Ania c'est moi

15 septembre 2021

Eltompult minden

Szóval megtanultam kikapcsolni és elnyomni az érzéseimet.

Káros szenvedély, pokolba tartó út, nyomorba vezető függőség, hamis érzelmek, ez az ember az ördög embere - akármit ráaggatok, ami kellőképpen elrettentő lehet, és így képes vagyok úgy beállítani a dolgokat, mintha maga a végtelen öröm lenne, hogy végre valahára megszabadultam ettől a függőségtől. Örülök, hogy nem emlékszem, hogy nem sírom vissza, hogy nem gyászolok, hogy nem vágyakozom többé.

Az a helyzet, hogy már a szememben is megszűnt az az ember lenni, akinek én látni szerettem vna őt.

Amikor eszembe jut, csak az undor jut eszembe és a csalódottság. Hogy addig ugatott, amíg lejjebb nem süllyedt, valóban. Hogy hányszor sírta vissza magát, hányszor tévesztett meg, hányszor bántott meg - hogy mindez már hidegen hagy, nem érint meg. Csak színjáték volt minden. A végén úgyis csak így itt hagyott sorsomra. Sose érdekelte őt a közös a történetünk. Sose érdekeltem őt én. Csak a saját nyomora érdekelte, csak azért sírta vissza magát, mert nem talált mást.

Elhidegültem a hidegségétől, az a helyzet. Nem akarok már remélni, nem akarok már semmit. Semmit.

Egy részem talán várja még, hogy megint előrukkoljon valamivel - hogy azt nem is úgy gondolta, csak mérges volt, hogy gondolkozott, hogy meg fogja és meg akarja oldani, hogy ne csináljam már, hogy ő készen van, hogy ő csak velem akar lenni és csak engem akar, hogy ő helyrehozza amit elrontott. És ehhez nekem következetesen kell viselkednem vele.

De tudjátok, egy másik részem meg totál feleslegesnek tartja, hogy ilyenekkel hitegessem magam. Hányszor jött már vissza ígéretekkel, aztán mennyit váltott be belőlük? A nagy örömben és kényelemben, hogy ismét együtt vagyunk, újból ellustult és újból csak saját maga körül kezdtek forogni a gondolatai.

Hányinger, de tényleg. Hányinger, hogy ez mind megtörténhetett velem. Hogy mennyire hittem és bíztam benne, mennyire reméltem. Mintha egy csótánytól vártam volna, hogy viselkedjen lóként. Mert épp ez volt a különlegessége a dolognak: mindenki számára csótány volt, de számomra sokkal több. Én olyat is láttam benne, amit senki más nem.

De ennek már vége. Bebizonyította, hogy tévedtem. Jött, elvette amit akart, aztán folytatta tovább az útját nélkülem. Nem érdekel már. Hagytam, küzdöttem a végsőkig és végigvertem rajta mindent, amit végig akartam - aztán már nekem sem számított többé. Folytattam tovább az utam  nélküle.

Így lehet egyszerűen vége valaminek, ami egykor olyan szent dolognak tűnt. Elég csak annyi hozzá, hogy a férfi ne tegyen semmit a közös érdekek mentén.

Lassú haldoklás, de egyszer vége. Egyszer már a nő is leveszi a kezét a lélegeztetőgépről, és közönyösen elfordul. Mint aki végig meg volt vezetve, félre volt vezetve, és most ébredt végre fel.

Azt mondják, ilyenkor még a férfi összekapja magát, és jön.

Ne jöjjön. Menjen.

Rendkívül egyszerű, primitív lények vagyunk. Mi rendkívül motiváltak vagyunk a komoly kapcsolat létrehozásában és fenntartásában, míg a férfiak nem. Ők rendkívül motiváltak abban, hogy a lehető legjobb genetikájú nőre pazarolják az erőforrásaikat. Ők nem sietnek annyira. Mi sietünk, mert szülni KELL.

Így jutnak a kevésbé vonzó, kevésbé sikeres férfiak is nőhöz - hogy ők hajlandóak a nők szabályai szerint játszani, csak kapjanak már egy igent valahonnan.

Valahol azért még sírnék és küzdenék az igazságtalanság ellen. Tudjátok, továbbra is állítom, hogy igazam volt, amikor teherbe estem. Úgy kellett lennie, úgy kellett VOLNA lennie. De mit ér az én igazságom, ha az övé nem egyezik?

Megtettem, megpróbáltam mindent, amit lehetett, azért, hogy befolyásoljam őt és a gondolkozását. De eredménytelen volt.

Én már megtettem mindent. Most már nem nézek hátra.

Csak várakozok. Ez a nő dolga.

 

Posté par Aniamoi à 08:39 - Commentaires [0] - Permalien [#]


11 août 2021

Vagy az nyer, aki erőszakosabb?

Érdekes volt visszaolvasgatni a korábbi írásaimat. Valami azért tényleg változott bennem azóta.

Kevésbé érzem magam kiszolgáltatottnak, kevesebbet érzek, ami jó. Kevésbé nyomatom a dolgokat, hogy legyenek már, inkább csak elengedtem és legyintek már rájuk.

Aztán elbizonytalalnodtam egy kicsit. Igen, annak semmi értelme, hogy hamis ábrándokat beszéljek be magamnak, azt gondolva, hogy de ha én érzem, akkor az van. Akkor abból ki kell sajtolni valamit. Talán kellett a tapasztalat is, hogy nem.. abból nem lesz semmi. Talán kellett az események eszkalalálodasa is és D.nak az újabb, engem hibáztató kitörése is ahhoz, hogy hagyjam már végre az egészet a fenébe.

De azért őszintén szólva, én még várom kicsit őt vissza. Ha normálisan viselkedne, ha benőne a feje lágya. Múltkor azt az érzést próbálgattam, hogy és ha előránt egy gyűrűt és az ujjamra húzza? És örültem volna neki. Persze aztán hosszabb távon mi várna rám? Mondom, ha normális, ha nem az idétlen hülyegyereket veszi elő, akkor imádoom.

Szóval kicsit elbizonytalanodtam h nincs-e igazsag abban is, hogy legalabb valamelyik fel tudja mar azt, hogy mi a fasz van. Mert akkor lehet valami. Ha mindketto csak sodrodik, meg várja az érzelmeket, abból csak felbomlás lesz. Na igen, de egy rosszat nem lehet akarni. Egy rosszul mukodo, masikat folyton basztatni kello kapcsolatot nem lehet akarni.

Legfeljebb határokat húzni lehet. Hogy na figyelj ez es az van, nekem ez es az kell. Tudom. Kesz pont. Az a masikat magaval huzhatja a dolgokba, ha neki meg fogalma sincs. De csak ha onszantabol... es egy kapcsolat is csak ak lehet jo.

Posté par Aniamoi à 10:25 - Commentaires [0] - Permalien [#]

10 août 2021

Akinek jobban szüksége van a másikra veszít

Ezen gondolkodtam ma reggel, hogy ugyan mi annyira basszottul különleges vagy meglepő van abban, ha egy parkapcsolatban szukseged van a masik emberre, hianyzik neked, idot szeretnel tolteni vele, hiszen a bizalmasod, társad, barátod és szeretőd - the one and only - vagy micsoda.

Es arra jutottam, hogy egyaltalan kurvara nem ilyen egyértelmű a dolog. Nyilvanvaloan valtozo, hogy ki mit vár a partneretol, meg biztosan altalaban vannak nemi kulonbsegek is, amik nem huzhatok ra mindenkire.

Ferfitol nyilvan inkabb azt varjuk, hogy legyen eros , talpraesett, ne azon kelljen mar aggodnunk, hogy mi lesz vele nelkulunk (bar, oszinten, en speciel pont szeretem azt kicsit ha a sracnak ennyire szuksege van ram, igy ugy erzem, hogy hasznosulok, viszont ha tul eletkepes lenne, nem tartana ki mellettem es konnyen talalna mast).

Notol meg ugye nem feltetlenul varjuk h mindent egyedul maga megoldjon, lehet egy szerencsetlen hulye liba nyugodtan, addig, amig nincs tul nagyra magaval es tud es mer segitseget kerni. Azt allitolag szeretikaferfiak, mert olyankor tudnak hoskodni. 

Van akit meg iszonyat irrital a noknek ez a fajta eletkeptelensege. Megsem birnak megmaradni egy olyan partner mellett, aki okos es kevesbe kell bekotni a cipofuzojet is.

Az, hogy az erosekhez vonzodunk, valszeg mast jelent a nemeknel. A nok vsz ugy elfelejthetik ezt a mondast, ahogy van.

A figyelemfelkeltobb, jobb kulseju, atlagosabb viselkedesu nokhoz vonzodunk lehetne az uj motto. 

Hiszen az eletkepessegeit egy nonek nem az noveli, hogy meg tud oldani egyedul is egy problemat. Hat nehogy mar tuleroltessuk szegeny kis agyacskank, nem is all jol meg minden.

Egy no eletkepesseget az noveli, hogyha mindig jokor van jo helyen, mindig szamithat egy csomo ember segitsegere, mindig legyeskedik vki korulotte, mert ha mar annyihoz ert, hogy jo vele beszelgetni, annyi mar eleg is az elethez. 

Szoval hat legyunk realisak. Altalaban az a fel jar jobban a parkapcsolataban, akinek kevesbe van szuksege a masikra. Mert tobb elete van nelkule is. Tobb elmenye, tobb emberi kapcsolata, tobb lehetosege az ellenkezo nemmel is ismerkedni, flortolni. Neki kevesbe lesz szuksege a masikra es vonzobb lesz a szamara. Mig a masik ugye mit csinal? Probal tisztessegesen jatszani, bekapja a csalit, szalad a masik utan, hatha egyszer utoleri - amitol meg persze egyre kevesbe vonzo. Es ki is alakult az ordogi kor.

Elneveznem ezt a kapcsolattipust egyebkent de tenyleg. "Túl jó dolgom van nélküled is, nem annyira kellesz - mégis kellesz - mégse kellesz" "Kellesz-kellesz-kellesz". Vajon hány szazaleka ilyen a kapcsolatoknak? Ez mennyire egeszseges kotodes? Altalaban azt a felet szidalmazzak aki nem hagyja a masikat elni meg feltekenykedik mert neki perszeee nincs annyi elete kis fing.

Hat igen, lehet h mnjuk azert nincs annyi elete, m annyival tobbet dolgozik, tanul, kinozza magat, azert h elerjen vmit az eletben. Vagy mert igy neveltek, hogy vegye komolyan magat, es ezt varna egy parkapcsolattol is.

De nem tudom, mert ugyanakkor meg tenyleg van benne valami, hogy a másik elérhetetlensége felfüti a vágyakat. De akkor mi az a jó párkapcsolat? Kinek jo? Lehet, hogy le kene szarni az egeszet, akar van valakid, akar nincs.

De ha szorongoan kotodo vagy mint en, akkor nem tudod ugy leszarni akkor amikor egyutt vagy az emberrel. Folyton ott koroz a gondolataidban, hogy mit csinalhat, kivel lehet, bizhatok-e benne, mi lesz velunk, mikor latom megint. Es en ezt ugyeazzal magyaraztam, hogy azert, mert teherbe eshetunk, es kellene is esnunk, ezert folyamatosan tesztelgetjuk a pasit h hogyan viselkedne ebben a helyzetben. Szoval akkor nagyobb reszt a ffiak viselkedesen mulik ez.

Posté par Aniamoi à 08:35 - Commentaires [0] - Permalien [#]

30 juillet 2021

Nem akarok ismerkedni.

Tudom, lazábban kéne vennem a dolgot. Hogy ez mókás, egy csomó emberrel talizhatok, programokra mehetünk, aztánesz ami lesz. Mert eldöntöttem, hogy én ennél az áldatlan helyzetnél jobbat érdemlek.

Mert rá kell döbbenem, hogy nincs mire várni, ez tényleg csak időhúzás és talán túl soká tartott.

De mégis, valahogyan halálra rémít a gondolat, hogy elölről kelljen kezdenem valakivel. Pedig hát mikor máskor, ha nem most.

Nagyjából annyi kedvem van idegen ffiakkal ismerkedni, mint a faszukat leszopni. Csak állok itt grimaszolva, hogy most tényleg muszáj-e ezt. Tényleg ennyire kidibott idő vt a D. Most tényleg ha én nem vagyok elég erős, akkor csak marad a semerre tartás, amíg ő végül talál valaki mást.

Eléggé egyértelműen elmondta, hogy NINCSENEK itt közös tervek. Vissz-vissza tudom őt csábítani, de a program változatlan. Csak én ámítottam olyanokkal magam, hogy mi összeköltöznénk végre. Többször volt is róla szó...

Mindegy én meguntam ezt. Értelmes nő itt már feláll és továbblép, ő meg tegyen csak amit akar.

Posté par Aniamoi à 21:11 - Commentaires [0] - Permalien [#]

Amilyen elcsépelt, annyira kemény

Ismételten zavar keletkezett az erőben..

