Valahogy úgy érzem..

Hogy mindig mind a két fél túl későn kapcsol. Hoppá, elbasztuk. Annyi mindent tehettem vna máshogy. Pl.nagyobb önfegyelmem lehetett volna eddig is. Akkor most nem lennék ebben a kutyaszorítóban.

Hogy a teljes munkaidő mellett gyakorlatilag tényleg 0 szabadidőm marad, ha még a phd-s dolgokat is akarom csinálni.

Ez így egy kínszenvedés lesz. Jelez is nekem a bőröm, azt hiszem. Hogy ez bizony egy nagy darab faszság volt.

Oké, azért a pihenés az megvan. A ledolgozott napok után én általában el szoktam dobni magamtól mindent és simán nem csinálok semmit. Így marad a péntek délután meg a hétvége az érdemi munkavégzésre.

Szeretem a d.t és aggódom érte. De azt is tudom, hogy igenis egy kapcsolatban is várom megélni a stabilitást, nem elég nekem most már heti 1-2x rosszalkodni. Irtozatos faszsagnak gondolom beleugrani egy kovetkezobe máris, csakazért hogy legyen valentin napon valami.. de igazabol, amig fel szabadulunk a virus alol... és amig meg kell probalni, amit meg lehet, addig miert ne...? A srác tipik szürke zóna. Első találkozásunkkor az volt rögtön az első gondolatom, hogy nagyon figyelmetlen, bénázik, nem tudja merre menjünk. De a hangja ismerős. Amúgy jól elbeszélgettünk - barátnak biztosan jó lenne... Hogy vonzó-e? Hát nem különösebben volt az... dehát tudjátok a szürke zóna! Mr biztonságosnak, senkimásnak úgysem kell figurának tűnik - ahhoz képest meg egész jó az anyagi helyzete, intelligens, és annyira borzasztóan nem is ronda. Kicsit nyomi, na, de a jófajta nyomi. Az, amit anya egészen biztosan rámtukmálna.

A szaga nem tetszett. Egyelore. Kisse undorodva loktem el magamtol, amikor meg akart volna ölelgetni a villamosmegállóban. Nade azért még adjunk neki egy esélyt  hátha. Csak talán nem valentin napon kéne. Mert aztan ez ugye elsülhet bárhogyan. Lehet jó is, meg lehet rossz is.

Amúgy is van dolgom még. 2 cikk párhuzamosan, aztán német fordítások, aztán a többi... lélegezhetnék már fel egy kicsit :( de kurvára marhajó a szüleim funkciógyerekének lenni.

Kis ms tökéletes anita. Jaj, D. A mai nap brutál kimerített  azért. Kb két hete nem pihentem nagyjából semmit. Szomorú, hogy így elhavazva, eltűnve töltöm a hétvégémet. Nem tudom, hogy mit engedek még lenyomni a torkomon.

De majd csak kisüt a nap...

Remember: koncentralj a sajat hianyossagaidra, ne kerulgesd a szarral valo szembenezest (halogatas, onamitasok), empátiafejlesztés (mindenkinek más a valósága és az igazsága, légy ezekre kíváncsi!), akaraterő > kiszámíthatóság > önbizalom > stabilitás. Ez persze mind része annak is, hogy én hogyan lehetnék jobb tükör. Musz egy jobb időbeosztást kifejlesztenem... kell, hogy jusson időm magamra, hogy csinos legyek, hogy élni is tudjak, hogy sikeres legyek, és ne úgy járkáljak, mint a mérgezett egér, hogy már megint nem sikerült valamivel végeznem, amivel kellett volna. Jaj, D. Én most nem vagyok úgy kétségbeesve, mint legutóbb.

Megértettem valamit, azt hiszem. Túlságosan támaszkodni akartam rád, tőled vártam a stabilitást és kiszámíthatóságot... fene se tudja, hogy egyébként racionálisan én tényleg tudtam-e volna kezdeni veled akármikor is akármit...ill., hogy akartam-e. Valahol ott vagy a szívemben, és valahol örülök nagyon, amikor rád gondolok és eszembe jutsz. De már nem olyan kétségbeesett követeléssel. Inkább csak olyan megértő, elnéző sóhajjal, hogy TE SEM tudtál olyan lenni, amilyennek amúgy akartalak volna. Te csak te vagy. És így is szeretlek. És nem korlátozlak, nem akadályozlak többet, nem kapaszkodom belém. Az erő megvan már bennem is  amit benned kerestem.

