogy itt most buli az élet. És akikkel találkozok, azok is bulik. Itt mindenki buli. Tudom, hogy haza kell majd menni.  De oda sem tartozom. Nem szívesen megyek. Engem mindig a valódi teljesitményre neveltek, és ebből nehéz is lejjebb adni. De nem tudom meddig tart még önmagam szivatása. Ugyan lehetnék valami teljesen más is. Ami a legkönnyebb orvosi szakma. Lehetnék háziorvos, mint Fruzsinnyá. Most csak komolytalan vagyok. És elszegődnék orvosokat kiszolgáló személyzetnek. Csak azért, mert FB.tartotta az első gyakorlatunkat. Csak ezért. Csak azért, mert élt bennem egy kép, hogy D.az urón, én a radión. Csak ezért.

És most itt vagyok, makogok németül egy afgánnal, aki amúgy férfiasabb, normálisabban bánik velem, mint F.óta bárki, mert én is tudok most nő lenni, nem csak egy szorongó, megfelelő szürkeegér, aki kapaszkodik valami egójába, hogy ő valaki akart lenni, csak mindeközben semmi ideje nem maradt az életre.

És mit ér az egész, ha nincs, aki szeret. Mit ér az egész, ha nincs, aki mellettem/mögöttem áll.

És mit tudnak a férfiak kezdeni ennyi karrierrel? Semmit. Építik ők is az övéket, és nő kell nekik. Élettel, meg minden. És miért választottam a radiot? Gyakorlatilag csak miattuk. És mert biztonságosnak tűnt. Annak tűnt. Ebbe tettem magam, csak közben valahogy el is veszítettem magam. Elveszítettem a fényem.

És el is dobhatnék mindent, amit építettem, ha nincs aki szeret, akinek fontos, gyakorlatilag 0-ról kezdhettem volna az életem ha nem vesznek fel a klinikára, lehetne a pasim egy afgán és elmehetnék bolti eladónak - és lehet, hogy sokkal boldogabb lennék. Mint amilyen szeptembertől leszek. Mint ami vár rám.

Posté par Aniamoi à 01:42 - Commentaires [0] - Permalien [#]

13 août 2019

El tudja férfi venni a ragyogásodat?

Próbálom ezt most rendesen végiggondolni. Valüszínűleg igen, ha folyton csalódást okoz. Ha folyton miatta teszel dolgokat, valamit vársz cserébe, szeretnéd, hogy ő folyamatosan azt tükrözze vissza rólad, hogy mennyire szerethető, mennyire csodálatos, mennyire szép vagy. Hiszen minden alkalommal, amikor találkoztok, miatta csinosítod ki magad, minden alkalommal szárnyalni szeretnél, amikor vele vagy, ahogy az elején volt, ahogy a szebb időkben volt.

Minden alkalommal tőle várod, hogy ezt visszatükrözze, amit az elején is gondolt rólad, de lehet, hogy ő erre nem képes. És egyből azt gondolod, hogy azért, mert ő már nem úgy gondol rád. Már elmúlt. És még jobban erőlködsz, és még többet beleteszel, hogy visszakapd már azt a tükröt, hogy csodálatosnak tart téged. Szabályosan harcolsz, hogy a kapcsolat életben maradjon, hiszen, ha te nem tennél bele, nem történne semmi.

Egyszerűen nem értem, miért kell itt mindig valakit hibáztatni ezért. Miért kell azt mondani, hogy AZ a férfi veszi el a ragyogásodat, AZ a szemét, kerüljed el, nem jó az neked. Miatta vagy bizonytalan, boldogtalan, miatta érzed rosszul magad.

Nem ez a teljes igazság, a teljes igazság, hogy valahol te is hibás voltál, amikor mindig mindent tőle vártál. Elvártad, hogy ragyogtasson, szeressen, érdekeljed őt, tükrözze vissza szép szavakkal és szép tettekkel, hogy milyen csodálatos is vagy. És semmi másban nem tudtál gondolkodni, csak abban, hogy ezek mind hozzá kötődnek, tehát őt kell működésre bírni - amit nem lehet, így, ebben a formájában. Aminek a végeredménye inkább ellentétes lesz, mint amit szerettél volna.

Ragyogtatni tudod magad, úgy, hogy öngondoskodást folytatsz, energetizálod magad. Szeretni tudod magad, és szerethetnek mások is téged, akik nem a pasid. Akik időt szánnak rád. A dolgok egyik fele tehát, amit tőle vártál volna, azt megkaphatod máshol is/megadhatod magadnak. A másik fele pedig az ő része. Hogy képes-e érdeklődni felőled, és képes-e szavakkal és tettekkel visszaigazolni, hogy csodálatosnak tart. Ennek az egyik fele rajtad is múlik, a másik totálisan az ő része. 

Érdeklődni akkor képes utánad, ha nem tud minden egyes kis részletet rólad és minden napod minden pillanatáról. Ha van mit mesélned. Ha meg tudsz amradni titokzatosnak. Ha nem kapaszkodsz belé, hanem rajta kívül is van életed. Ha látja ő is pontosan, hogy mennyi más embernek is tetszel - ha megijed, hogy elveszíthet, ha megijed, hogy bármikor elsétálhatsz. Érdeklődni akkor képes utánad, ha elérhetetlen tudsz maradni neki.