Én azt gondolom, hogy az emberi kapcsolataimhoz már érdemes úgy állnom inkább, hogy kell-e ez nekem valójában.

Mindig annyira közhelyesnek éreztem én ezt a mondatot. Túlegyszerűsíti, lebutítja a dolgokat. Ha egy rossz kapcsolatban vagy benne, annak is megvannak a maga okai. Pl.a rossz dolgok ellenére is kapsz onnan valami jót. Vagy pontosan tudod, hogy igaz, megadhatnád az esélyt valaki másnak, de ez nem úgy működik, hogy megszabadulsz a rossztól, aztán erre bekopogtat az életedben a jó. Nem tudhatod kit találsz majd a másik helyett, próbálhatod szűrni, tesztelni a karakterét, hogy tudd, mire számíthatsz tőle. Próbálhatod a belső értékeit nézni a külső helyett (ahogyan anno G.val tettem - aminek csak az lett a vége, hogy ő szakított velem, mert nem vonzódtam hozzá igazán). És még ha tényleg jónak is tűnik a jelölt, ugyan mi garantálná, hogy annak az embernek is annyira kellesz, hogy jó lehet a kapcsolat, hogy az majd vezetni fog valahová ténylegesen, hogy volt értelme ugrani. Semmi garancia nincs. Csak a középszerűen elműködgető, kompromisszumokkal, fájdalmakkal, lemondással teli szart kockáztatot az ismeretlen jóért vagy még szarabbért. Nincsen semmi logika itt abban, hogy egy szar után egy jó jön. Legfeljebb bebeszélhetjük ezt magunknak és belevetíthetjük a következő potenciális jelöltbe, aki bármi komolyabb szándékot mutat irányunkba.

És ha már elvesztettük a meccset az előzővel végleg, már kényszerít is minket a helyzet arra, hogy igent mondjuk a következő bárkire, csak szeressen már, tiszteljen már, bánjon már velem jobban. Aztán meddig tart ez..pár hónapig, pár évig? Ha nem vagy szelektív a férfiakkal, csömörből vödörbe kerülsz folyamatosan, újra és újra átélve azt a csalódást és fájdalmat, hogy: pedig olyan nehezen adtam esélyt neki. Pedig annyira akarta. Pedig ennek végre jónak kellett volna lennie. Pedig végre kezdtem beleélni magam, belevetíteni mindazt, ami sosem volt ott.. hisz ő jutott nekem, ő jött, ő akart.

Szerintem nagyon is érthető, ha az ember lánya azt kérdezi magától, hogy meddig és hányszor lehet ezt még eljátszani. Hogy ha élete első 30 évében az a tapasztalat, hogy aki igazán érdekes lenne, annak nem vagyunk érdekesek, aki jön és akar az minket nem érdekel - de csak abból lehet bármi és valami. Az meg már csak szerencse vagy szerencsétlenség kérdése, hogy ez a hosszabb távú dolog mennyire is lesz hosszútávú.

Még ebben a kutyaszorító helyzetben is érdemes ugyanakkor megállni egy kicsit és azt mondani, kicsit mint kívülálló - aki a legjobbat, legokosabbat tudja tanácsolni nekünk: lányom miben méred te az értékedet? Mert hogy az a nagyon kemény, hogy egy olyan kapcsolatban, ahol a másik nem tisztel, nem tesz érted - bármennyire is fontos lenne számodra a végkimenetel, hiszen jobb lenne ezt helyrehozni, mint mással újrakezdeni - ha ilyen kapcsolatban élsz, akaratlanul is hatni fog rád a másik cinizmusa, negliganciája. És egy értékcsökkent nőnek érzed magad és részben ez is az, ami benne tart a negatív spirálban. Ha ennek az embernek sem kellek, ugyan kinek kellenék? És jönnek a kompromisszumok, a megaláztatások, hogy azt hallgatod folyamatosan mennyire nem kellesz a másiknak, hogy elégedetlen veled és magatokkal, hogy te vagy a hibás az élete összes szaráért, és tudod amikor magával ránt ez az egész, olyankor hajlandó vagy te is vagdalkozni. Belemenni a veszekedésekbe, kikelni magadból, mindegy is, csak bármi áron, legyen elkerülhető már a földre zuhanás, mert onnan még soha semmi jó nem történt. Igen, amikor szakítottak veled, pontosan emlékszel mennyire is gyötrelmesen szar volt, milyen sok időbe telt, mire jött egyáltalán valaki, hányszor de hanyszor gondoltál vissza az előzőre, hogy pedig menthető lett volna, mégis hagytad elmenni. Hogyan sírtál  amikor egy új férfi testéhez kellett először elkezdened alkalmazkodni, hogyan gondoltad te is - az exed is- minden jóakaró rokon, barátnő és az egész társadalom, hogy de márpedig ez a helyes, tovább kell lépni. Csak azért, hogy ismét ugyanott találd magad. Már megint a rossz lóra fogadtál. Már megint kuka minden együtt töltött perc, minden gyengédség, minden figyelem. Mert hirtelen kevés vagy neki. Te, akit annyira akart. Akiért olyan hosszan ácsingózott. Már nem kellesz annyira. Már le akar rázni. Már nem akar foglalkozni veled, már nem vagy érdekes, már nem érzi irántad azt, amit kellene. Már direkt és szándékosan faszfej veled, hogy megelégeld már és eltűnj a képből, mert ő csak húzza az idődet, végleg szakítani sosem fog, még ahhoz is te legyél elég erős kisanyám. Neki az pont olyan kényelmes, hogy húzza az idődet, miközben széttárja a karjait, hogy tőle aztán lófasz semmit ne várjál, mert nem és kész. Mert egy fasz.

Na szóval az a borzalmasan kemény, hogy ebben az egész szituációban, ahol te és a te érzéseid huszadrangúak, ahol te mindent és bármit megtennél csak menthető legyen, csak maradjon fenn, csak ne találjon helyetted mást - fel tudod-e tenni azt a kérdést magadnak, hogy ez így még merre, meddig, hogyan tovább?

Hogy tudod-e még becsülni magad annyira, hogy azt mondd: és ha ez a szar fos bedől az ő hibájából, az ő mulasztásaiból, akkor én ugyan mit veszíthetek? Trükkös kérdés, tudom. Hiszen hadd ismételjem el, van mit veszítened. Elveszítesz egy embert, egy társat, aki pont annyira elég, hogy ott legyen mint egy sötét árny, hogy ne legyél annyira egyedül. Elveszítesz valakit, aki konstans azt jelzi vissza neked magadról, hogy mennyire szar és érdemtelen vagy - hogy aztán könyörögve zuhanj a karjaiba legalább egy kis ölelésért, legalább egy kis dugásért - legalább olyankor legyél egy kis ideig, ha nem tovább - nő. Elveszítheted végleg azt az ábrándképet, hogy ez az egész dolog köztetek ez bármi komoly, hogy ennek lehetne jövője. Hogy lehetne gyereketek, hogy lehetne közös életetek. Hogy annyi klassz kiindulás lenne ehhez, minek eldobni. Csak az embert kell egy kicsit még tovább puhítgatni, ezt a harcot sosem adhatod fel!

Tudjátok, olyan kivételes helyzetben vagyok. Van jó munkahelyem, elég jól keresek, még valamennyire szeretem is a hivatásomat, van egzisztenciám. Egyben van az életem, hogy úgy mondjam. És még így is, az érzelmek és emberi társas kapcsolatok területén annyira tipik nő vagyok. Kétségbeesett, visszajelzésre éhező, elhagyatástól félő, megalkuvó, támogatásra szoruló.

Mintha isten bocsássa meg, nem alakult volna ki bennem elég erősen a magányos függetlenség élvezetének képessége! Mintha mindegy honnan, de így is-úgy is, kellene nekem valaki bárkinek a támogatása, csak tartozzak valahová, mert különben meghalok egyedül az őserdőben!

Tudjátok én azt gondolom, hogy ez teljesen ösztönös, és teljesen rendben van. Aki annyira férfinak gondolja magát és annyira utálja a feminizmust meg az erős nőket, az legyen már képes ezt a hiányosságunkat megfelelően kezelni! Én el is mondtam, nekem bármi bajom van, az egy kis érintéssel 90%ban orvosolható. Nagyon sok érintést igénylek, az megnyugtat, attól rendben vagyok, úgy szeretve vagyok. És az összes többit meg is oldom magam is.

De az emberek magányba kényszerítése és hogy ehhez jó pofát vágjunk az kurvára nem természetes és nem nekünk éri meg, hanem a szépségiparnak,  kisállatiparnak, sörgyártóknak stb stb. De tudjátok az a kemény, hogy ha már ez van: mondd mivel jársz jobban, ha vagdalkozol és az egész világot próbálod megreformálni csak azért mert a csávód egy faszfej...?

Vagy ha lazán vállat rándítasz és azt hirdeted magadról (míg végül talán te magad is el nem hiszed), hogy annál te többet érsz, mint hogy egy szarfej csávóra pazarold az energiáidat? Hogy jófej emberekbe lehetséges botlani bárhol bármelyik sarkon és tényleg az a helyes, ha megrázod magad és megadod magadnak ennek az esélyét? Hogy nincs mese, itt vagy te tiszteled magadat vagy senki nem fog?

Hogy elébe mész a fájdalmas végnek és azt kérdezed: és neked ugyan kell-e, tényleg annyira kibaszottul kell-e az opyan kapcsolat, ahol folyton huszadrangúnak érzed magad... ahol ha a másikat csak megcsapja annak a szele, hogy na majd most találhat valaki mást egyből kidob a francba, hogy folyton ebben a rettegésben éljél, félelemből, hogy nem találsz mást, akihez tartozhatnál? Tudom, a taktikás nőci tényleg nem ugrik csak így fejest az ismeretlenbe. Előbb meg kell, hogy legyen a másik jelölt, aztán lehet útjára ereszteni az előzőt. 

Csak tudjátok nekem ehhez sosincs szívem. Annyira túl idegen az a másik ember, annyira visszahúz valami hűség az előhöz. Meg aztán sajnálnám is, mert tudom, hogy hülye, ábrándokat kerget, bánni fogja ha vége lesz. És úgyis visszajön. Az meg milyen már ha akkor meg már nekem nem fog kelleni, mert továbbléptem. Ilyen szinten priorizálni tudjuk a kapcsolatainkat önmagunk előtt.

Na hát szóval tudjátok ott van még egy másik út is. Amikor így befejezed ezt az egészet. Hogy próbálkozz, hogy olyan dolgokat akarj befolyásolni, amik nem (csak) rajtad állnak. Befejezed és azt mondod, jól van, menjen csak mindenki a francba. Nem csinálok magamból többé cirkuszi majmot, mert ennél tényleg jobbat érdemlek. Ha egyedül leszek hát egyedül leszek. Majd eltöltöm hasznos dolgokkal az időmet. Nem szaladgálok kétségbeesetten senki után. Nem lesz nekem fontosabb senki önmagamnál.

Na és akkor bírd is ki azt a tikkasztó magányt, a senkihez-se-tartozást, és gondold azt, hogy márpedig ez a helyes.

Tudjátok, az a nagyon kemény, amikor azt látjátok és érzitek, hogy semerre nincs út. A magánélet zsákutcában. Minél inkább szeretnétek, minél kétségbeesetten kiáltjátok, hogy ennek a szekérnek márpedig mennie kell valamerre, mert nincs más út - annál kevésbé fog az a szekér menni bármerre is. Még ha volt is esély arra, hogy menjen, nem fog. Mert el kell tudni engedni. Muszáj becsülnötök magatokat annyira, hogy megkérdezzétek: tényleg minden áron?? Tényleg muszáj nekem mindezt a szörnyű bánásmódot elszenvednem? Nem-e jobb nekem enélkül?

És tudjátok a remény, az nem hal meg. A reménybe kapaszkodunk mindhalálig, hogy a vízió amit már egyszer hatalmasra dagasztottunk magunkban, amiért éltünk-haltunk, amiért bármit elviseltünk - a vízió és a remény az ott maradt bennünk akkor is. Csak abbahagyjuk az egyoldalú kapálózást azért, hogy valósággá váljon.

Csak hagyunk egy kis teret a másiknak, hogy tegyen belátása szerint, de akkor tegye már meg, aztán ha úgy kell lennie, majd visszajön. Ha meg nem úgy kell lennie, akkor jöjjön, akinek jönnie kell.

Tudjátok azt hiszem ez nem megy valamiféle hit nélkül. Mert a racionális elme mindig garanciákat vár, amik aztán soha nincsenek. És mindig egyszerűbb felülni az érzelmi hullámvasútra a kétségbeesésekkel és boldog pillanatokkal.. mint nyugodtnak maradni és azt mondani, hogy márpedig én megőrzöm az önbecsülésem, bármi is legyen. Tudjátok értem én azt is, hogy az önbecsülésünk szerves része a kapcsolatunk is. Bármennyire szarul is működjön. Ha van akkor van, tehát hozzánk adott érték. Ha nincs, akkor meg csak szerencsétlen szinglik vagyunk. Sajnos a társadalom is így értékel bennünket és sajnos mi magunk is így érezzük. Hiszen a foshoz is jobb tartozni, mint sehová.