Persze nem, boldog az nem vagyok. Egyelőre. Még mindig túl sok a megmászatlan hegy előttem. Túl sok időmet érzem úgy, hogy elpazarlom a munkára. Persze félek is élni, de akarok is!

D., én nem tudom mi történt velem, de azt hiszem tényleg megértettem, hogy az illúzió amit kergettem, az nincs, nem valóságos. Elkészítettem a fejemben neked egy klassz kis szerepet: légy az enyém, légy a gyermekeim apja, éljük le együtt az életünket. És téged nem lehet ide, ebbe belepaszírozni. Eddig akárhogyan próbáltam, annak csak katasztrófa lett a vége. Először is le kéne már válnod az anyádról. Másodszor pedig erősebbnek kéne lenned, neked is, sokkal erősebbnek. Féltelek és szeretlek azért, na. Nem akarok kicseszni veled. Meg magammal sem.

Csak a mély tisztelet marad végül bennem: sosem érthettelek és sosem érthetlek meg teljesen - egy külön világ vagy, nem tudhatom miért akarod, amit akarsz, miért vágyod, amit vágysz. Nekem is castingolnom kell valaki mást arra a szerepre, amit az életemben neki szánok. De nem, én tényleg nem akarok fejest ugrani az ismeretlenbe. 

Olyan jó lenne próbálgatni végre a hatásomat másokon nőként. Ezzel foglalkoznék legszívesebben igazából. Gúzsba köt engem a megfelelés. Tudod, ebből is rohantam mindig mások karjaiba, hátha ti elfogadtok olyannak is, amilyen vagyok. Teljesítménykényszer nélkül. Egy szerető anyai/apai ölelést akartam megtalálni bennetek, ami feloldoz az átkaim alól.

Miközben valójában halvány lila gőzöm nincs, de én magam is nagyrészt azonosultam már azzal, akivé váltam. És tudom, hogy könnyű élet nincsen, de örömtelibb igen - amilyenre salzburgban leltem pl.

Tudod, valahol megnyugtat a tudat, hogy te is a hiányosságaid pótlását vélted felfedezni bennem. Nem csak anyad hasonmasa vagyok, vagy csak egy pina. Valamit azért csak megtaláltál te is bennem, és ez a valami most ordítóan hiányozhat benned belőlem most is. Nem mintha rosszat akarnék neked, csak na. Tudod, a képlet egyszerű. A tét óriási. És ide két elég jó játékos kell. Mindkettőnknek van még mit foglalkoznia saját magával. De ugyanígy egymással, ahogyan korábban voltunk... azt be kellett fejeznünk. És én ezzel már valahogyan megbékéltem. Nagyon szeretlek, és ezért hagyom, hogy magad juss olyan következtetésekre, amilyenekre jutsz majd. Nincs már bennem az a görcs, hogy kipréseljem belőled azt, ami te nem vagy. Nem élősködhetünk tovább a másikon. Én most jobban összeszedem magam, mint valaha. Remélem te is ezt teszed majd. A sajat hianyainkkal, a sajat eletunk terheivel nekunk kell foglalkozni, nekunk kell birni, a felelosseget magunkert es azert akik vagyunk - es akkor talan erosek lehetunk elegge mind a ketten. De lasd, a lenyeg, hogy nincs már többé szükségem rád, nem úgy ahogy korábban. Befejeztem, hogy az életed megmondóembere legyek, tied a pálya. És nálam a laszti.

És aztán ennyi, egyelőre. Tudod, mindig lehet még bármi. De változás kellett. És jönni is fog, hiszek benne. Akár veled, akár nélküled. A lelkembe illeszkedtél, de valahogy mégsem hiányzol onnan. Intakt maradtam. Talán mert tudom, hogy tévedsz, de nem ez számít. Erős vagyok, nélküled is. Az életem, az álmaim, vágyaim folytatódnak tovább. És tudom, hogy vagy magammal ragadlak, vagy nem. De ha igen, az nem rabláncon fog történni. Csak észrevétlenül beszippant, vágyni is és élvezni is fogod. Vagy nem. Mit számít.

Tudod, a tét hatalmas. Nem két féljátékos alkot jó csapatot, hanem két jó játékos. A zseni szikrát, na azt bizti hiányolod belőlem 😛 tudom, hogy sokszor nem fejezted ki eléggé és nem jól, de biztos vagyok benne, hogy te is láttad bennem a csodálatos nőt, ahogyan én is benned a csodálatos férfit. Még azt is, amit te magad sem láttál eléggé magadban. Remélem egy nap meglátod te is őt a tükörben - és minden sokkal egyszerűbb lesz, hidd el. Te voltál az én kis szerelmem es en a tied. 