Ha egyedül is megállod a helyed a világban. Ha két lábbal jársz a földön, összeszorított fogakkal, és szorítasz még arra is időt, hogy magaddal légy - azzal, ami feltölt, amitől boldog vagy, amitől életkedved van - mert ez a női részed. 

Ne a pasidtól várd, hogy éreztesse veled, hogy nő vagy. Kislányoknak még szabad egye meg. Mivel nincsen öntudatuk. Úgymond. Kislányoknak macsó kell, aki jön, és akar, és mondja, hogy elhidd te is, te szerény, te naiv, hogy HOT vagy.

Amikor tudatos nővé válunk, akkor már tudjuk magunkról.

Elvenni viszont elveheti még férfi úgy a ragyogásunkat, hogy visszaél. Amikor korlátozni akar, amikor magának akar, amikor olyan módon akar veled lenni, ahogyan te vele nem, de mégis rádkényszeríti. Amikor haraggal van feléd. Amikor birtokolni, korlátozni és kisajátítani akar. Igazából ez semmiben nem más attól, mint amikor te akarod őt csakis magadnak. Amikor papuccsá változtatod ilyen-olyan manipulációkkal. Fel kell tudnod nézni rá, csodálnod kell tudni a lényét, és amikor ezek a dolgok nincsenek a helyükön, a kapcsolat haldoklik. A függőbb fél kiszolgáltatottabbnak érzi magát, jobban fél, és  félelemből akar birtokló lenni. Azt akarja, hogy te is szarul legyél, te is szarul érezd magad, nehogy találhass valaki mást.

A helyes útja a párkapcsolatoknak, hogy te képes vagy magadat "tölteni": azaz energetizálni, a női lényedet életetni, tehát az egészségeddel, kinézeteddel foglalkozni - és képes vagy a másikat is csodálni, és nem akarod őt bekorlátozni. Sem megváltoztatni, sem siettetni, sem eltéríteni. Ha párkapcsolatban akarsz lenni vele, légy vele így, úgy, amilyen ő, sé ahogyan gondolkozik, ne akard megváltoztatni. Ha családot szeretnél, és ő nem, akkor ne várd, hogy majd meggondolja magát, akkor majd jön egy olyan másik férfi az életedbe, akit szintén csodálni tudsz, és ugyanarra vágytok, így nem kell ráerőszakolnod az akaratodat.

Semmilyen módon nem függsz egy másik embertől, ez csak egy illúzió. Az érzéseid benned vannak, rólad szólnak, amiket éppen véletlenül rá vetítesz. De igazából nagyobb részt szól ez arról, hogy te magadat mennyire csodálatosnak és fantasztikusnak érzed, amit ő néha képes neked visszatükrözni. Az iránta érzett szerelmed nagyrészt rólad szól. Ami pedig azt a képességet illeti, hogy az ember képes legyen másban meglátni azt, amiben ő különleges, ami az ő lényében nagyszerű dolog - azt meg lehet látni igazából akárkiben. Bárkiben. Érdemes is erre törekedned, mert így tudsz TE tükör lenni MÁSOK SZÁMÁRA.

Te tudod, hogy mikor melyik esetben mennyire érdemes játszani a tűzzel. Sajnos tényleg előfordul, hogy a kedvességet félreértik. Van, aki számára már csak az, hogy szóba állsz vele, biztatás. Ennyire nagy hatalom nőnek lenni. Ezzel talán nem érdemes tovább feszíteni a húrt. Van, aki számára a nevetésed már flört. Van, aki számára már ha időt fordítasz rá, az egyenlő azzal, hogy odáig vagy érte. És ha haraggal van feléd, mert úgy érzi, becsaptad: igen, ez is el tud venni a ragyogásunkból. 

Akiket megerőszakoltak, talán ezért nem mernek újból nyitni. Ezért vannak különféle problémáik, mert magukat hibáztatják, magukat tartják bűnösnek.
Akik DIREKT nem akarják a férfiak figyelmét magukra vonni, talán ezért bújkálnak a nőiességük elől, mert nem akarnak kihívóak lenni, nem akarnak félreértéseket, és legfőképpen, nem akarják, hogy olyanra biztassanak másokat, amiket ők nem adnának meg, hiszen nem éreznek.

De ez igazándiból végülis valahogy egy öngól. Ha direkt nem akarsz feltűnni, szemet szúrni, okot adni a támadásra, az gyakorlatilag olyan, mintha az lenne rádírva: bocs, hogy élek! Bocs, hogy itt vagyok! Bocs, hogy nő vagyok! Bocs, hogy szexi, csinos és életvidám vagyok! Inkább nem leszek egyik sem, és akkor nem lesz nagy gond. Inkább csak megfelelek a követelményeknek, és valahogy túlélek. Ez egy baromi nagy öngól. 

Hiszen nem marad semmi hatásod a környezetedre, arra, hogy néhanapján elérd azt, amit te szerettél volna, az történjen és úgy történjen, ahogy te szeretted volna. Nem marad semmi, ami vonzó lenne benned, így talán távol tartod a bunkókat, de távol tartod azokat is, akiknek igenis vágynál a figyelmére.

Posté par Aniamoi à 16:04 - Commentaires [0] - Permalien [#]

A tobzódásról

A tobzódás lényegében az az állapot, amikor van egy csomó terv a fejedben, de azt sem igazán tudod melyikkel kezdjél. Tehát igazándiból nem tudsz mit kezdeni magaddal.