És várhatjuk azt is, hogy a dolgok végre jobbra forduljanak. Eljuthatunk oda, hogy immáron mindenképp alább kéne adnunk az elvárásainkból. Azzal az igazságtalansággal együtt, hogy a férfi meg pont hogy nem akar lejjebb adni. Ő pont hogy még a nagy érzelmeket akarja hajkurászni, hiszen ő biztosan annyira kurvára ráér, hogy még egy párszor pofár essen, még egy pár kapcsolatot elbaltázzon és aztán kikössön ő is valaki mellett, akivel még sokkal inkább "csak be kell érnie", mint velem. De kénytelen lesz, mert én már nem leszek a képben. Fölé lőtte a lehetőségeit. A férfiak mindig ezt teszik. És ki tudja, néha tényleg csurran-cseppen is nekik.

De én meg választhatok, hogy ezzel az emberrel adok egyre lejjebb az elvárásaimból az irányába... úgy hogy már ott tartunk, hogy nem gond, hogy nem költöztünk össze, nem gond, hogy nélkülem ment az esküvőre, mert úgy volt kedve, nem gond, hogy egy hónapra eltűnik a balcsira, nem gond, hogy egy kurva kérdést nem tesz fel rólam, és az sem gond, hogy megint ki akar baszni, majd én puhítgatom, hogy ugyan miért is tenné. Vagy választhatom azt, hogy alább adok az elvárásaimból, hogy milyen férfit is szeretnék. Nem muszáj annak orvosnak lennie, nem muszáj ilyen testalkatúnak lennie, nem muszáj viccesnek lennie, csomó-csomó mindenben lehet szarabb a D.nál, csak bánjon már velem jobban. Hát ja, mert attól jobb apa lesz és jobb gyerekünk lesz.

Mondtam már, hogy kutyaszorító a helyzet? Azt hiszem kénytelen vagyok azzal nyugtatni magam, hogy az érzelmek nem véletlenül vannal, hanem azért, hogy megkönnyítsék az ilyen kva bonyolult és összetett helyzeteket, kérdéseket. Tudjátok, minden döntésem előtt én már csak az érzéseimre és megérzéseimre tudok hagyatkozni. Most pl azt érzem, hogy nem lesz nagyobb baj abból, ha hagyom a d.t picit menni a saját feje után. Mert majd visszajön. Meg azt is érzem, hogy randizgathatok én másokkal, 90% igazam van abban, hogy felelsleges lesz. Megadni az esélyt megadhatom, mert hátha... de nem lesz ez fontosabb annál, mint hogy éljem az életem és tegyem a dolgaimat.

Tudjátok, az emberi kapcsolatok sokszor annyira befolyásolhatatlanok és értelmes ember számára ez rendkívül frusztráló. Akármennyire is szeretnénk irányítani másokat, nem tudjuk irányítani őket. Még az enyhébb befolyásolási próbálkozásaink is sokszor pont az ellenkezőjét érik el, mint szerettük volna.

Ezért mindig amikor másoktól szeretnénk, másoktól várunk valamit, és a direkt, egyenes, egyszerű közlések nem működnek, akkor meg kell állnunk egy picit, hogy megnézzük, vajon belül mi van?

Hiszen a kisugárzás belülről indul. Belül béke van-e? Elégedettség? Boldogság? Önbecsülés? Hiszen ezek vonzzák azokat az embereket és életeseményeket, amik valóban a "jónőségünket" igazolják vissza. Akármennyire is bután/bugyután/mágikusan/passzívan hangzik, az igazi jónőséget akkor éljük meg, amikor szinte megerőltetés nélkül jönnek és történnek velünk a dolgok, mi pedig csak minimális odafigyeléssel és teljes ésszel lavírozunk közöttünk. 

Bármennyire is jól hangzik pl.h én nőként leszólíthatok 100 pasit és ebből 10et elhívhatok randira, megbaszhatom őket és egyiknek megkérhetem a kezét... nem ettől fogom magam rendben levőnek érezni. Talán ez csak kulturális, ki tudja. Talán ha más lenne a közmegegyezés, mástól érezném magam rendben levőnek. 

Azt szeretjük, hogy a dolgok könnyedek. Ha szeretnek, elfogadnak minket, hívnak minket, ha csak minimális erőfeszítéseket kell tennünk az életben. Sok nő egyenesen kiborul, hogy ha már valamivel akadályok vannak, ha valami nyögvenyelős és sehogyan se akar működni, az biztosan jelzés az univerzumtól, hogy nem az lesz a jó út. Mondjuk ezt elég nehéz összeegyeztetni a felnőtt élet valós kihívásaival, mert az élet tele van kihívásokkal, és ha ezeket negatív jelnek veszed, akkor csak simán nem vagy kitartó és nem fogsz elérni semmit. De az is igaz, hogy talán a nőies kisugárzásodat legalább nem veszíted el.

Azt szeretjük, ha bele vagyunk ágyazódva a körülöttünk lévő emberek kötelékébe, szövetébe. Ha szerves részei vagyunk ennek a lüktető, pulzáló szövedéknek. Azt szeretjük, ha igényt tartanak ránk, ha senkinek nem kell könyörögni a figyelméért, épp ellenkezőleg, mások állnak sorban értünk. Azt szeretjük, ha nincs ellenállás, nincs konfliktus. Simulékonyak vagyunk. Nem keressük magunknak a bajt, azt se igazán értékeljük, ha a baj talál meg minket. Jobban szeretjük a békét, a nem-küzdést, a gravitáció és akarás nélküli áramlást, könnyedén.

Azt szeretjük, ha elkapnak minket a derekunknál (nem a pinánknál) és járjuk könnyedén a keringőt. Követjük a lépéseket. Észre vagyunk véve, meg vagyunk hallgatva, de nem vagyunk számon kérve, kizsigerelve, megversenyeztetve.

Tudjátok, fiatal, sikeres, csinos nő vagyok. Van néhány rossz szokásom, igaz, sajnos, otthonról jöttek. Az is igaz, hogy jobban oda kéne figyelnem h rendesen és sokat egyek, mert a siker ára sokszor az, hogy kizsigerelem a szervezetem. És ilyenkor bekapcsol a szorongás, hogy hogy fogok így még egy gyereket is kihordani. Tudjátok, sok mindennel nem értek egyet, ami ebben a mai társadalomban zajlik. És bármennyire is próbálnám megváltoztatni a trendeket, legfeljebb annyit érek el, hogy hatékonyabban szűröm azokat a jelentkezőket, akik totál agymosottak.

Ha belülre, legeslegbelülre nézek, akkor tudom, hogy ott még egy kislány is van, aki jó bánasmódot szeretne, nem versenyeztetést. Egy kislány van, aki biztonságot szeretne maga körül, nem kizsigerelést. Tudom, hogy a sok-sok kompromisszum, a sok-sok muszáj néha felemészt. Azt hiszem, ha fel kell szólalnom valami mellett, akkor az az, hogy hagyjanak már béken egy kicsit a kurva életbe is. Pihenni mikor fogok? Miért van, hogy a sok szar csak rakódik és rakódik és sosincs vége? És magam számára is csak huszadrangú vagyok sokszor? Idióta faszság feladatokat kell csinálnom??? Ennyire aztán tényleg nem érek rá.

Tudom, hogy fontosabb feladatom, hogy gyereket szüljek, és frusztrál az is, hogy ugyan kinek. De a szorongás csak egy ördögi kör.

Fiatal, okos, értelmes nő vagyok. Úgy lenne helyén, ha akkor is összejönnének a dolgok az életemben, ha kézzel-lábbal tiltakoznék ellenük. Ha pedig nincs a helyén a világ, az tényleg, igazán nem az én hibám, úgyhogy én leszartam és kiszálltam, kész, ennyi. Szüljön az, akinek két anyja van.

Posté par Aniamoi à 12:26 - Commentaires [0] - Permalien [#]


28 juillet 2021

Hová lesz Ania?

Egy pillanatra, csak egy pillanatra ismét éreztem Aniát.

Hogy is mondjam. Nem gondolkoztam. Csak történtek a dolgok. Elég volt annyi, hogy két ffi legalább vonzó volt számomra, és beszélgettünk keveset. Elég volt számomra az, hogy van egy kis társaság körülöttem. Elég volt egy kis sör, egy kis lazulás. Istenem, jól éreztem magam és jöttek-jöttek az emberek, akik beszélni szerettek volna velem.

Mikor beütött az alkohol, már nem is tudtam a gondolataimat rendesen megfogalmazni és már nem is érdekelt. Maradtam volna még...

De aztán elindultam D.hoz. már nem is érdekelt annyira. Egy hete odáig voltam érte, most már nem kellett nekem. És másnap is..mentem dolgozni, volt az a kis malőr az autóval.. mki tök cuki és megértő vt... és ugyanúgy jöttek az emberek, maguktól...

Azon gondolkodtam, ugyan most tényleg akarok-e én gyereket, és tényleg a D.tól-e.

Azon gondolkodtam, hogy ha nem az az üresség van a lelkemben és körülöttem, akkor ugyan kell-e nekem ez az egész sz*rakodás amiben évek óta vagyok.

Mert ha vannak körülöttem emberek és jó velük, nekem is úgy tűnik, hogy annyi lehetőségem lenne még.. annyi jobb, mint D. Vajon ő is ezt szokta érezni?

Kiváncsi voltam meddig tart ki ez az érzés, hogy nekem ugyan nincs rá szükségem, sőt. Olyasmi volt, mint régen F.vel... én tényleg őszintén féltettem őt, hogy mi lenne vele nélkülem. Olyan volt, mint valami árnyam. Mindig amikor várt rám, hogy menjek hozzá a sotés bulikból... nem lehet ezeket megunni. Helyén volt egy kicsit végre az önbecsülésem.

Azon gondolkodtam, vajon amikor a meme-ket postolom unalmamban mennyi önbecsülésem van? Amikor azon kattag az agyam alfától omegáig h minden így úgy mennyire nehéz és szar mennyi önbecsülésem van? Amikor minden egyes alkalommal visszamegyek újabb pofonokért a d.hoz,...? Amikor nyomorítazélet..?

De aztán elmúlt. Ahogy jött, úgy ment. Ania ismét hamvaiba hullt.

Talán nincsenek a megfelelő emberek körülöttem. Talán az a gond, hogy egyáltalán nincsenek emberek körülöttem. Talán az a gond, hogy amikor magányos vagyok, beszippant valami negatív spirál, amiből nem tudok kijönni. 

Posté par Aniamoi à 20:20 - Commentaires [0] - Permalien [#]

19 juillet 2021

Az intelligens nő kálváriái párkapcsolati téren

Intelligens nőnek lenni nehéz. Mindig is egyfajta hátrányként éltem a magánéletemben, hogy olyan sokat pörög az agyam, azonnal tudom a megoldást, azonnal tudom mi hányféleképpen sülhet el rosszul, világ életemben azt gondoltam magamról, hogy én adom a világ legjobb tanácsait. Racionális érvek, meg egy kis együttérzés, 6 millió oldalról meg tudom közelíteni ugyanazt az egy kérdéskört. Bravó. Ámde ellazulni emberek között mindig is olyan nehéz volt.

Felvettek Mensa tagnak. Majd ott megtalálom a helyem - szólt a szlogen. Az a helyzet, hogy kifejezetten unszimpatikus emberek voltak ott. Ha bennem kevés az érzelmi intelligencia, akkor bennük aztán jottányi sem volt. Mintha a szüleimből lenne sok-sok másolat. Okoskodás okoskodás hátán ment. Senki nem érezte hol vannak a határai, vagy ismerte el valaki másnak a szakmáját mint referenciát. Mindenkinek mindenről megvolt a véleménye, és olykor jól egymásba is szálltak, hogy megvitassák kinek van igaza. Tetszett, hogy kívülálló maradtam. Magamban milliószor azt kérdeztem: ki volt kíváncsi a véleményedre? Most aztán muszáj volt megszólalnod? Mik ezek a baromságok? Ez az első bemutatkozásod, igen? Hát szóval nem, nem találtam meg a helyem (még jó!).

Szóval nőiesnek meg aztán pláne nem érzem magam, egy totális csődnek tűnik az életem. Rengeteg barátomat elveszítettem már, akik pont a valódi érdeklődést hiányolták, hogy miért mindig én beszélek, miért akarom mindig megmondani a tutit, meg "lehúzó" vagyok... és azt mondani sem merem, hogy férfiak terén mi a helyzet. Talán barátok között én is kicsit Mensa taggá válok. Leszámítva, h a barátaim általában csak figyelmesen meghallgatják amit mondok, nem szállnak belém az ellenvéleményükkel... nade térjünk is vissza arra mi a baj az intelligencia+nő kombóval.

Talán nem vagyok egyedül vele és másnak is segít, ha a nem spanyol viaszt elmagyarázom egy kicsit én is.

