Canalblog
Editer l'article Suivre ce blog Administration + Créer mon blog
Publicité
Ania c'est moi
10 août 2020

Szépre cicomázott bús picsa, álmai munkahelyén

Már ahogy sétáltam az autótól a bejáratig, éreztem, hogy kevésbé lendületesek a lépteim, mint korábban. Elfogott egyfajta szorongás. Vajon benn van ma? Nem tegnap ügyelt? 

És a totális hiánya. Annak az energiának, ami kettőnk közt áramlott mindig is. És nem, most nem azért, mert félő, hogy valaki más került volna a képbe. Azért, mert én leöltem. Mint egy orvgyilkos.

Még be se értem, de már szorongtam, hogy mikor rogy össze alattam a lábam. Ott lépkedtem, gyönyörűen kicicomázva, a vadiúj trendi ruháimban, a megformázott hajammal, tökéletes összképpel, és legbelül pedig olyan érzés volt, mintha a négyéves kapcsolatunk temetőjéhez vonulnék éppen.

Igen, úgy éreztem magam, mint egy szépre cicomázott bús picsa.

Emlékeztem, illetve már meg sem engedtem magamnak, hogy emlékezzek azokra a reggelekre, amikor tele lendülettel  életkedvvel, boldogsággal, lelkesedéssel és motivációval mentem be reggelente, mintha valami mágikus helyre mennék, AHOVA Ő VONZOTT. A bizonyítási vágy érzése hajtott, vagy nem is tudom micsoda, de ez a munkahely is nem volt más, mint egy közös projektünk. Legalábbis az én fejemben.

Annyi minden volt az én fejemben, aminek olyan sok energiát adtam és amitől olyan sok energiát kaptam - még az át-átszűrődő realitás sem volt annyira zavaró, inkább csak bosszantó. De már nem engedtem meg többé magamnak, hogy beszippantson a dili.

Ő vajon hányszor kérdezte meg magától, hogy benn vagyok-e? Mit csinálhatok éppen, merre járok, kikkel vagyok? Vajon hányszor várta izgatottan, hogy munka után találkozunk-e, közben összefutunk-e? Azt hiszem egyszer sem. Az ő fejében egy külön rekesz volt a munka és egy külön rekesz voltam én. Én voltam az alkalmankénti ingyen szex, aki házhoz jött neki, aki eloadja a cserfes-vicces jópofa lányt, akivel el lehet lenni, mint sült béka a fazékban. Én nem a dr.no voltam neki, akivel együtt építgetik, egyengetik a karriert és a magánéletet - ahogyan azt én képzeltem. Én a feláldozható alkalmi társ voltam az életében, egy belé kapaszkodó, csak hozzá ragaszkodó kislány, akinek jobban kellett volna, hogy ő higgyen benne, hiszen az automatikusan szárnyakat adott - mint hogy tudjon hinni saját magában.

Nem egyengettük mi egymás útját. Segíts nekem cipelni ezt a sok szar terhet!! Így voltam mindig felé. És ő segített. Ez volt a kis kompromisszumunk. Én megosztoztam vele a lelki teherben - amit csak orvosis, csak orvos ért meg - és éreztem, hogy szárnyalok általa, a tudat által, hogy ő van nekem.

Nem, a saját erőm nem volt meg. De még most sem.

Számíthattam volna rá, hogy ami visszalökne megint D.hoz, az ez a fajta terhelés. Amikor egyszerűen olyan nagy a nyomás az élettől, hogy feladod, megadod magad, nem számít már se méltóság, se saját szabad akarat - marad a kapocs. Az az "elhivatottság", ami még a szexen kívül egy jól értett közös nyelvetek, az az elhivatottság, ami szinte egy és ugyanaz a szerelem, mint amit iránta éreztél, a kettő nem független egymástól.

Hétvégén még egyszerűen egy jó csaj voltam. Ragyogtam, mint akinek ennél több dolga nincs is az életben. Nem hiányzott D., a hozzá kötődő szenvedések, boldog és szabad voltam.

Aztán ma visszatért az életembe a szenvedés. De nélküle - gyengébb voltam, kevesebb volt az erő és a motiváció. Mintha a szerelmem hulláját látogattam volna. Hamar lefáradtam. K.dr. "lehúzó" volt velem. Sose érzékeltem korábban, hogy ennyire energiavámpír a lénye. Talán az enyém is az volt.

Eljött a délután, és megjelent bennem a szokásos érzés: de jó lenne feltöltődni egy kis vitalitással D.nál. Ez után a szar és fárasztí nap után. Elmesélni neki milyen rossz volt ez és az, és amaz. És meghallgatná, és tudom, hogy ő értené. És felvidítana. És holnap ismét szárnyalva mennék be. Ámenetileg szárnyalnék egyet.

Engem az sem érdekelt, hogy szerelmes-e belém vagy sem. Nekem ez így működött. Van ő és van a munka. A világom, amit csak ő ért meg. Csak ő gyógyít meg. Ő volt a jutalom és a szentség a hivatással töltött napom végén.