Az a fals percepciód h van egy csomó időd mindenre, ami egyáltalán nem is igaz. Vagy pont hogy tudod, hogy nem lesz elég időd mindenre, és így még nehezebben priorizálsz.

Akartál valamit, amihez kedvet is éreztél, de közbejön valami másik tényező, amit előre kell venned.

És a legrosszabb, hogy egy totál idörabló agyalásba kezdesz, hogy az élet ilyen, olyan, amolyan. Mert ez még mindig kényelmesebb, mint erőszakot venni magadon és túllendülni az elkezdés nehézségén.

Egy kis filózás lustulás kell az életbe. De ha ezzel inditod a napod, akkor sok időhátrányt kell majd bizony behoznod.

A tobzódás egy fals percepció. Időrablás.

Posté par Aniamoi à 11:40 - Commentaires [0] - Permalien [#]

Hogyan tindereznek a magyarok, és hogyan tindereznek az osztrákok?

Nos, az első különbség, ami szembeötlött, az, hogy az osztrákok NEM tindereznek munkaidőben.

Ami már eleve egy jó pont. A magyar srácoknál ilyen tendenciát nem figyeltem meg. Írkáltak délelőtt, délután, délben, éjszaka, reggel, akármikor.

Az osztrákok sokkal egyértelműbben a szexre mennek rá. Nem véletlen a név, hogy dugóapplikáció. De esküszöm, megpróbáltam ismerkedni más helyeken, a legtöbben élik az életüket, elszigetelve, és hol vannak? Tinderen nyomulnak. Ott van a többség. Ott van a rengeteg fiatal ember.

A magyar srácok egy kicsit szerényebbek ilyen téren, legalábbis azok, akik a tindert nyomkodják. Persze vannak a játszadozó van kedved egy kis mókához?;) típusú fiúcskák is, ill. akik hangsúlyozottan érzékeltetik, hogy csak erre mennének rá - és vannak azok, akik tényleg kapcsolatot keresnének, és ad1 ezért túl válogatósak ad2 bármit megtennének csak legyen már nőjük. Ad2 verzióból én úgy érzem Magyarországon több van. Több a kétségbeesett, egziszteciálisan sehogyan nem álló, elmagányosodott IDIÓTA, aki igazából azért van fent Tinderen, mert nincs más választása. Máshol nem tud ismerkedni, soha életében nem ért még el semmit. Igazából a legtöbb magyar férfi lecsúszik a Tinderre, ahol aztán ugyanúgy nem tud felszedni/megtartani senkit. Nem mutatja be a barátainak, mert nincsenek barátai. Nem lesz bemutatva a lány barátainak, mert neki sincsenek - na szóval, így megy ez, csak Magyarországon még ráadásul valahogy extrém negatív spirálba kerül az, aki Tinderen nyomatja magát. Átlagban.

Ausztriában egy kicsit más. Még aki nem a felső 10ezerbe tartozik is, annak is ég és föld minőségi különbség az élete. Még annak is jó a kisugárzása, még ha nem is helyes, akkor is vonzó tud lenni - egész egyszerűen talán mert egzisztenciálisan nem nyomorog. A "külföldipasinak jobbakisugárzása" jelenség ez.

Hogy ez csak dugó-applikáció, és igazából nem megyek ezekkel a fiúkákkal semmire?

Emlékezzetek a cserkészek jelszavára: aki valaki az életben, az nem a tinderen nyomul. Nem adja az arcát hozzá, nem hirdeti magát, hogy tessék: szabad vagyok, nincs párom, egyedül vagyok, jaj. Aki valaki az életben, az az életben talál magának párt, egy valós helyzetben, mert inkább ennek van alapja egy kapcsolathoz, mint a jobbra-balra tologatásnak. Sosem érdekelt minket, hogy a másik embernek milyen tulajdonságai vannak. Nem ebbe szeretünk bele, hanem a történetbe. Igazából van a fejünkben egy történet, amit szeretnénk, ha átélhetnénk, és ehhez castingolunk partnert, aki elég jól néz ki és akivel jól tudjuk érezni magunkat. Sokkal nagyobbra értékeljük azt, aki ritka. Akivel nem elhet csak úgy a jobbrahúzás után elmenni kávézni. Akivel találkozni kell, jól kell csinálni, akivel az első pillanattól fogva még nem volt egyértelmű, hogy lesz-e ebből valami több. A Tinderen egy NAGY KITŰZŐT viselsz, hogy HÉ, keresem ezt a sztorimat. Te lennél az? De ebből hogy lehetne valaha is sztori?

Aki máshogy nem képes ismerkedni, és nincsenek barátai sem, az szomorú eset. Tegye valahogy először rendbe az életét. Utána térjen rá a szaporodásra.

Aki pedig úgy áll hozzá, hogy ez dugóapplikáció, azzal teljesen egyetértek. Nem úgy, hogy fúj, a ffiak mármegint csak aztakarják. Nem. Át akarok élni valamit, de ettől nem várok többet, mint hogy kváziarctalanulésnévtelenül kihalásszuk egymást azzal, akivel kölcsönösen vonzónak találjuk egymást, gombnyomásra megrendeljük az instant szerelmet, és aztán köszönjük szépen, ezzel így el is vagyunk, egy időre, majd legközelebb rendelünk mást, ha megint hiányunk van. A lényeg, hogy meg tudjuk rendelni a másik embert, mint egy szolgáltatást, hogy hát hello, én itt vagyok, akarok valamit, benne vagy-e?