Nem spanyol a viasz, mert nem sok újdonság lesz ezekben a gondolatokban, de muszáj a magunkévá tenni őket, főleg akkor, ha eddig azért nem tettük, mert túlságosan butaságnak gondoltuk, vagy racionálisan azonnal kizártuk az egészet, mondván, hogy ezek egyszerű, buta lányoknak vannak és mi nem ilyenek vagyunk.

Az egész helyzet végtelenül bonyolult, a megoldás pedig mégis végtelenül egyszerű. Racionális, problémamegoldó gondolkodással az élet számtalan területén sikereket érhetünk el. Jól boldogulunk, feltaláljuk magunkat, szakmai sikereink lehetnek, életben tudunk maradni.

Azonban... az emberi kapcsolatainkban kevéssé válik előnyünkre ez a fajta problémacentrikus, logikus, direkt gondolkodás. Most lehet ezt férfiasnak is nevezni, de szerintem ne nevezzük így, mert okos, intelligens nők nem "férfiasak" - csak energetikailag egyszerűen kevésbé hívogatóak az emberek számára, azaz éppen ilyenkor kevésbé "nőiesek". Miért? Mert ide tartozik a versengés is. Hogy te fogod a leghamarabb és a legjobban megoldani az adott problémát! Te fogod adni a legjobbb tanácsot! Te leszel a legnagyszerűbb.. stb stb.. ami igenis, bizonyos helyzetekben előnyös, ha érvényesülni kell, ha valódi versenyhelyzet van.

De az emberi kapcsalataink mások. Annyira mások. Többtényezős dolgok, amiknek úgy 30-70%-a még csak nem is egyedül rajtunk múlik. Ami az agyunk számára rémisztő, félelmetes! Hiszen igenis szükségünk van másokra. Nem mindegy, hogy megnyerjük-e az együttműködésüket, szimpatikusak vagyunk-e nekik. Igenis forognak kockán dolgok az emberi kapcsolatainkban, és az agyunk számára rémisztő az, amikor csak belegondol abba, hogy milyen kicsi is a saját kontrollunk az események felett. Hiszen ott az a másik ember. El kellene érni nála valamit. Hogyan tegyem én helyette, amit neki kéne megtennie? 

Probléma keletkezett, máris, több probléma is keletkezett. 1) kevesebb a kontrollunk, mint más területeken az életben. 2) számolnunk kell azzal is, hogy a másik ember talán egyáltalán nem fog úgy viselkedni ahogy szerettük volna, ahogy az nekünk (is) jó lett volna. Hiszen ő egy külön emberi lény, saját akarattal ez meg aztán tényleg teljesen kívül van a mátrixon 3) mi van, ha ezt a fontos, rizikós dolgot elbukjuk? Van az úgy, hogy tényleg nagy dolgok forognak kockán (feleségül vesz-e, elhív-e valahova, lesz-e gyerekünk, stb). 

Máris egy hatalmas problémahalmaz, pedig még senki nem szólt senkihez! És az intelligens nőnél az agy elkezd tekerni. Vadul. 1) igyekszik kontrollhoz jutni, domináns pozícióba kerülni. 2) igyekszik a másik embert meggyőzni, mnjuk érvekkel, hogy az történjen, ami neki is jó lenne. Előtte meg persze a saját okosságáról akar győzködni. 3) elkezd iszonyatosan befeszülni és begörcsölni, hogy jajcsak sikerülne máábaszki.

És az intelligens nő már el is követett minden hibát, ami a magánélete szerencsétlenségeihez vezeti őt. Ugyanis minél inkább problémamegoldó üzemmódban próbáljuk meg az emberi kapcsolatainkat menedzselni, annál távolabb futnak tőlünk mások. Egyszerűen azért, mert energetikailag olyan vagy kb, mint egy összegörnyedt zsák krumpli, vagy mint egy vérengző héja. Rágörcsöltél valami problémája és vadul futkározik az agyad. Plusz arra a gondolatra, hogy lehet, hogy nincs is kontrollod az események felett, az agyad még jobban megretten, és méginkább ráfókuszál arra, hogy ugyan már, kell, hogy legyen megoldás, és csak szottyadsz és csak villámokat szórsz. Arról inkább nem is nyilatkozok, hogy ez nőies-e, de vonzónak nem vonzó!

Ezt az energetikát, meg az energiák szavakat én nem szerettem sosem. Annyian dobálóznak vele, tudják egyáltalán ezt pontosabban definiálni? Tudják, hogy miről beszélnek? Szerintem tudják, de valahogy mindig hibádzott a definíció. Alapvetően érzelmekről van itt szó. Hogy hogyan érzed magad, hogyan gondolsz éppen magadra és a világra, mennyi benned az életkedv - ez egyrészt kiül az arcodra, meglátszik a testtartásodon és a mozdulataidon - másrészt le is egyszerűsíthetjük ezt arra, hogy ez alkotja a kisugárzásodat. Ez is. És azért egészen találó szó az energia, mert ebben valahogy benne van még az is, hogy mennyire vagy kipihent, jóllakott, mennyire kevéssé terhelnek téged éppen pszichés tényezők. A férfias/nőies energiák megnevezésektől falra mászom, nevezzük inkább hivogató vagy riasztó energiáknak ezeket.

Egyébként az a jó ebben, hogy egészen könnyű képi megjeleníthetőségei vannak. Amikor görcsölsz és agyalsz valamin, bezárkózol, összeaszol mint az a zsák krumpli. Energetikai értelemben ennyi történik, amikor nekiállsz agyalni azon, hogy emberi kapcsolataidba hogyan vihetnéd vissza a harmóniát (ill.hogyan érhetnéd el, hogy újra harmónia legyen). Bekapcsolt az agy, és begubózott a krumpli. Paradox mód, épp ez a hosszas gondolkodás és agyalás nem fog megoldani neked semmit.

Fogadd el, hogy a többi emberre nagyjából 0 kontrollod van. Tudom, bosszantó, idegesítő, bár inkább szót fogadnának neked, értenék és folyton szem előtt tartanák a te szempontodat.. bár inkább mindig őszinték és mindig együttműködők lennének... bár inkább lehetne távirányítani... dehát nincs mit tenni, mennek a maguk feje után. Tudod, ha maradsz a racionális agyalásnál, mondjuk ffi-nő kapcsolatban úgy 80%, hogy nem az lesz az eredmény, amit reméltél. Ha pedig energetikai szempontból kezded nézni a dolgokat, hát mondjuk úgy 60-70% a siker esélye. (Előzőnél csak 20 volt!)

Mondok egy nagyon egyszerű példát. Hogyan tudod elérni, hogy egy férfi feleségül vegyen/szeressen/szerelmes legyen béled? Hát talán leginkább sehogyan. Próbálj meg megbarátkozni vele, hogy talán sehogyan nem fogod tudni ezt elérni. Talán nem tudsz itt te ELERNI nála semmit. Milyen beszédes ez a szó is. Bizony kisanyám, te nem tudsz kinyúlni érte, megfogni és elérni amit akartál vele/tőle. Illetve, lehet hogy ideig-óráig ez megy neked, de aztán a kontroll- és hatalomvágyad áldozatává válsz végül. Ezzel az energetikával ugyanis legfeljebb félelemből maradnak veled emberek. Jah, hogy mégsem a jutalmazás-büntetés a megfelelő eljárás a férfiakkal? Ja hogy mégsem az a legegyszerűbb, ha mindig mindent azonnal elmondasz, ami zavar? Ha kompromisszumozgatsz meg tárgyalászol meg tökömtudja és közben csak veszíted el az önmagad esszenciáját és nőiességét? Befele figyelni mikor fogsz? Magadra tudatossá válni mikor fogsz? Mikor kezded el saját magadat egy kicsit kìvülről látni? És belülről?

Hívogató a lényed mások számára? Vagy inkább riasztó? Kigubancoltál ott legbelül dolgokat, vagy pattogsz a problémák körül? Tudsz örülni az életnek, vagy mástól várod, hogy vidítson?

Érted, egyszer meg kell érteni, hogy nem lehet agyból sem szeretetre, sem csodálatra, sem kezdeményezésre bírni a másikat. Hogy a szemét pasid nem egy megoldandó probléma, aki akadályozza a magánéleted sikerét.. hogy a többi pasi sem probléma, amit valahogyan megoldani kellene.

Az emberek nem megoldandó problémák. Ezzel a hozzáállással legfeljebb kéretlen tanácsokat fogsz osztogatni, de embereket magadhoz vonzani nem. Vonzani, lol. Igen. Nem, nem úgy, mint a mágnes. 

Nincsen kontroll. Vagy jönnek, vagy nem, neked így-is úgy is boldogulnod kell tudni. Nem érezhet egy merő görcsnek magad miattuk. Könnyedén kell megtörténniük a dolgoknak. Hiszen vagy megtörténnek vagy nem. Ez akkor is a te életed, a te szerencsés napjaid, a te egyedi, megismételhetetlen létezésed. Nos, ha máshogy nem, talán a keserű tapasztalatokból megtanulod végre, hogy sokkal inkább ez a nőies. Ha érzelemből működsz, érzelmekre figyelsz. Először belül megteremted a harmóniát, kigubancolod a dolgokat, és aztán arra figyelsz, hogy hivogatóak legyenek az energiáid. Nem versengő, nem hisztériás, nem sértődött, nem kontroll freak, nem hatalomvágyó. 

Értsd meg, hogy nincsen 100% garancia. Vagy jönnek vagy nem. Vagy megtörténik az adott dolog, vagy nem. Rá lehet egy icipicikét segíteni az eseményekre, de csak úgy, hogy a rólad alkotott kép ne sérüljön. Csakis, mindig indirekte.

A férfiaknak fontos ez a szerelem dolog. Hogyan lehetnek beléd szerelmesek? Csak úgy, ha te is szerelmessé válsz az életedbe. És a saját lényedbe. Csak úgy, ha nap mint nap kultiválod magadban a képességet, hogy finommá váljanak az energiáid. Finommá és hívogatóvá. A kisugárzásodon dolgozz! Az belülről kezdődik. Tudod. Belül tegyél rendet, aztán majd jön a többi (vagy nem) - el kell függetlenedni tőle. És ez hozza be azt a vakuumot, ami majd valamit fel fog szippantani.

Te később majd eldöntöd kell-e neked ez a dolog vagy nem. De ne feszüljél. A feszülésből ellenállás lesz. Az ellenállásból kudarcból lesz. Nem akarhatsz valakit vagy valamit minden áron. Sajnos, rá kell jönni, hogy ezzel csak üldözöd az illetőt és előbb utóbb meg fogja ezt unni.

Csak a kisugárzásoddal érdemes foglalkoznod és ezzel javítod leginkább a saját esélyeidet. Garancia nincs. Megoldandó probléma itt nincs. Ne gyarts, ne keress.

Posté par Aniamoi à 01:02 - Commentaires [0] - Permalien [#]

18 mai 2021

Annyira unlak már.

Ma se kerestél, hogy találkozzunk munka után. Ma se tettél semmit értünk. Úgy unom már.

Sarkamra állok, kiállok magamért, mégsincs semmi eredmény.

Tudom, hogy teljesen veszett fejsze az egész. Vasárnap már azon a ponton voltam, hogy kipenderítelek végre az életemből, legyen már egy tiszta lap. Nem teszel értem, akkor vége, ennyi. Nem bohóckodunk tovább egymással.

Mostanában már nem álmodok veled. Másokkal szoktam. Teljesen reménytelen emberekkel, mégis olyan könnyed velük, olyan figyelmesek, gyengédek velem. Amilyen te nem vagy. Nagy egymásra találások, egymásért nyúl a kezünk, egymást keressük folyton.

Nézd, valszeg könnyen tovább tudnék lépni rajtad, ha lenne más, akiért rajongok és aki szintén akar engem. Igazából pont ez a terv évek óta. Elvegetálni veled, amíg nincs meg ez a másik ember. És nincs meg, még mindig. Nyilván jobb vagy, mint a semmi.

Nyilván, sokkal kevesebb a lehetőségem is. Sokszor sóhajtok a nap végén, hogy újabb eltelt nap. És még mindig milyen messze van annak a lehetősége is, hogy anya legyek, pedig két évvel ezelőtt már milyen közel volt. És olyankor gyűlöllek ezért az egészért. Ólomsúllyal nehezedik rám az, hogy telik az időm. Méltatlan az, ami velem történt. Igazából legszívesebben csak kitaposnám belőled, hogy na most már aztán azonnal. Történjen meg minden.

Kérd meg a kezem. Vállaljunk végre gyereket. És tudom, hogy csak ámítom magam azzal, hogy téged ez a perspektíva bármikor is érdekelne.

Tudod, az a baj, hogy nincs más. Néha egészen elkeseredek, hogy már lemaradtam a vonatról. Olyan sok mindenkinek időben sínre került az élete, csak az enyém nem. Néha undorral nézem a fiatal anyákat. Milyen szerencsések.

