Áhh, nem úszod meg ilyen egyszerűen.

Naiv volt az elgondolás, hogy na majd jól padlóba döngölöd, magába száll, rájön, hogy hát neki változtatni kéne, rájön, hogy hiányzol. Mintha ő nem maga az ördög lenne, akiről azt hitted, hogy szereted...

Újabb reggel, ami a fájdalmas szembesüléssel kezdődik: ő se vár rád. Már rögtön keresi a szebbet, jobbat, szerethetőbbet, értékesebbet, te meg ittragadtál azzal, hogy nem is maradt neked más, csak önimádat. Meg ez a szörnyű álom. Ami nagyjából mintha annyit közölt volna: nem készültél semmit, az előadasod csak egy vacak tánc improvizació volt.. tehát még megint sokkal inkább rá kéne feszülni a túlélő üzemmódra meg a tanulásra. Órjási hát tényleg és sose tudni mikor lesz vége, meddig tart még ez de úgy tenyleg??

Érdekes, érdekes, de tényleg olyan, mintha már csak a saját életed aspirációjába vetett hite bukkanna néha-néha fel, hogy próbáljon kihúzni a gödörből. Hát Dani felejtos, kuka, most tenyleg megtortenik az, amitol negy even keresztul feltel? Tenyleg nincs visszaut, tényleg annyira leoltetek, kioltetek, annyira tartja magá makacsul?

Még jobbá kellene valnom. Minden baszott lehetetlen elvárasomnak meg kéne felelnem.