Tehát gyakorlatilag én nőként IS akkor vagyok fent a tinderen, amikor úgy érzem, kéne már, hogy férfiakkal találkozzak, férfiak vegyenek körbe egy kicsit, érdeklődéssel, akárhogyan. Akár rám is lehetnek állva, nekem oly mindegy, igazából arra az érdekes dolgora jöttem rá, hogy az JOBBAN tud zavarni, amikor egy pasi nem akar megdugni, mint amikor igen. Legyen csak lelkes és nyomuljon csak. Igazából kell egy visszajelzés, és ha nem Danitól jön, hát jöjjön mástól.

Hát ezért vagyok én a tinderen. Mondjuk az más kérdés, hogy odáig már nem feltétlenül akarom, hogy elmenjen a dolog, hogy dugjunk is. Elképzelve egyébként még csak-csak, de a valóságban annyira más. És igazándiból vagy beleéljük magunkat valamibe: amit nem kellett volna, mert úgyse lesz folytatás, vagy nem éljük bele magunkat, csak visszajelzést akarunk, érzelemmentes szexet, hogy még kívánatosnak érezzük magunkat. Aztán ha ezt élvezzük, hát akkor miért ne.

Posté par Aniamoi à 11:10 - Commentaires [0] - Permalien [#]


12 août 2019

Nem vagy elég asszertív?

Néha csak úgy sodródsz az eseményekkel, mert nem tudod magadat nem bántó módon képviselni? Nem tudod az érdekeidet jobban érvényesíteni? Belemész olyanba is, amiről tudod, nem lenne jó neked? Olyan kapcsolatokat tartasz fenn, ahol kimomdatlan egyezség, hogy mindig csak te alkalmazkodsz?

Mit félsz elveszíteni ebben? Miért éri ez meg neked? Valamiért nyilván megéri, valamiért nyilván nagy szükségét érzed ennek a kapcsolódásnak, nagy önáldozatok árán is - de nagyon zavar, hogy a másik feleannyi energiát és figyelmet tesz bele a dolgokba. Sőt, lehet, a kisujját sem mozdítja.

Pedig ez egyébként lehet, hogy nem is rólad szól, lehet, hogy csak róla. Lehet, hogy ő az aki képtelen többet tenni, és nem szeret szembesülni vele. Nem szereti, ha emlékezteted rá, hogy nem képes olyan szeretetteljesen viszonyulni, ahogyan elvárható lenne. Nem képes örülni magának benned. De ez akkor róla szól. Lehet, hogy úgy érzi, nem elég, és valóban nem az. Nem akar a hibáival szembesülni, csak fantasztikusnak akarja érezni magát. Fantasztikusnak akarja megélni magát. És amikor szembesülnie kell, hogy mégsem az, akkor ezt nem bírja elviselni, ezért inkább téged száműz, mivel önmagában túl gyenge ahhoz, hogy megbirkózzon a saját egzisztenciájával. Igy inkább felszínes visszajelzéseket szeretne kapni, hogy jobban érezze magát. Tiszta lapot szeretne, mert tudja, ő nem elég hozzád. És te is tudod valahol ezt. Csak ezt olyan fájdalmas kimondani, és olyan sok biztonsági tényezőt veszítenél vele, hogy inkább még húzod. És alkalmazkodsz - amitől ő még jobban elpofátlanodik, hiszen nincsen már semmilyen standarded vele szemben. Akármilyen viselkedést megengedhet magának, hiszen te függsz tőle. Valami olyat kapsz, amit más nem ad meg, vagy te nem tudod megadni magadnak.

És hiába, hogy valahol őt is óvod vele - mert két embernek lesz fájdalmas rájönni és kimondani, hogy ez már így méltatlan, és valaki jobb kell.

Sokat veszítesz, mert a kimondatlan egyezség arról szól, hogy amíg hajlandó vagy arra ,hogy szemet hunyj afölött, ami zavar - addig kapcsolódhattok.

Nagyon fájdalmas azt kimondani, hogy a kapcsolódást be kell fejezni, azért hogy mind a ketten találhassunk valaki mást, valakit, aki jobban olyan, amilyennek elképzelnénk. Akiben van hajlandóság is, hogy renbe legyenek téve a dolgok.

Fájdalmas, mivel a kapcsolódás alapvetően jó. Mind a kettőtöknek. Felelősseget érzel, elsősorban kettőtökért és utána magadért. De mindenhol azt harsongják, hogy magadért legyél.