Nekik nem kellett önismeret, sem fejlődés, sem harciasság. Elég volt annyi, hogy szerencséjük volt. Jókor jó időben ismertek meg jó embert. Akinek ők külsőleg elég voltak. Fiatal, egészséges, szülőkorú nők.

Én meg csak szórakoztatom magam veled. Mintha bármi eredményt elérne nálad a harciasságom, vagy a hallgatásom, a büntetésem, vagy a tartásom. Nézd, őszintén még én sem hiszek abban, hogy veled lehetne kezdeni bármit is. De mindig megpróbálom a lehetetlent, át akarlak rugdosni egy kettessel. Mert reménykedek. Mert az alapvető paraméterek jók. A történetünk elég hosszú. Csak a hozzáállásod nem jó. És azon nem változtat sem manipuláció, sem nyomásgyakorlás, sem büntetés, se semmi.

Bevittél a málnásba, és tudom, az lenne a tiszta, ha lezárnám már ezt veled. Hogy elnyelje a lelkemet a sötétség és a végleges kudarc. Megint nem kellettem valakinek. Csak használt. Csak a visszajelzések kellettek az egójának. Csak a hormonok tomboltak, hogy valahova rakja már be. De annyit nem érek, hogy mindenki másról lemondjon. Annyit nem érek, hogy minden erejével mindent megtegyen értem.

Kevés vagyok. Folyton folyamatosan érezteted velem. És tudod, elmenekülhetnék ettől az érzéstől és ezektől a visszajelzésektől. Csak a még nagyobb reménytelenség jönne, és beletaszítana egy újabb elbaltázott kapcsolatba, amire csak azért mondanék igent, hogy most már aztán legyen valaki.

Tudod, ma is benn a munkahelyen szétfeszültem a vágytól, hogy valaki érjen már hozzám. Van sok vonzó kollégám, de házinyúlra nem lövünk. Tudod, járok sportolni. Ahova csak lehet, igyekszem elmenni, most hogy végre már szabad. Tudod, minden nap igyekszem csinos lenni - bár ezt te sosem látod. 

Tudod, történnek velem dolgok, amik téged sosem érdekelnek.

Lehet, hogy mégis inkább kidoblak most már az életemből. Egyszerűen csak megalázó ahogyan nem bánsz velem. Nap mint nap. És tudod. De az előnyeit továbbra is élveznéd.

Én meg nap mint nap egyensúlyjátékot játszok aközött, hogy most már megint egy hatalmas pofont akarok adni és aközött, hogy legyek türelmesebb veled. Türelem meddig miért hova még?

Be is ismerted, hogy nem érzel többet. Csak rá vagy kattanva a jó szexre. Igazából minden jó köztünk. Barátok vagyunk, jól kijövünk. Régóta számíthatunk egymásra. A kémia tökéletes. Mégis képes vagy minden alkalommal azzal takarózni, hogy azért nem teszel értem, mert nem érzed a motivációt. Mert nem érzel. Eleget.

Egy hónapja nem láttalak lassan már. Feltételhez kötöttem. Hátha, legalább ez motivál.

Tudod, unom én már ezt. Minden alkalommal. Minden egyes kibaszott alkalommal várom, feltételezem, hogy most kéne tenned valamit.

Most kéne virítanod valamit. Itt kéne lenned, ha számítanék neked.

Tudod, ezt egyszerűen csak érzem. Hogy nem vagy itt úgy, ahogyan itt kéne lenned.

Nincs hova mennem, az a baj. Igazából ez már nem türelem. Ez már taktikai kivárás. Csak azért nem küldelek a bús picsába el, mert tudom, hogy ha ma szarsz is a fejemre egy nagyot, majd holnap írsz valamit. Ha viszont szakítok veled, akkor az most jó érzés lesz. Holnap pedig pokol. És nem lesz más. És nem fogsz írni.

Majd pár hónappal később újból összekavarodunk, amikor meguntuk már a magányt. És ugyanúgy nem fogsz nyújtani semmit és nem fogsz értünk tenni semmit. Csak jön a duma. Hogy gondolkoztál. Hogy igazam van. És ugyanúgy nem teszel semmit.

Nézd, igazából te ezt nem akarod eléggé. Nem annyira, hogy árat fizess érte. A pokolba vezetted az életem, és semmi felelősséget nem érzel érte.

Tudod mennyire boldog voltam terhesen Bécsben? Várost néztünk. Nem voltam egyedül. Soha ilyen egészségesnek nem éreztem magam. Ragyogtam, boldog voltam, szexi voltam.

Igazából tényleg egy részem egyszerűen csak felcsináltatná magam újra veled. És most már végigverném, mindegy mit mondasz. Mindegy mi az ára. Persze magamat egy kicsit féltem, a következményektől. De hogy láthassam őt, a kezemben tarthassam.. a szerelmünk gyümölcsét, aki félig te, félig én.

Látod ez a baj, hogy nincs más, aki iránt ezt érezném. És elerhető lenne számomra. Érzelmileg a teljes boldogság számomra a gyerekünk gondolata. Racionálisan pedig a pokol maga és rengeteg félelem.

Elegem van, annyira elegem van abból, hogy a bohócod legyek. Az élet mindig pofon vág, mindig még és még szükségem van rád, néha romantikusan szeretem azt gondolni, hogy most már te vagy a sorsom, kész, ez van, így kellett lennie, hiszen mi más lenne, ki más lenne velem itt és most az életemben? Te vagy öt éve a biztos pont és vagyok neked.

Mintha cérnavékony kötélen táncolnék, amikor egy részem még hinni akar és a jó cél érdekében bármit... tűrni, lenyelni, küzdeni, puhítgatni, bármekkora is az ellenállás benned... és ne becsüld alá ezt a hitet, mert hatalmas! Egy másik részem pedig egyszerűen csak azt mondaná, hogy najó ez most már aztán tényleg röhejes. Kezdjük ott, hogy meg se érdemelnél engem, véletlen, hogy együtt vagyunk. Véletlen, hogy összejöttünk. Talán nekem is lenne még jobb lehetőségem nálad. Talán. Olyan, aki jobban bánik velem biztosan.

De nem könnyű. Nem könnyű ilyen embert találni. Főleg hogy én is kívánjam őt, ne csak a minimumfeltételeimnek feleljen meg. Főleg, hogy sokkal kevesebb a lehetőség már spontán módon ismerkedni. Főleg, hogy próbálom játszani az elérhetetlen, nehezen megközelíthatő nőt, akit nem érdekel az egész, csak éli az életét.

De szétrohadok már attól, hogy valaki érjen már hozzám. Nem hiszem el, hogy nem vagy képes a feltételeimet teljesíteni azért, hogy működhessen a dolog. Nem hiszem el, hogy még mindig ennyire nehéz veled. Talán tényleg inkább el kellene engednem téged (értsd ezalatt: menj a bús picsába és térjél vissza most már konkrét cselekvésekkel).

Valamennyire megkönnyeztem unokatesóm esküvőjén, amikor mindketten mondták, hogy szabad akaratukból kelnek össze. Te mi a lófaszt csinálnál a szabad akaratodból? A nagy büdös semmit, azt. Nekem noszogatni, taszajgatni kell, ami aztán egyáltalán nem egy hálás feladat. És esetedben teljesen eredménytelen is

Tudod mit, most már talán itt az ideje annak, hogy te is olvass végre a sorok között. Nem kapsz se igent, se nemet. Egyszerűen csak feladom azt, hogy bármi változást elérjek nálad, hogy én tegyek, noszogassalak, szemedre vessek dolgokat. Tudod, ilyen egyszerű: nem állsz neki megtanulni vezetni, hogy összeköltözhessünk - nincs már mit folytatnunk, ég veled.

Annyira szeretném odamondani már végre neked. De mit várok aztán utána? Kit várjak aztán utána? Tudod, az okos dolog azt hiszem az, hogy most már nem hitegetem magam. Ha neked is fontos lenne, tudnád. Csinálnád. Értem, értünk. Nem vagy te hülye, csak annak tetteted magad. Ha neked is számítana, törnéd magad, nem csak kamuznál. Szóval egyszerűen csak hagyom, hogy realizáljam végre, hogy az van ami. Te nem vagy. Virtuálisan, elméleti síkon még vagy, mert nem szakítottunk, tudom, majd holnap írni fogsz, valami semmitmondót, addig meg bírjam ki valahogy. Ja, mert én mindig-mindig kibaszottul csak várjak. De gyakorlatban nem vagy. Úgyhogy így is fogok viselkedni veled. Mintha nem lennél. Forgatni fogom a szemem, hogy minek írsz, mit akarlak. Le foglak vakarni magamról, bármivel is próbálkoznál.

Mert te számomra addig nem vagy, amíg nem bizonyítottál. És ideje komolyabban vennem és jobban keresnem azt, aki még talán létezhet. És nem te vagy. Mert minden próbálkozásom az irányba, hogy neveljelek, észhez térítselek, irányba tegyelek egyszerűen csak lepattant rólad.

Én ezt komolyan mondom most már. Vagy feleségül veszel, vagy addig szórakoztatsz, amíg nem találok már végre egy másik opciót. Most már csak az én feltételeimmel lehet köztünk bármi is.

Éheztess ahogy akarsz. Majd maszturbálok. Hanyagolj és légy olyan közönyös, amennyire csak akarsz. Én majd álmodok másokról. Lustálkodd el az életed úgy ahogyan akarod, én majd még sikeresebb leszek.

Egy vicc vagy, egy rossz vicc. És nem vagyok hajlandó többet miattad szomorkodni. Közönyös leszek veled, vagy pofán váglak. Többre ne is számíts, többet nem is érdemelsz.

Posté par Aniamoi à 17:37 - Commentaires [0] - Permalien [#]

10 avril 2021

Hát ez szenvedélyes vt..

Szóval akkor mi is a tanulság az előbbiekből, amiket levezettem?

Hogy egyrészt van olyan, hogy valaki bizonytalan. Tényleg az. Szeretne is esélyt adni, meg nem is. Nem annyira egyértelműen igen vagy nem. És ennek igencsak objektív okai vannak. Benned. Kész pont. Nem pszichés zavara van, nem a szubjektuma, nem a körülményei. Nem. TE. Benned nem biztos. És hiába próbálnád siettetni ebben a döntésében, az csak rosszul fog elsülni...

Szörnyen idegesítő az, amikor a másik folyton rajtad lóg, nyaggat és számonkér... Szörnyen idegesítő, hogy mennyire nem lát magára... Hogy mennyire nem próbál meg a másik fejével gondolkodni... hogy mennyire érzi, ha kezd kevéssé releváns lenni, és erre haraggal, fenyegetőzéssel és számonkéréssel reagál, nem pedig csak megvonja a vállát, konstatálja, hogy most ő nem kell annyira, és akkor megy el inkább balra...

Az eddig ismert ffiak 90%-a ezt csinálta... pontosan értették mit jelent, ha lassan válaszolok... vagy mit jelent, ha nem írok többet ... Nem keverték magukat még kínosabb helyzetbe. Szörnyen idegesítő és kínos, mert nem csak azt árulja el magáról, hogy neki nincs is jobb dolga, mint azt várni, hogy írsz-e neki, hanem azt is, hogy nincs is lehetősége mással jól érezni magát és lecserélnie téged. BAMM, a csapdádban vergődik, de nem akar kikavarodni belőle és valami olyan lépést megtenni, amitől aztán talán tényleg tisztelni is lehetne őt - hanem inkább még tovább ront a helyzeten és megpróbálja kikényszeríteni magának a tiszteletet. Amivel csak egy teljesen diszfunkcionális rossz kapcsolódást tart fenn, elvéve az esélyt attól, hogy ebből bármi jobb is kisüljön.

Szörnyen idegesítő, ha valakinek nincs egy reális képe se önmagáról, se a világról. Szörnyen idegesítő az a fajta "önbizalom", aminek ugyan nincsen sok alapja, de arra tökéletes, hogy az ember magát felülértékelje. Nem veszi észre, hogy szar a humora... nem veszi észre, hogy egy ffiatlan nyápic... de azzal tuti biztos nagyon is tisztában van, hogy ő mennyire kedves, rendes, dolgozó ember, aki mellette remekül zongorázik is. Jól van ember, de ezzel ki a faszt érdekelsz? Az még kevés, hogy a társadalom szemében normális, átlagos emberi élőlény vagy, aki eddig is túlélte valahogy ....

Szörnyen idegesítő az, ha valaki "rendes". Hogy miért? Azért, mert unalmas így élni, és a "rendes" gesztusait befektetésnek szánja. És máris nem olyan "rendes", ha nem kapja azt cserébe, amit remélt - a kéretlen ajándékaiért.

De ez csak egy kis szelet a tortából. Ha 100% hot magabiztos vonzó egyén lennél, akkor mindegy lenne hogyan viselkedsz. Ha egyértelműen vonzónak tartanának téged, akkor tényleg kurvára mindegy lenne. Akkor szinte jól esne, hogy egy ennyire vonzó valaki ennyire igényt tart rád. Nem lenne kérdés, hogy igen vagy nem. Van különbség aközött, hogy na..... sajtoljuk már ki belőle a vonzalmat, hátha! És aközött, hogy nem bírok magammal, annyira akarom őt ... Csak azt nem tudom, hogy ez mikor szokott kölcsönös lenni...