De ma nem mentem át hozzá. Fáradtan, rossz érzésekkel tele, kiüresedetten kullogtam vissza az autómhoz. Tudva, hogy utolért engem is a valóság. Ez a munka nem lehet többé játék, közös hobbi, szórakozás, idegrendszer-torna... ez a munka teljesítményt követel. Hogy folyamatosan meghaladd magad. Megint utolért. A DICK. A férfiteljesítmény világa. Ahol nem számít se a hajad, se a lényed, sem az energiaszinted, se semmi. Jön a DICK és beléddugja: felejtsd el ezt a cicázást. Az életedért küzdj. Ennél sokkal, de sokkal jobbnak kéne lenned. Tanultál a szabadidődben? Gyakoroltál otthon? Itt nem számít, hogy milyen női minőséged van, itt az számít, hogy mit tettél le az asztalra.

Aztán vagy megadod magad a DICK akarátanak és lemondasz a női minőségedről. Vagy lemondasz a kiválóság ambíciójáról, de megmaradsz nőnek, nőiesnek, embernek, aki érzékel érzéseket, hangulatokat. Nem hajlandó férfiként küzdeni többet. Nem akar férfiként működni. Csakis a saját pozitív reflexióit akarja viszontlátni az emberekben, a saját történetét akarja élni, az ő embereit keresi. Nem akar harcolni, legjobb lenni, absztrakt dolgokért feláldozni magát.

Igen, meglepő, hogy korábban mennyire kis harcias, magabiztos és motivált voltam. Nemtom hova tűnt ez a tűz, de mintha meghalt volna D.val együtt. Ez a magabiztosság.

Nem kellett törődnöm a saját nőiességem kerdésével, azt visszatükrözte nekem Dani mindig. Így tudtam férfiként működni, abban a világban, ahol elvarják, hogy férfiként működjek. Nem kellett tudatosnak lennem magamra, az érzéseimre. A napok csak úgy teltek, a folyamatos szakmai fejlődés illúziójában, aminek az érzelmi motorja D. Volt. Ő és én. A siker egy melléktermék volt. Nem is magamnak tudtam be, hanem magunknak.

Ugyanakkor, mintha nem lettem volna önálló egész. Mintha nem az én felelősségem lett volna, hogy én kicsoda vagyok és mennyit bírok. Mintha még magamat is őáltala definiáltam volna.

És most itt vagyok egyedül és látom, hogy mennyi a hiányosságom. Milyen sok "siker" illúzió volt csupán, mennyire hiányzott a saját extra energiabefektetésem, mennyire egóból működtem. Aminek része volt ő is, igen.

Úgy tűnik most zúdul a nyakamba a sajá saram. Amit nekem kell állnom. Nincs többé kifogás, nem kislány vagyok, hanem dr.nő. nekem kell egy egész, felelősségteljes embernek lennem.

Nem mehetett ez így tovább, hogy: ha D.szeret, szárnyalok, és jól csinálom a dolgom (legalábbis azt hiszem). Ha meg nem, akkor nem, és nem is érdekel, és mehet mindenki a francba el. Megengedhetem magamnak ugye, hiszen a sérelmem nagyobb: én itt sem lennék, ha lenne már egy gyerekünk. Ha ő megváltott volna engem a munka zord világától.

Nem tudom, mennyire normális, hogy lanyként még ehhez is naivan álltam hozzá. Nagyobbnak láttam magam a feladatnál, és kisebbnek a felelősségnél, amit cipelni kell. A maximalizmusomért mindig feláldozható volt a nőiessegem, erre neveltek, így szocializálódtam. Se a szüleim, se az iskola személyében nem szamított, hogy kit tükröz az én személyem és személyiségem. Csak azt kérdezték, mit teszek le az asztalra.

És most itt vagyok, porig alázva a maganéletemben. Kidobva, kilökve a kóros egyensúlyi állapotból, ami legalább egyensúlyban tartott. 

Meg kell erősödnöm, mint egy farönknek. El kell tudni hessegetnem a hisztit, a rossz hangulatokat és a kifogasokat is, hogy deénnő vagyok. Bírnom kell a terhet, a lélekrepítő rózsaszínszemüveges szárnyalás nélkül is. 

És nem csak azért, mert a DICK elvárja. Azért is, mert ezzel lehetek csak teljes egész, önmagáért felelős ember. Ha megtanulom, hogy olyan nincs, hogy elhagyjam magam. Olyan nincs, hogy ez vagy a körülmény közbejött, és olyan sincs, hogy valami elrontotta az egész napomat és én ezért nem.

Dr.nő a jövőből néz vissza rám kérdő szemekkel aka saját magam: tényleg ennyire voltál csak képes? Ne gyere már nekem ezekkel az ócska kifogásokkal. Ne legyél már ennyire rongy. Kevesebb rinya és több erő és lendület, ha kérhetném, kisasszony.

Publicité
Publicité
Commentaires
Ania c'est moi
Publicité
Ania c'est moi
  • A női lét rejtelmeiről, kérdéseiről, kissé kevésbé felszínesen, mint ahogy az eddigiekben megszokhattuk. Magamnak, Nektek. - "Az ember mindig fél az ilyen szabályos boldogságtól" - Márai Sándor
  • Accueil du blog
  • Créer un blog avec CanalBlog
Visiteurs
Depuis la création 4 970
Archives
Publicité