Lehet, hogy van benne valami. Lehet, hogy két erős félnek kell jelen lenni, akik nem botladoznak az életükben, hogy valakibe kapaszkodhassanak. Két önfelelős ember kell, akit nem tud igazán megrázni semmi, aki nem tudja a saját életét mások miatt tönkretenni. Lehet, hogy ezzel megszűnik a ragasztó, ami a két embert összetartotta. Ezért is veszélyes az individuum kora. Hiszen így akkor mi tart össze két embert, ha nem az egyik alkalmazkodása a másikhoz? Mi működtetné a társadalmat, ha nem az, hogy mindig vannak kiváltságosabbak és kevésbé azok? Mi működtetné a társadalmat, ha senki sem akarna utcát söpörni? Wc-t tisztítani? Ha senki se tenne olyanokat, amilyeneket nem akar, amikkel erőszakot végez magán? Ha mindenki csak önmegvalósítani akarna? Mi lenne az önzőekkel a lelkiismeretesek és a tisztességesek nélkül? Ez már csak ilyen. Lehetsz alárendelt valaki potens mellett, és lehetsz nyeregben valaki impotens mellett. De egy szinten lenni - az szinte lehetlen. Úgy vagyunk kitalálva, hogy akármikor, ha emberek találkoznak, hierarchizálódnak. Még egy párkapcsolaton belül is ez igaz. A női alárendelődésnek például a cserébe kapott egzisztenciális biztonság volt a váltópénze. Nem szenvedünk csak úgy, anélkül, hogy megérné nekünk valamiért. És amikor már nem éri meg többet egyszerűen elsétálhatunk - de ez pont csak nekünk, tisztességeseknek annyira nehéz. Az önzőek sokkal könnyedebben csinálják. És valahogy mintha mindenütt azt tanácsolnák, hogy légy te is ilyen. Csupán csak azért, hogy ebbe a táborba tartozz. De ebbe nem tartozhat mindenki.

És talán lehetséges is megtörni ezt a kört.

Posté par Aniamoi à 00:17 - Commentaires [0] - Permalien [#]

11 août 2019

Nem vagy elég szerethető?

Nem mondják a férfiak, de általában ez szokott lenni az ok. Hm, érdekes. Igen, hiszen, ha valakit sokan szeretnek, hoz magával egy referenciát is róla.

Ezért másik kategória a 100 like-os csaj. Hiszen minden szerethető rajta: a kinézete, a viselkedése, a dilijei, a stílusa, a kisugárzása, minden. Könnyű vele egy hullámhosszra kerülni, érdeklődő, kedves, nyitott, alkalmazkodó, meghallgat téged, felvidít, tölt, stb.

Talán én már soha nem leszek ilyen. Én nagyon halk vagyok mindig. Gyerekkoromban nem voltam, de akkor még minden rólam szólt. Mindig a középpontban akartam lenni. Sosem voltam az a tükrözős fajta, aki másokat tud középpontba állítani.

Annyiszor mondják, hogy csak légy önmagad és ne törődj vele, hogy hányan szeretnek: talán ez is fordított pszichológia, mert természetesen nagyon is fontos, hogy szerethetőnek tartsanak. Nagyon sok dimenzióban fontosak az emberi kapcsolatok:

  • segítik a túlélésünket
  • segítenek levezetni a stresszt - csak azáltal, hogy van valaki, akinek elmesélheted, hogy mik történtek veled
  • előnyökhöz juthatunk általunk - információkhoz, javakhoz, segítséghez

Ezért fontos ápolni a baráti kapcsolatainkat. Nem érdemes senkit sem leírni, teljesen kerülni. Legfeljebb ritkítani vele a kapcsolatot. De érdemes türelmesnek lenni, és néha magunkból is adni nekik, nem csak elvenni. Néha érdemes úgy érezni, hogy ez most elvett belőlünk, hiszen mi is kapunk valamit. Ezek csak apró és szükséges kompromisszumok az élethez.

Mindig megkülönböztettem, és amúgy a német nyelv is megkülönbözteti a barátokat és az ismerősöket.

A barátok azok, akik nem csak egy maszkot látnak, hanem ismerik a valódi gondolataidat is. Az ismerősök pedig azok, akik tulajdonképpen csak egy nézőközönség. Akikkel felszínesen jóban vagy, és akik úgy érzik, megéri nekik jóban lenniük veled.

De egyébként a barátok is ilyenek. Csak ők jobban ismernek.

A pasid pedig talán az, aki a legjobban ismer téged. Szinte jobban ismer téged, mint te magad. Olyan hibákat is lát benned, amiket mások nem. Amiket másoknak nem engedsz, hogy lássák.

És ugyanez igaz fordítva is: te is olyan hibákat láthatsz benne, amiket mások nem. Talán ezért vagyunk mindig olyan nagyon sziszifuszik párkapcsolati téren. Egyrészt szeretnénk, hogy mi legyünk a legfőbb bizalmasa a másik embernek, aki a legtöbbet tudja róla - másrészt versengünk a barátokkal e téren - így kicsit könnyebb annak, aki "nyílt lapokkal" játszik, és barát-barátnő ismerik egymást. De ugyanakkor, akivel a legtöbb időt töltünk, az ismer minket a legjobban. Mi is őt. Látjuk a hibáit is, látjuk idegesnek is, látjuk olyannak is, amikor nem figyel oda magára. És mindeközben talán a legrosszabb, hogy mi sem figyelünk oda magunkra. És könnyen elféltékenyedünk azokra, akik csak a felszínt látják. És könnyen elféltékenyedünk arra is, ha nem láthatjuk mi az ő egészét.

Szó mi szó, kifele egy image-t kell mutatnunk, ami erős. Azokkal pedig, akik közelebb állnak hozzánk, türelmesebbnek kell lennünk - mi sem vagyunk tökéletesek, ahogy ők sem azok.