Szóval, ja. Nem könnyű. Aki számodra annyira egyértelműen igen lenne (úgy fizikailag) - annak a számára te egy talán vagy. Aki számára egyértelműen igen vagy, az számodra egy talán (úgy fizikailag). Ideálisan valahol találkozik az a két ember aki kb egy szinten van és mindegy az, hogy melyik adja be a derekát... de felfogják valahogy mindketten, hogy nem kell jobbra vágyniuk, hiszen megtalálták egymást. A nem különbség az időzítésben van. Míg én nehezen birok egy igent mondani olyanra, akire nem akarok - ha már igent mondtam, onnan ásó-kapa-nagyharang, és elvárom, hogy az a kapcsolat működjön úgy, ahogy papíron is kéne neki, és legyen tartós,és boldogító, stb stb... hiszem közösen megegyeztünk arról, hogy akkor most te az én szintem vagy és én a te szinted. Viselkedj is így ...

A ffiak viszont ritkábban vonakodnak az igen kimondásától. Bármilyen fizikai tapasztalatba nagyon szívesen belemennek, anélkül, hogy annak bármely következményeivel is számoltak volna... a pillanat heve, izgalma sodort. De ez nem jelenti azt, hogy számukra az a lány vagy az a nő egyértelműen IGEN. Úgy fizikailag. Ez azt jelenti, hogy abban a pillanatban, gyakorlatilag szinte BÁRKI IGEN lett volna, akiért egy kicsit meg kell küzdeni, és aki egy kicsit vonzónak tűnik részegen. A ffiak ilyen előre kitalált boxokba helyezik a nőket. Van "az álmaim nője" box (tökéletes, szexi, magabiztos, mindenki odáig van érte, mindenkinek ő kell, jó anya is lenne, megfontolt és okos, sosem viselkedne kiábrándítóan ...), van a "hmmm, ő jónak tűnik" box (ugyan nem egy bombanő, de én látom benne az értéket! szerintem akár még jók is lehetnénk együtt), van a "buliban kavartunk" box (komolytalan, csak a kalandról szólt, meg amúgy sem emlékszem hogy ki volt az, de biztos, hogy a kémia megvolt), van a "mindig kéznél van ha kell" box (remélem még sokáig ki is használhatom, mert amúgy hiányozna ha nem lenne), van a "meglátjuk mi lesz belőle" box (nem vagyok biztos benne), és van a "futottak még" box (bottal se piszkálnám meg, szerintem leszbikusként sikeresebb lenne.. vagy úgy se...). Nyilván, van ami már első látásra eldől, és van, ami valahogyan idővel átalakul. Egy biztos, felfele szintet lépni szinte lehetetlen, lefele szintet esni nagyon egyszerű.. De talán nem lehetetlen, egyszerűen csak meg kell láttatni a ffival azokat a helyzeteket, ahol másmilyennek képes látni téged. Pl: nem tartott eddig elég népszerűnek? Told a képébe a fotót, vagy a valóságot arról, hogy mennyien kedvelnek téged, és mennyire élénk szociális életed van. Nem tartott téged elég okosnak és önállónak? Told a képébe, mennyire megállsz a magad lábán és milyen sikeres vagy a munkában.

De mivel a ffiak ilyen kis nyavalygó bizonytalan kis kukák, minimum a "hmm ő jónak tűnik" vagy ő "az álmaim nője" boxba tartozó nőre akarnak igent mondani. Csakhogy ez ugye lefele még csúszhat bőven.Elég egy kicsit abbahagynod a "jónő" sportot, és máris bekerülhetsz a "meglátjuk mi lesz belőle" box-ba. Kifejezetten egyszerű oda kerülni, amikor körülötted "mindenki más olyan szexi és csini fotókat postol magáról", te pedig "csak valódi vagy". Nem, az álmai nője, meg a hmmm ezelég jó nő - az a többi nővel kontextusban értelmezendő. Bocs, de a ffi nem lesz vak, ha egyszer veled jár. Ha csak az az élménye, hogy eleve nem indultál valami jó helyről, aztán még jobban lemaradtál, mások sikeresebbek, szebbek, értékesebbek... akkor mit gondolsz, lehetsz te még valaha "elég jó nő"? (ha már álomnő nem is...)

Szerintem ha eleve onnan indultál, akkor igen, visszatérhetsz oda. Csak emlékeztetned kell rá a másikat. Valaki mást jobbnak tart nálad, aki pedig semmivel nem jobb nálad? Mutasd meg neki, hogy te is érsz annyit! Valaki elérhetetlennek, vonzónak tűnik? Legyél te is elérhetetlenebb és vonzóbb?

Könyörgöm, ne jöjjél már ezekkel a kisebbségi komplexusaiddal, ne törödj bele a pszichológiájába, hogy a "hmm meglátjuk" kategóriába kerültél. Ne hagyd, hogy megtörjön... Ne mondogasd magadnak azt, hogy "jaj, veled mindig ez történik, hát persze". Ne erőből és erőszakból próbáljál feljebb kerülni és eldöntetni valahogyan a bizonytalanságot.

Figyike, szerintem ez tényleg kurvára de nagyon fontos.

Nagyobb valószínűséggel találkozol majd olyan férfival, aki bizonytalan.... mint olyannal, aki tuti biztos. Aki már az elején is bizonytalan, az ezért felejtős ...

 De van bőven olyan is, aki eredetileg látott benned valami fantáziát, aztán idővel ez a kép megfakult, ez az illúzió eltűnt, és szép lassan lekerültél a "majdnem jó lett volna de nem működött és mindegy már nem érdekel" boxba. Én úgy látom ez az a pont, ahol gyakorlatilag minden nő érzi, hogy valami így érzelmileg nem stimmel. Itt a legkönnyebb mindenféle párkapcsolati tanácsokat rájuk sózni... És itt szokták össze-vissza agyonkutyulni a dolgokat, hogy ez most akkor menthető, vagy nem menthető, hogy akkor ezt tegyed és azt ne tegyed .... Az a helyzet, hogy ez fordítva nem szokott ám így lenni. Kivéve, ha egy nő elképesztő mértékig pofátlan, geci, és úgy használ egy férfit, hogy csak az udvartartása része legye.. de ha jönne a gyűrűvel ő mondja a nemet, és tudja, hogy bármikor repülhetne is a következő lehetőségére. Ezt leszámítva, ha egy nő egyszerűen csak sokat akar tenni a kapcsolatáért, prioritásnak veszi a pasit és a komoly terveket fontolgatja és építgeti fejben, azt baromi egyszerű fenntartani egyszerűen csak a fasztransszal. A nőt ha dugják rendesen, simán szerelmes marad - míg ez fordítva nem annyira van így. Sőt. A pasidat hiába szopod elképesztő lelkesedéssel, és hiába, hogy elképesztő szenvedélyes a viszonyotok. 

Attól még nem vagy automatikusan sem az álomnő, sem a hmmm jó lesz kategória. Sőt. Te egy egyre inkább valóság vagy, szemben az egyre több fantáziaképpel, akik "hmmm nagyon is jónak tűnnek". És neked nincs időd arra, hogy ő kipróbálja mindegyiket és rájöjjön, hogy "mégse volt nagy szám". Vannak örökös romantikusok és álmodozók, akik egy nő külsejébe azonnal bele tudnak szeretni. Sok nőnek az azonnali külsejébe. Vannak a kiégettek, akik "csak egyet" szerettek, de annak már vége. Vannak a "kalandozók", akik még az extrém dolgoktól se zárkóznának el, hiszen úgy látják, hogy ők svédasztalról falatoznak ... Meg aztán vannak a tapasztaltak, akik 40-50 éves korukra "elvileg" már "rájöttek", hogy tökéletes nő nincs is, és nem hajkurásszák ezt többé. Az "elég jó" nő számukra az, aki ott van mellettük, és elviseli őket. De komolyan. Persze azért nem árt, ha fiatalabb náluk. Meg az se árt, ha kezdik magukról is érezni, hogy megy le a roló. Na és vannak a decensek. Na ő az, akit ki akarsz fogni az egyetemen. Ő az, akinek már első látásra álomnő voltál, vagy legalábbis elég jó nő, és bátor volt és tökös volt és elhívott randizni, aztán feleségül is vesz. Mivel ő nem úgy gondolja, hogy svédasztalnál ül, hanem úgy, hogy egy nehéz, kihívásokkal teli út előtt áll, és ugyanannak szeretné fogni a kezét, akinek eddig is, ugyanarra szeretne számítani, akire eddig is, ugyanazzal szeretné felépíteni a jövőt és végigjárni ezt a nehéz utat, akivel eddig is - szóval látja a kockázatot abban, hogy mit veszíthet, látja a presztizst abban, hogy ti együtt vagytok.. és látja amit építetek, az nélküled nem lenne ugyanaz, tehát nélkülözhetetlen vagy benne, tehát a kapcsolat számára is egy olyan külön kis dolog, ami számára fontos. Ó, igen, ők azok a srácok, akikre sokszor DURVÁN lecsapnak a lányok az egyetem alatt. A 30/40-es korosztály aki szingli maradt férfiként... az vagy örök romantikus, vagy kalandor, vagy a "már rájött, hogy öregszik és nem kellett soha senkinek". Már felépítgette valahogy nagyjából magának az egzisztenciáját, de azt ugye szeretné is minél előbb beváltani valami fantázianő megvásárlására... sok sikert khm hkm..

Vagy kurvára még csak nem is ért el semmit, egyszerűen egy mihaszna lúzer magányos farkas.

A JÓ ALAPANYAG AZ, AKI TUD ARRÓL GONDOLKODNI, HOGY "EGY KAPCSOLAT" - ahelyett, hogy EZT ÉRZEM, MEG NEM AZT ÉRZEM...

AKI TUD ARRÓL GONDOLKODNI, HOGY KÖZÖSEN MIT ÉRHETTEK EL - ahelyett, hogy tartogatná magát KÉSŐBBRE, VALAKI ELÉG JÓRA, MAJD HA MÁR Ő IS ELÉG JÓ LESZ...

AKI ELÉG JÓNAK AKAR LÁTNI, MÉG AKKOR IS, HA NÉHA KIÁBRÁNDUL BELŐLED - muszáj, hogy legyen egyfajta érettség..

Lehet a nőket győzködni arról, hogy így meg úgy nem eléggé okosak, nem hagynak elég teret a férfiaknak, nem elég önállóak, nem jól taktikáznak stb stb...

de a valóság az, hogy a férfiak NAGY RÉSZÉVEL EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEMES KEZDENI SEMMIT!

És, hogy az IRÁNTAD érdeklődő férfiak száma véges, közülük kellene választanod... és ehhez bizony TARTÓSAN ... ELÉG JÓNAK kellene lenned... a többi nőhöz viszonyítva is ....ha meg nem vagy e téren sikeres, akkor sorry, faszom, lehet, hogy jobban jársz egyedül basszameg... mint hogy ezekkel a selejtekkel bajlódjál....!

De kérlek-kérlek pls pls. A BIZONYTALAN férfit NE ÜLDÖZD EL. Ne követeljél tőle egy igen vagy nemet. Na ENNÉL azért legyél okosabb... Ébreszd őt rá arra, hogy te minimum egy "elég jó" vagy. Érezd is ennek magad, akármit is gondoljon ő éppen rólad.. pont ez a nehéz! Hiszen annyira függenél a visszajelzéseitől. KÉRLEK! Inkább nézzél a tkörbe, inkább ribanckodjál egyet az instagramon te is. Inkább élt az életedet, hiszen fontos, hogy az életed több lábon álljon! Inkább tudjál le valamilyen feladatot. Inkább találkozz a barátaiddal, csinálj valamit, menj el helyekre, próbálj ki új dolgokat, és NE GÖRCSÖLJÉL ENNYIT AZON, HOGY VELETEK MI LESZ! SOHA ne vedd ezt az egészet ennyire véresen komolyan, bármennyire az is.... hiszen tényleg NAGY A TÉT... Ne ess abba a pszichológiai csapdába, hogy SZÁMODRA túl nagy tét, ezért képtelen vagy se jobbra, se balra megtenni egy lépést sem, annyira helyre akarod előbb hozni ezt a kapcsolatot meg ezt a pasit. 

TUDOD, az esélyeid bárki másra és arra, hogy ő elveszítsen téged és arra, hogy VONZÓ MARADJÁL akkor nő, ha minél több emberrel találkozol minél többször, minél több helyre mész és ott minél jobban érzed magad!

