Lehet, hogy hiba volt.

Lehet, hogy becsaptam a saját testem ezzel az egésszel tegnap. Máshogy is ébredtem reggel. HIÁNNYAL. 

Meg mint aki eddig bírta és eddig gondolta az egészet komolyan. Ennyit a szakítás szentségéről, és komolyságáról.

A korábbi reggelek jobbak voltak. Danival álmodhattam. Hogy ott van mellettem, nem ment sehova. De a mai nem ilyen volt.

Inkább egyfajta ráeszmélés, hogy jé, nincs. De aztán egész nap valami zsongásban éltem. Mintha újra megnyílt volna az energiacsatorna köztünk, és újra áramolhatott volna. Pedig nem történt semmi, bakker, megoldottam nélküle a tetejenincs orgazmust. Még csak nem is rá gondoltam közben.

Biztosan vonzóbb volt számára az energiám ezek után. Ezért érezhettem a szárnyalást, biztos sokat gondolt rám.

Franc se fogja ezt érteni soha.

Istenem, nem tudom, hogy mi lesz, hogy lesz - csak legyen valahogyan. Csak egy boldog várakozás és vágyakozás van bennem.

Talán álmomban megmutatod, hogy mi a stájz. Mire fel ez a boldog szárnyalás.

Túlságosan is emlékszik még a testem arra, hogy milyen volt vele.

"Ne test szerint éljetek, hanem lélek szerint".