Nem értem magamat, miért szeretnék néha néhány barátomtól megszabadulni. Zavar, hogy valamiben nyomik. Zavar, hogy nem a tökéletes emberek. Míg az egykori "tökéletes" barátaim nincsenek már sehol - az önzőek, a rosszak, az izgalmasabbak, a bulisabbak. Nem is jöttem ki velük soha olyan jól. Talán féltem is. Mert valójában nem is tartoztam küzéjük, csak szerettem volna. Talán ez csak az egóm. Nem is értem, miért vagyunk mi emberek sokszor annyira lekezelőek egymással.

Amikor végeredményben senki sem menekül a démonjai elől. Mindenkinek megvannak a hülyeségei, amiken talán nem is tud változtatni soha. Lehet, hogy ilyen nagyon mélyen kell dolgoznunk magunkon, lehet, hogy így kell tudni elfogadni magunkat, így kell tudni szeretni magunkat - és mások is szerethetnek.

Mindegy, milyen cselt akarunk bevetni, hogy kedveljenek minket - ez csak a felszínen működik. Ha olyan emberekkel akarunk közelebbi viszonyban lenni, akiknek örülnénk is, magunknak kell valamilyenné válnunk. De eltaszítani valakit, lekezelőnek lenni, mert valami rosszra emlékeztet minket magunkban, olyan butaság. 

Senki nem annyival felsőbbrendű másnál, hogy egyedül is életben tudna maradni. Szükségünk van emberekre. Szükségünk van kapcsolódásra. Néha mindegy, honnan jön. Türelmesnek kell lenni másokkal is és magunkkal is. Nincs mindenkire egy univerzális recept. Mindenki valami másban jó. Mindenkivel valami másért jó nekünk. És mi is mindig mindenkinek valami másért érjük meg másoknak, hogy ismerjenek minket.

Kell mindenkinek egy biztonsági háló. És ha ezek borulnak - talán bennünk volt hiba - talán letelt az ideje ennek a kapcsolüdásnak - talán nyitni kell újak felé. Az is igaz valahol, hogy annak az 5 embernek az átlaga vagyunk, akikkel körbevesszük magunkat. Ez sem mindegy. De az sem mindegy, hogy azok az emberek is akarnak-e minket.

Múltkor, amikor elmentünk bulizni, és kinéztem valakit, aki teljesen egyértelműen lerázott, rájöttem, hogy nincs az égvilágon semmi garancia arra, hogy akit te szívesen megismernél, akire kíváncsi vagy, az nyitott rád is. Egy kicsit szitkozódtam, de hamar továbbléptem. Az est végén rájöttem, hogy nem is veszítettem nagyot: ez, aki helyesnek tűnt, valójában egyáltalán nem szimpatikus. Egyik lánytól ment a másikhoz, fontoskodott, senki nem érezte jól magát vele, minden róla és a kis köcsög egójáról szólt. Miért vonzó az ilyen ember elsőre, és miért nem akarjuk őt hosszabb távon? Miért nem megyünk vele semmire az égvilágon?

 

Posté par Aniamoi à 23:24 - Commentaires [0] - Permalien [#]

Feminizmus és globális felmelegedés

Sajnos nem lehet kikerülni ezt a témát, muszáj foglalkozni vele.

Ma is teljesen átlagosan és jól indult a napom, és aztán olvastam egy HVG-cikket, hogy talán kevesebb időnk maradt, mint gondolnánk. És azonnal elszégyelltem magam azért, mert tegnap buliztam (egy évben egyszer), mert jól éreztem magam, mert autóztunk, mert ezt postoljuk instagramra - és amikor mindenki így tesz, mert ehhez kell alkalmazkodni, akkor az mekkora ökológiai lábnyom vajon így összességében? És felseljtlettek a korábbi nagyon cinikus gondolataim, hogy: "még a globális felmelegedés korában is az a legfontosabb, hogy kurvajól érezd magad, mert attól vagy nő" - és most épp az ellenkezőjéről írkálok.

Halálfélelem és pánik fogott el, ami pont ezeknek a cikkeknek a célja. Az utóbbi időkben egyre nagyobb figyelem jut a problémára, egyre többen beismerik, hogy tartanak tőle, de amire a cikk is rávilágított: a politikai döntéshozók reakcióideje baszott lassú. Puha kis hosszabb távú célokat tűztek ki, amiket nem tudtak teljesíteni.

És akkor most kellene nagyon gyorsan másik irányba mennie a dolgoknak, de az milyen lenne és hogy nézne ki? Háború jönne? Átállnánk egy másik gazdaságra? Mi lenne az a másik irány? Ki tudja egyáltalán?

A 1 million women ausztrál szervezet sokat tesz azért, hogy pozitívan és motiválóan változtassa meg az emberek fogyasztási szokásait, de az a baj, hogy úgy vagyok vele - ha teljes munkaidőben csinálhatnám, hogy kicsit több energiát fordítok a környezetvédelemre a saját háztartásomban (ami önmagában nem sok, mert csak 1 ember vagyok) - akkor talán az én lelkiismeretem nyugodtabb lenne, de nem tehetem meg ezt ... Ebben a zsúfolt, ambíciózus, zaklatott hétköznapi életben pedig annak örül az ember, ha a takarítás minél hamarabb megvan, pl .. vagy minél hamarabb beér a munkahelyére, és akkor muszáj az autóba ülni .. De ami érdekes ebben a szervetben, hogy egyértelműnek tartja: csak a NŐK egyedül akik képesek megfordítani a dolgokat.