TUDOD, az esélyed arra, hogy elkezdjél neki fontos lenni, amikor bizonytalankodik veled kapcsolatban AKKOR NŐ, amikor le tudod venni ezt a görcsös fókuszt arról, hogy most mi van meg mi nincs köztetek és egyszerűen FÜGGETLENEDNI TUDSZ TŐLE, TESZED A DOLGOD, ÉS JÓL ÉRZED MAGAD, ÉS NEM ZÁRKÓZOL EL ANNAK A LEHETŐSÉGÉTŐL SEM, HOGY EGYSZERCSAK JÖHET EGY FANTASZTIKUS FASZI AKI TÉNYLEG LEVESZ A LÁBADRÓL ÉS TÉNYLEG ELFELEDTETI VELED ezt az egész mizériát! Hát így lehet csak nyertesnek lenni! Tudom-tudom, nem könnyű ....

De a lényeg, hogy tudd: a bizonytalankodása azt jelenti, hogy egy "nem tudom, talán jó lenne... de talán találhatnék jobbat is" kategóriába rakott. Nem JÁR neked, hogy feljebb tegyen. Nem JÁR neked, ha egyszer idődet-energiádat-figyelmedet fektetted bele, hogy feljebb rakjon. Nem KÉNYSZERÍTHETED, hogy olyannak lásson téged, ami neked márpedig JÁR. Nem.... óh nem.....

Inkább kezdd csak el egy kicsit sorra venni, hogy mik azok az objektív tényezők, amikben mások JOBBAK nálad... Min tudsz változtatni, min nem? Több likeot kapnak? Fasza akkor csinálj te is olyan szexi és csini és egyedi és high quality fotót, amilyet még sosem. Likeold te is másoknak a cuccait, dolgozz a népszerűségeden. Check. Hajlamos vagy agresszívvá válni, ha valami nem úgy alakult, ahogyan eltervezted? Hát akkor CHILL. Láthatod azért, hogy ez nem egy annyira vonzó tulajdonság. Dolgozz rajta. Legyél tudatában. Hogy az élet nem úgy műxik, hogy te belerakod az inputot, és a számodra ideálisan kívánt output jön onnan vissza. Ne öntsd rá másokra emiatt a haragodat. Minek. Nem elég magabiztos a testbeszéded? Akkor dolgozzál ezen. Nem elég jó az időbeosztásod? Akkor dolgozzál ezen. Túlságosan unalmas, kiszámítható és készpénznek vehető vagy? Akkor figyelj oda erre jobban. Vannak káros szokáid? Akkor szokj le, baszdmeg. Tudod? Ne azt mondogasd, ami jó benned. Azt a másik is látja, csak nem érdekli őt. Ne abban akarj még jobb lenni, amivel eleve nem volt baj. Senkit nem érdekel, ha egy rántotta után már két rántottát is meg tudsz sütni és akkor azt gondolod, hogy milyen sokat fejlődtél. Nem. Nem tudsz eléggé mások fejével gondolkodni, eléggé elfogulatlanul hallgatni, empatizálni, rájuk hangolódni? Akkor dolgozzál ezen. Nem elég jó az alakod? Akkor hízzál/fogyjál, törekedj erre. Nem vagy eléggé konzekvens, nehezen uralkodsz az érzelmeiden? Akkor dolgozz ezen. Nem találkozol elég emberrel? Akkor találkozzál többel, légy nyitott rájuk (pandémia idején kurva egyszerű, köszi). Nem alszol eleget? Akkor aludj többet. Nem vagy eléggé elégedett magaddal? Akkor legyél. Nem vagy eléggé erős? Akkor legyél erősebb. Nem vagy eléggé kiegyensúlyozott? Akkor legyél kiegyensúlyozottabb. Nem vagy eléggé kihívás, nem vagy elég játékos, nem vagy elég bátor, szexi és flörtölős? Akkor legyél az ...

De azt a BASZOTT RAGASZKODÁSODAT ENGEDJED MÁR EL. Senki nem rab. Senki nem tartozik neked semmivel. Senkit nem kényszeríthetsz arra, hogy szeressen, és arra, hogy jöjjön. Ne matekozgassál a pasikkal. Hallgass a megérzéseidre.. soha ne mondd, hogy soha. De azt se, hogy VAGY MOST, VAGY SOHA. Mindennek megvan az ideális pillanata. És van, amire várni kell. Ne legyél türelmetlen. Ne legyél unalmas. Ne legyél kétségbeesett, ne legyél szomorú. Ne akarj mindent és ne akarj tudni mindent. Legyél önzőbb és kevésbé rendes. Tudd le gyorsan a dolgaidat aztán érezzed jól magad. 

Posté par Aniamoi à 17:25 - Commentaires [0] - Permalien [#]

Szóval őt tényleg csak a baszás érdekli, más nem

Volt azóta egy újabb álmom, ahol valahogy arra voltak kihegyezve a dolgok, hogy én bizony még mindig valahol várok a F.re. Valami házban vagy kastélyban sürögtem-forogtam, valami buli volt, elbújtam, vártam... igen, vártam, hogy F. mikor bukkan fel az udvaron, aztán ott volt. Csak néztem őt az ablakból, ő is észrevett engem. Tele volt önbizalommal. Kicsit sajnálattal nézett engem. Valamit mondott is: te aztán sose léptél túl mi? És volt ez a pillanat, ahol megértve éreztem magam, volt ez a pillanat, amire vártam, ami közös volt...

Aztán elmúlt. Ő eltűnt. Az utcát viszont ellepték az óriásplakátok, ilyesmi feliratokkal: A, MÁR RÉG MÁSBA VAGYOK SZERELMES. ÉSZREVENNÉD MÁR, HOGY MENNYIRE NEM ÉRDEKELSZ? NEM, ÉN NEM LÉTEZTEM, NE VÁRJ RÁM. SOSE GONDOLOK MÁR RÁD. MÁST VETTEM FELESÉGÜL. MEDDIG AKARSZ MÉG HÜLYÉT CSINÁLNI MAGADBÓL? ENGEM NEM ÉRDEKEL MI VAN VAGY MI LESZ VELÜNK. SEMMI JELENTŐSÉGE NINCS MÁR ANNAK, HOGY VALAHA EGYÜTT VOLTUNK. CSAK DUGNI AKARTAM, AZTÁN DUGTAM MÁSOKKAL IS. NEM AZ ÉN BAJOM, HOGY TE MIT VÁRTÁL VOLNA TŐLEM. AKKOR SZÁMíTOTTUNK EGYMÁSNAK, DE TE MÁR RÉGÓTA NEM SZÁMíTASZ NEKEM. TALÁLTAM AZÓTA MÁST, HA MÉG MINDIG NEM BíRTAD VOLNA ÉSZREVENNI ÉS FELFOGNI.

Iszonyatosan megalázó volt. Hiába, hogy rejtőzködve figyeltem őt. Hiába,hogy az érzéseimet olyan bensőségesen és privátan próbáltam tartani. Csak a totális megaláztatás várt engem a végén. A totális, nyilvános megálaztatás.

És itt még nem volt vége, mert aztán megjelent az álmomban D.is. Valami csajjal. Aki úgy jött a képbe, hogy marhára leszarta, hogy én vagyok-e. Ki is keltem magamból, és mint valami házi sárkány, aki védi a területét, kettőjük közé álltam. Szintúgy iszonyatosan megalázó érzés volt és úgy voltam vele, hogy ez már tényleg az utolsó csepp a pohárban. Ennek is csak úgy reverberált a híre a kis királyságban. Egyszerűen nem birom megúszni, hogy ne hétmérföldes körzetben azt zengje minden és mindenki, hogy engem mindenki elhagy, megcsal, vagy csak el akar hagyni és meg akar csalni.

De aztán valahogy jött végre feloldozás is. Egy üres szobában feküdtem, ahol csak egy matrac volt a földön. Feküdtem, pihentem, besütött a Nap. Aztán végre megfeledkeztem mindenről, új erőre kaptam, kedvet kaptam ahhoz, hogy kimenjek a fürdőszobába, és összekészülődjek, és elinduljak KI.... valahova ...

Na mármost amennyire egyértelműen azt az üzenetet hordozta ez az álom, hogy ne olyan vonat után fussak, ami nem vesz fel, helyette érezzem már jól magam és lépjek már valahogyan tovább az életemmel, EGYÉRTELMŰSÍTVE hogy ha nem így teszek, csak a megaláztatás, a bukás és az elkerülhetetlen kudarc vár rám... annyira bosszantó reggel látni azt, hogy NINCS HOVA KIMENNI, rossz az idő, MINDEN ZÁRVA - tehát hiába volt egyértelmű az üzenet, EL VOLTAK TŐLEM VÁGVA A LEHETŐSÉGEK TELJESEN!!!

Nagyon borús depis hangulatom lett ettől. Majd a reggel is úgy indult, h letiltottam D.t a francba. Jogosan, ez kicsit megnyugtatott, de aztán persze nyomasztott egész nap. HOGY A FASZÉRT PROVOKÁLJA KI EZT MINDIG A KIS KÖCSÖG MIÉRT NEM MŰKÖDIK ÚGY AHOGY KÉNE.

Na aztán tettem is rá még egy lapáttal. Végignéztem kiket követ instán és az állam is leesett. Hogy MÁS NEM IS ÉRDEKLI, CSAK A MAJDNEM PUCÉR NŐK. Itt volt az orrom előtt éveken keresztül, és csak most jutott eszembe végignézni???

Majd rá egy nappal rátett még egy lapáttal a hír: unokatesóm terhes. Persze, kurvára számítani lehetett rá, már évek óta vártam, hogy mikor jön a tőrdöfés: lehettem volna én az első közülünk, akinek gyereke van: de D tönkretette ezt. Annyira borzalmasan mérges voltam, hogy nem érdekelt, minden eddiginél durvábban és brutálisabban nekiestem D.nak, "köszönetképpen". Na már most ez annyira jól sikerült, hogy ő maga tiltott és törölt. Majd amikor másnap meglátott engem a büfé előtti sorból, egyszerűen csak fogta magát és menekülőre vette. Kiállt a sorból és sietett vissza az uro klinikára, csak nehogy összefussunk, mert az milyen kellemetlen lenne. Vagy nemtom.

Pedig én kurvára megörültem amikor megláttam. Olyan ritkán futunk össze, de veszekedések után mindig sikerül.Mintha a sors rá akarna segíteni minket arra, hogy meg tudjuk még egyszer ezt normálisan beszélni. Az első érzésem az egésszel kapcsolatban az volt, hogy NA, máris nem hiába szárítottam be a hajam reggel, pakoltam át az új táskába, vettem fel az új kabátot és az új cipőt. Úgy éreztem, hogy tökéletes a külsőm, egy ponton se lehet belekötni. Örültem, hogy D. végre így lát engem. Hogy végre van valami haszna és értelme annak az erőfeszítésnek amit a külsőmbe teszek. Végre megkapja ő is az arcába, hogy tessék, ennyire vagyok szar nő baszdmeg. Majdnem minden nap ennyire csinosan nézek ki, csak te sose látod. Most végre igen.

És meg is ijedt, tényleg!

Jó kedvem lett attól, hogy végre egyszer, először, érzem, hogy hatalmam van fölötte. Hogy tart tőlem. Nem csak közönyösen megvonja a vállát, vagy valaminek a reményében odasomfordál. Egyenesen eliszkolt. Nevethetnékem támadt. Órákig kitartott a jókedvem. Nem is tudom mikor éreztem utoljára, vagy kaptam rá bizonyítékot, hogy HATÁSSAL vagyok rá. Hogy jó vagy rossz, már az sem érdekelt ... de hogy nem csak egyszerűen egy kihasználható szerencsétlennek néz... MEGLÁTOTT ÉS MENEKÜLŐRE FOGTA, mint AKI TÚL SZEXI, és TÚLSÁGOSAN IS TART TŐLEM.

Eskü, arra gondoltam, hogy ehhez valami isteni segítség kellett, hogy ez így összejöjjön. Azóta pedig már inkább csak kínlódok kicsit. Mit is jelentett ez a scenario? Tényleg azt, hogy végre tisztel és tart tőlem egy kicsit? Vagy egyszerűen csak azt, hogy ez ennyi volt. Ez már annyira kínos volt, ami lement kettőnk között... annyira kínosan érezte volna magát, ha még egyszer beszélnünk kell ... Talán egyszerűen csak ugyanannyit jelent, mint amikor F. el akart bújni amikor velem randizott, mert azt hitte, hogy az ex csaját látja. Mér, tisztelte és szerette volna őt? Hát nem, kurvára nem. Hanem tudta, hogy ártott neki. És félt a bosszújától. Vagy a szembenézéstől, hogy ő milyen ember is. Miért lenne ebben most bármi más?

Anno 5 évvel ezelőtt én fogtam menekülőre, nehogy beszélnem kelljen vele, nehogy el akarjon kísérni, nehogy rám tapadjon, dehogy bármit is bármilyen bíztatásnak vegyen. Egyszer a büfénél én fogtam menekülőre, mert pont ott álltak a pszichis csajjal és attól ijedtem meg, hogy ez mennyire kínos ha nekem most még egyszer végig kéne néznem, hogy ők ketten beszélgetnek engem totál levegőnek nézve. Egyszer amikor összefutottunk a metrónál, szádékosan levegőnek néztem őt, de vállaltam a konfrontációt, mert tudtam, hogy rosszat tett a tűzre. De ilyen még nem volt, hogy ő meneküljön előlem. Szerintem szégyellte magát. Szerintem tudta, hogy jogos a haragom. És ennyi.