Emiatt is gondolkodtam sokat azon, hogy ez tényleg így van-e? A férfiak egyszerűen erőszakosak, csőlátásuk van, fejlődésről beszélnek, amikor hasznos de felesleges faszságokat állítanak elő? És nem számít milyen áron, mert a génjeikben van, hogy kizsákmányoljanak? Tényleg csak a nők akik tudnak bölcsebbek lenni, akik tudnak a gyengébbekkel is empatizálni? Akik tudják, amit a férfiak nem: a boldogság itt van, nem az új Iphone-ban?

Lehet, hogy nem érdemes ennyire sztereotipizálni, de annyit talán kiemelhetünk, hogy igen, a "klasszik férfiasság" nem törődik sokat a környezetvédelemmel és az egyéb ilyen kertészkedésekkel. Az harcolni akar, nyerni, hatalmat vívni magának, - akkor is, amikor nincs igazából közösség, ami felett uralkodhat - és nincs is igazi uralkodónk, aki felelősségel járna el - pedig milyen SZÜKSÉGÜNK LENNE RÁ! Csak rosszifúk vannak, akiknek némi hatalom van a kezükben, mert sok pénzt loptak maguknak, a jófiúk meg hát.. lúzerek. Én valahogy sehol se találom azt a férfit, aki a közösség (vagy emberiség) céljai érdekében kapott hatalmat - vagy Machiavelli útmutatásai mentén vélekedik az egész világról.

A "klasszik nőiesség" alkalmasabb a visszafogott fogyasztásra, arra, hogy mondjunk empátiából, ideológiából ne egyen húst, arra, hogy egy otthon, egy háztartás "futtatását" kézben tartsa, amihez csak még egy hozzáadott tényező lenne a környezetvédelemre való odafigyelés. A klasszik nőiességből ugyanakkor hiányzik a hidegvérű és hidegfejű döntés képessége - ami a naivitás irányába tolja a megítélést.

A 1 million Women imondjuk valahogy jobban csinálja, mint a sokkolni próbáló újságcikkek. Ezeket már meg sem osztja az ember, mert csak elrontja mindenki kedvét, lebénítja őket, és inkább elő se veszik a gondolatot többé, mert nem látnak reményt. Mivel mindenki utálja már a témát, elő se vesszük, hétköznapi helyzetekben tabunak számít. Hiszen megzavarja a jó kedvünket, az életünk folyását. Aztán időről-időre kapunk megint egy hideget-meleget a nyakunkba, de valahogy csak azt látom, hogy ennek ellenére, minden csak folytatódik tovább ugyanúgy.

Mindezek ellenére én valahogy úgy látom, nem egy feminista totalitárius diktatúra kéne ide, azért, mert a "férfiak juttattak minket ide" és genetikailag erőszakosak.

Én valahogy úgy látom, hogy kicsit olyan most az emberiség, mintha egy elvadult házibuli után elfelejtene rendet tenni maga körül. Amikor valami kárt okoztunk és túl messzire nem mentünk, nem azt kellene gondolnunk, hogy ahogyan éltünk tegnap este, az a normális. Ha veszély közeleg, a nők ösztönösen is egy férfi segítségére vágynak. Ösztönösen is az apjukra akarnak felnézni, hogy megvédi-e majd őket?

Csakhogy a veszély korábban külső volt. Az ellenség támadása - vagy állatok támadása. Férfiak voltak a bátor hősei egy közösségnek.

Most meg egy házibuli után kellene eltakarítanunk magunk után.

Csak az az igazán nagy baj, hogy nincsenek is igazán férfiak. Mintha elvadult és elszemtelenedett tinifiúk irányítanának dolgokat, akik semmiért nem éreznek felelősséget, legfeljebb magukért. Vagy legfeljebb bebújnak a cégük maszkja mögé, és készíttetnek valami kurva környezetbarát/buzibarát/feministabarát reklámfilmet, amivel elhitetik, hogy nincsen akkora nagy baj, és ők legalábbis jófiúk.

Én csak férfiakat és csak nőket nem látok.

Akiknek az lenne a dolguk, hogy a házibuli után összeszedessék a tinikkel a sok szart, amit hagytak maguk után.

Maguknak pedig példaképnek kellene lenniük.

Az iskolában pedig muszáj lenne, hogy elhangozzon minden, ami a házibulikon nem hangzik el: mert informálisan remény sincs arra, hogy ne azzal legyenek elfoglalva az emberek, hogy a boldogságot keressék, és a jó érzéseket. Ezért hát buliznak tovább. Még a rendőrség is a buli része. Itt mindenki komolytalan, aki egy ilyen világot hagyott elburjánzani és homokba dugta a fejét közben.

Nem igazán tudom mi maradt, amit érdemes lenne megmentenünk ezen a civilizáción. A kényelemről nem tudunk lemondani, akkor is, amikor ez okozza majd a halálunkat.

Az emberek nagy része csak keresgél, öntudatlanul, mintha mindenki agymosott lenne.

Nem is értem egyébként miért AZ ÁLMAIKAT és A BOLDOGSÁGUKAT keresik az emberek, MEG A NAGY ŐT, meg azt, aki visszaigazolja, hogy ők mennyire faszák. Amikor azzal is el lehetnének foglalva éppenséggel, hogy hogyan maradjanak életben.