Csak azt se szeretném, hogy megint elkezdjem magam illúziókba kergetni. Hogy úgy értelmezzem a dolgokat, ahogyan szeretném értelmezni őket, ahogy a legjobban hangzanak, ahogy a legkevesebb kognitív disszonanciát okozzák. Mert kvára hajlamos vagyok ezt csinálni... De az álmom is pont arról szólt, hogy fejezzem már ezt be, mert hol fogom így találni magam! Engem betemet egy ilyen rózsaszín szeretet-cukiság felhő: csak ő, csak én, csak a gyerekekünk, és hát persze, hogy így lesz! Mindent muszáj úgy értelmeznem, hogy ezt a forgatókönyvet támassza alá... MERT íGY VAN MINDEN RENDBEN A LELKEMBEN.

De aztán csakazértis itt vannak ezek a kurvára nem tetszetős dolgok: ahogyan le akart rázni, már többször... ahogyan állítja, hogy nem szerelmes, ahogyan állította, hogy bárki mással igen, velem NEM. Ahogyan kezelt engem. Ahogyan beszélt velem, többször. Néha így, néha úgy. De hogy ez a kapcsolat sosem akar a komolyabb lépcsőfokára jutni, bosszantó mód.

Értitek? Sokkal könnyebb azt valahol elhelyezni magamban, hogy "szeret engem, csak fél és bizonytalan, csak nem tudja hogyan kéne viselkednie egy kapcsolatban, csak nem látja még, hogy mit veszít... de ő és én, mi ketten nagyon szeretjük egymást és nagyon régóta kitartunk egymás mellett!Csak néha... rosszkedvű... meg személyiségzavaros, azért nincs célja a jövőre". Miközben meg a valóság simán lehet annyi: ő már nagyon régóta fél lábbal kívül van ebből. Csak azért volt még mindig velem, mert nem sikerült találnia mást. Nem tart engem sokra. Nem mélyültek az érzései irántam idővel, hanem kikoptak. Csak azért van még mindig velem, mert ő is fél, hogy nem talál mást. De nem annyira fél ettől, mint attól a lehetőségtől, hogy neki CSAK velem kelljen beérnie.

Az a furcsa egyébként, hogy a NP-t én is valahogy pont így rángatom a madzagon. Objektíve nincs bajom vele, mármint rendesnek tűnik, elérhetőnek, olyannak, aki csak velem akarna lenni, ilyen szürkezónáról indult, hogy ha kap egy esélyt, még talán jó is lehet.

Ma tudjátok, hogy mik jártak a fejemben, amikor elkezdett számon kérni, hogy miért nem írok, meg miért nem írom meg egyértelműen, hogy mi van? Az, hogy JAH mert ez a SZERENCSÉTLEN BÉNA figyelmetlen nyomorék baromira nem veszi észre, hogy TÉNYLEG NEM ÉRDEKEL ENGEM, DE KURVÁRA. És NEM ÉRDEKEL ENGEM, HOGY Ő LÁTNI AKAR, ÉS CSAK VELEM AKAR TALÁLKOZNI. Get a life, bro! Amúgy meg persze, azt se veszi észre, hogy kiszúrja a szememet az ernyőjével, azt miért venné észre, amikor koptatom őt?

De nem képes szépen nyugtázni, hogy most éppen nem annyira érdekes a számomra és hagyni a fenébe és menni a következőre (akkor talán még fel is tudná kelteni az érdeklődésem..). NEM. Muszáj neki így magából kikelni, és nekem esni, hogy hahó, válaszoljak már, írjak már, tiszteljem már meg őt ennyivel és annyival ... Szóval talán a másik oldalról látom ezt a viselkedést, és nem mondom, hogy nem vagyok hibás, hiszen lezárhatnám, de lezárni nem akarom. Valójában annyi a tervem a vele, hogy futtatom még egy kicsit, ameddig nem találok nála jobbat, mert hát azért kvára remélem, hogy találok nála jobbat. Nem mintha ő nem ütné meg a minimum feltételeket, nem az, régen, amikor okos csaj voltam, nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy beleugorjak egy kapcsolatba. De most már nem. Most már egy genyó geci vagyok, aki éhen halni sem akar, de a legrondább legbénább legényért sem akar megtenni egy lépést sem. Mert hogy ő kvázi PONTOSAN így viselkedik.

Na, már a testbeszéde... a bénázásai.... már az első benyomáskor eldőlt ez, igazából. Rendes meg cuki meg minden, de egy nyomi. És mint tudjuk, nem minden rendes pasi tényleg rendes. Erről pl azt álmodta, hogy bármikor szembefordulhat velem, ha nem kapja meg, amit akar. Highly accurate.

Nade lássuk is: 1. Szörnyen gyenge a képessége arra, hogy akár csak elgondolkozzon azon, hogy amit ő érez és amit ő szeretne, az más, mint ami az én fejemben van. UUUpsz. 2. Ha már idáig se jutott el, akkor hogyan várjuk tőle azt, hogy ne engem csapkodjon az ostorával folyamatosan, hogy HÉÉÉ, HAHÓ, ÉN TÖK CUKI MEG TÖK RENDES VAGYOK VELED, MERT PRÓBÁLOK NAGYON MEGÉRTŐ LENNI VELED... HOL A JÓ BÜDÖS PICSÁBAN VAN A JUTALMAM ÉRTE??? BASZDMEG?? CSAK VÁROK ÉS VÁROK ARRA, HOGY VÁLASZOLJÁL VÉGRE, MEG RÁÉRJÉL? TALÁLKOZNI AKAROK MÁR VELED, NEM ÉRTED? ANNYIRA AKAROM, ANNYIRA KIÉRDEMELTEM, AKKOR HOL VAN A JUTALOM? HAHÓ????? 3. Ha már ezt ilyen leplezetlenül el is árulja magáról, miért is ne lepődnénk meg azon, hogy ez az ember nem csak UNALMASnak TŰNIK, de VALÓBAN KIBASZOTT UNALMAS IS AZ ÉLETE? Ha már ilyen leplezetlenül elárulja magáról, miért is ne lepődnénk meg azon, ha kiderülne, hogy HÁT NEKI BIZONY MÉG SOSEM VOLT ÉLETÉBEN BARÁTNŐJE, NINCSENEK BARÁTAI, MAGÁNYOS, KI VAN ÉHEZVE ARRA IS, HOGY VALAKI CSAK HOZZÁSZÓLJON, TEHÁT KURVÁRA NINCS HOVA, KIHEZ MENNIE? 4. Valahol nekem is szar érzés, hogy talomban kell tartanom ezt a csávót, hogy egyáltalán fenn kell tartanom az eshetőségét annak, hogy ebből valaha legyen valami... valahol nekem is szar érzés, hogy minden megnyilvánulásával egyre jobban bizonyítja, hogy ő is mennyire kétségbeesett és mennyire nincsenek más opciói az életében...? Valahol nekem is szar ez az egész, de amikor éreztem, hogy nekem támad, akkor legszívesebben azt üvöltöttem volna a képébe... ŐSZINTESÉGET AKARSZ? TESSÉK NEKED ŐSZINTESÉG TE BÉNA FASZ: KURVÁRA NEM AKAROM, HOGY VELED KELLJEN BEÉRNEM. HA OLYAN OKOSNAK GONDOLOD MAGAD, AKKOR MIÉRT NEM SIKERÜLT KIOLVASNOD EZT A JELZÉSEKBŐL? NEM VESZED ÉSZRE, HOGY SE A VISELKEDÉSEDBEN, SE A SZEMÉLYEDBEN, SE A KINÉZETEDBEN SEMMI VONZÓ NINCS? MIÉRT RAJTAM KÉRED KI MAGADNAK, HOGY EGY UNALMAS SZÜRKE RÁNGATHATÓ HISZÉKENY KÖNNYŰ PRÉDA VAGY? NAGYON FIGYELJÉL BÉNAFIÚ: TŐLEM ÉLHETSZ AKÁRMILYEN ÁLOMVILÁGBAN, EZ ITT A COLD REALITY. EMBEREK KIHASZNÁLNAK EMBEREKET. MEGTÖRTÉNT KORÁBBAN IS, MEG FOG TÖRTÉNNI KÉSŐBB IS. MÉGIS MIT PATTOGSZ AGGRESSZIVEN, MIT AKARSZ SZÁMONKÉRNI RAJTAM? EZT? HOGY KELLESZ A FASZNAK SE? NA IDE FIGYELJÉL, ITT A DEAL: ÉN MÉG HITEGETLEK EGY KICSIT? MERT KELL VALAKI AZ UDVARTARTÁSOMBA. TE MEG ADDIG MEGKAPOD AZ ILLÚZIÓT, HOGY LABDÁBA RÚGHATNÁL MELLETTEM. HA ANNYIRA AKARSZ EGY FALATOT BELŐLEM, AKKOR ENNYIT TUDOK FELAJÁNLANI. DE HA TOVÁBB BÉNÁZOL ÉS HISZTIZEL ÉS ELÉGEDETLENKEDSZ, HOGY JAJ TÉGED MIÉRT LEHET KIHASZNÁLNI, AKKOR LESZAROM, MENJ EL BALRA. ANNYIRA AZÉRT NEM NEHÉZ AKÁRHONNAN ELŐHÚZNI EGY ÁTLAGOS KINÉZETŰ ANTISZOCIÁLIS BÉNA LÚZERT. SZÓVAL EZ A DEAL. TUDOM, HOGY ÚGYIS BELEMÉSZ. SORRY, TUDOM, HOGY EGY KÖCSÖG VAGYOK. MONDANÁM, HOGY MAJD TANULSZ BELŐLE, LEGKÖZELEBB OKOSABB LESZEL... DE HA ENNYIRE ŐSZINTESÉGET AKARSZ: VALÓSZÍNŰLEG SOSE LESZEL MÁR SIKERESEBB EZEN A TERÜLETEN. EGYSZERŰEN VANNAK SOKAN, AKIK JOBBAK NÁLAD, ÉS TE NEM FOGSZ KELLENI SENKINEK. HACSAK NEM TE ÉRED BE VALAKI SZINTED ALATTIVAL. A KISUGÁRZÁSOD POCSÉK. A SZAGOD SE TETSZIK. ÉS NEM MERED MEGLÁTNI AZ IGAZSÁGOT, HOGY CSAK B OPCIÓ GYANÁNT TARTALÉKOLLAK, ÉS SOSE TARTOTTALAK VONZÓNAK, AHOGY MÁS NŐK SEM ... MERT ANNYIRA KÖNNYŰ ELHITETNI VELED, HOGY LEHETSZ TÖBB IS ... ÁLTALAM .... TÁLCÁN KíNÁLOD MAGAD BASZDMEG! KÖNYÖRÖGSZ, HOGY HASZNÁLJALAK KI! PEDIG KURVÁRA LÁTOD, HOGY VALAMI NEM STIMMEL! MÉGSEM VAGY KÉPES ELINDULNI BALRA, ENGEM MEG LÓGVA HAGYNI. MÉGSEM VAGY KÉPES FELTENNI MAGADNAK A KÉRDÉST: HA ÉN VONZÓDOM HOZZÁ, VAJON Ő IS VONZÓDIK HOZZÁM? VAJON Ő IS UGYANARRA VÁGYIK, MINT ÉN?

AHHHHHHHHHHH......... TE IDIÓTA KÖCSÖG BALFASZ. Vagy tudd a helyed és ne kavarj sok vizet, vagy tűnj el a fenébe, engem nem érdekel baszdmeg. Szánalmasnak tartalak, nem vonzónak. Bénának tartalak, nem ügyesnek. Határozatlannak, nem határozottnak. Unalmasnak, nem izgalmasnak. Egy pillanatra sem félek, hogy továbblépnél, mert tudom, hogy nem találsz könnyen senkit úgysem, és ellustálkodod az összes szabadidődet, úgysem találkozol emberekkel. Vagy ha találkoznál is, úgyse boldogulnál velük, mert egy béna szar vagy. De ha már ez a kategória vagy, legalább ne tegyél úgy, mintha ennél jobb lennél .... mintha nekem tisztelnem kéne téged. Mégis mit lehet tisztelni benned? Ha elnyerted volna a tiszteletem, azt éreznéd, nem? Miért próbálod meg kikényszeríteni, hogy tiszteljelek? Ettől még jobban arcon köpnélek egyszerűen...

JÓ HOGY NEM A PISZTOLYT TARTOD A FEJEMHEZ, HOGY NA ADJAM MÁR VÉGRE A PINÁM. A KURVA ANYÁDAT, AZT.

Posté par Aniamoi à 15:41 - Commentaires [0] - Permalien [#]