Minden nőiesség csak afölött kezdődik, hogy a túlélésünk biztosítva van.

De ezt talán mi látjuk a legjobban, hogy ez valahogy nagyon-nagyon nem stimmel.

Futunk a munkahelyre, kizsigereljük magunkat, azt hisszük, ez a túlélés, mert az EGO-nk forog kockán, és innen kapjuk a pénzt, amikből más szolgáltalásokat tudunk venni - csak időt nem tudunk venni magunknak, barátokat, közösséget, és férfiakat:

Olyanokat, akik az erejüket és az eszüket a közösség túlélésére fordítják, nem pedig a magamutogató majomkodásra, amivel like-rangot szereznek maguknak, és elvárják, hogy hozzájuk illő like-rangú nőjük legyen. Ami ugye sok fodrászt, hajlakkot, ruhát és stb-t jelent (nem feltétlen, de azért érezzük az ellentmondást): nagyon nagy az ökológiai lábnyoma annak, hogy férfiaknak akarjunk tetszeni, akik igazából nem is férfiak. Elveszett, elapátlanodott generáció.

Mindent összevetve: tényleg nem túl rózsás a helyzet. Túl jó dolgunk van, és még mindig egy bizonyos buli-korszakot élünk. Franc tudja mi következik majd. Egy halálos vírus, ami végigsöpör az emberiségen. Háború.

Sajnos én már inkább ezekre a forgatókönyvekre készülnék.

Látszólag minden kerek, minden fel van építve körülöttünk. Valójában viszont gyenge egyének alkotják már ezt a társadalmat.

Internetezünk, csetelünk, a magányba belegyengülünk és belehalunk. Valahogy. Előbb vagy utóbb.

Posté par Aniamoi à 14:17 - Commentaires [0] - Permalien [#]

09 août 2019

Nem a többi ember, az időd az ellenséged!

Most rögtön tudatosítsd kérlek, hogy semmi értelme másokkal hadakoznod. Semmi értelme másokon bosszankodnod, meggyőznöd őket, miattuk cselekedned. A legkomolyabb ellenfeled az életben az az időd. Ne pazarold felesleges dolgokra, gondolatokra, felesleges harcolnod a külső tényezőkkel.

Te csak örülj magadnak, az életednek, a sikereidnek, az embereknek, akikkel jó együtt, az eseményeknek, amik nem maradnak ki, az isteni tervnek, ami működésbe lép, hogy azt az életed éld, amelyet élni szeretnél, amelyet elképzeltél magadnak.

Nincs idő lemaradni semmi jóról!

Posté par Aniamoi à 21:48 - Commentaires [0] - Permalien [#]

És megkedveltettem magam azzal is, akivel eddig nem sikerült.

És rá is jöttem, hogy a legutóbb miért nem voltam annyira szimpatikus neki.

Egészen egyszerűen azért, mert amikor kaptunk egy feladatot arról, hogy beszéljünk egy témáról, én más véleményen voltam, mint ő.

Most újból kaptunk egy ilyen feladatot, és amikor elindult megint a dolog olyan irányba, hogy ő valamit máshogy gondol, ahogy én gondolnék, egyszerűen elengedtem a dolgot, mert úgysincs tétje igazából, és azt reagáltam rá, hogy hát erre a szemszögre eddig nem is gondoltam, de milyen igaz!

Igen, tudom, ez egy kis csel. Hőböröghettem is volna, hogy én máshogy gondolom, én máshogy látom! Mi ez a hülyeség. De mi lett volna jobb ettől, tényleg? Igen, oké, akkor őszinte lettem volna. De nem muszáj ezt ilyen egyenesen, ezt ilyen bunkón... Fontosabb, hogy milyen érzést keltesz másban, és ugye amikor nem vagyunk tudatosak, akkor csak a saját fejünkben vagyunk és onnan nézünk ki. Lehet nekünk jó érzés jól lenyomni a másikat, hogy pedig nekünk van igazunk és kész... de az neki milyen érzés?

Így mind a ketten csak nevettünk egyet. Ilyen dolgokon is múlik a nőiesség. Mert a jó érzés van benned, a jó érzést ragasztod, a jó érzésed ragályos, és ez az, ami nőként igazán értékessé tesz.

Persze, az se kutya, hogyha egy nagy orvosi felfedezést teszel. De amikor ennek érdekében mondjuk keresztülgázolsz másokon, féltékenyen, aggresszívan viselkedsz, önmagadból is kikelve, az egy eléggé RED FLAG akárkinek a környezetedben. Egyrészt más nők megállapítják, hogy hát te nem vagy komplett, és sajnálnak is egy picit miatta, a férfiak pedig KONKRÉTAN menekülőre fogják.

És mindenki egy referencia számodra tulajdonképpen. Elindulnak a pletykák, ha nem figyelsz oda. És ha egyszer leírnak, nagyon nehéz visszatornásznod magad a népszerűségbe. Ezért kell nagyon vigyáznod, nem csak a szakmai, hanem a női image-edre is. Inkább legyen kicsit tökéletlen egyik is, másik is, de mind a kettő legyen legalább közepesen jó. Csak ennek van értelme. Számodra. Nőként.

Posté par Aniamoi à 19:10 - Commentaires [0] - Permalien [#]