A gyengesegeink es a hibaink miatt vagyunk most ott, ahol vagyunk. Ha barmit is elszurtunk akkor az az, hogy nem mertunk veluk szembenezni sajat magunkban. Se te... se én. A realitások talaján viszont így elcsúszunk és seggre esünk egyszerűen.

Olyan rendületlenül hittem pedig és nem vettem észre, hogy valami már nagyon hamis, nagyon nem jó. Hogy pótszerként használjuk a másikat arra, hogy a szégyenkezéseinket elnyomhassa valaki és valami. Hogy ne kelljen velük foglalkoznunk. Tudod, minden rendben van egyébként. Csak túl sokáig féltünk a saját árnyainktól. De semmi sem helyrehozhatatlan. Csak épp magunkkal kell kezdeni, nem a másikkal.

A minap olyan kellemetlen álmom volt. Mintha újrajátszotta volna az agyam az összes olyan helyzetet, ahol a bizalmam megtört, ahol az irigység és a féltékenység emésztett, ahol kevésnek, iszonyat kevésnek éreztem magam, és senki nem állt mellettem. Csak hogy a frász jöjjön rám, hogy jézusom tényleg mit is kezdek majd én anélkül a biztonságos kis menedék nélkül, aki te voltál. Mit is kezdek csak így önmagam.

És az álomban nem volt ám feloldozás. Csak nyomasztott engem reggel - kis ideig, aztan nekiláttam a dolgaimnak. Mintha figyelmeztetni akart volna valamire, hogy hoppá, van itt még valami, amire nem gondoltál... és ez a valami a "buta nő az jobb nő nálam, jobbak a szociákis képességei, ügyesebbek tükröz és flörtöl - ez a valami még mindig hiányzik belőlem, el ne feledkezzem róla!" Gyomláljam már ki magamból az irigységet, hogy más fiúknak jobban kellett a másik lány, gyomláljam már ki, hogy anyám nem is igazán engem akart és nem is volt igazán anyám, gyomláljam már ki ezeket a traumákat, mert igen - akkor ott voltam egyedül segítség nélkül. De most már nagy és erős vagyok... sokkal többet tudok..  és meg kell, hogy tudjam gyógyítani saját magamban azt, ami egykor eltört... Vissza kéne talán mennem az ilyen hasonló szituációkba és észrevennem azt, hogy manipulálva és kihasználva voltam - és hogy én ezt tűrtem. Vissza kéne mennem, és úgy istenigazából elbeszélgetnem ezzel a d.val, hogy nézd én úgy látom, hogy neked a saját népszerűséged fontosabb, mint a barátságunk. És nekem ez így nem oké. Szeretném, ha én is olyan önfeledten és flörtölősen tudnék egyik pillanatról a másikra megfeledkezni rólad és azonnal valaki mással foglalkozni, de nekem ez nem megy. Mi az, amit te tudsz és én nem? Tudod milyen megalázó számomra, amikor egyik pillanatról a másikra ejtesz, és csak röhögcsélsz éppen valaki akárki mással, aki rólam tudomást sem vesz - és te sem? Annyira szeretnék én is ennyire önfeledt lenni, de én csak erőlködök benne, tudod? Amit te kirázol a kisujjadból, az nekem egyáltalán nem megy olyan könnyen. Sosem beszéltünk erről így. Milyen is lett volna, ha így direktbe megkérdezem őt, hogy mondja már el, hogy mi a titka.. hogyan kell ezt csinálni? Dehát nem voltam én akkor annyira éber vagy öntudatos... szerettem én is, ha ő rám figyel, aztán valamit azért csak elutánoztam tőle, ha már ennyi ideig "barinők" voltunk.

Igazságtalan valahol, mert az árnyékában kellett lennem. Megint, újból valakinek az árnyékában. Akkor, amikor próbálgatnom kellett volna a vonzerőmet. Ott és akkor volt ott az ideje. De nekem csak a tánc maradt. Amikor táncoltam simán vertem dorcsikát is. Meg úgy mindenkit. Hogyan lehet ilyen önfeledtnek lenni? Hát csak érezd magad jól a bőrödben? Nem, nem ilyen egyszerű. Bizt h d. nem is tudta vna elmondani, mert ez nala annyira ontudatlan volt.. te magad legyel egy imidzs. Kinezetestul, szemelyisegestul, ebben érezzed jol magad, igy te magad légy egy múzsa, egy szüntelen motiváció. És aztán ott a kíváncsiság a többi ember felé. Amit nem lehet megjátszani, ha azt gondolod, hogy hülye aki máshogy gondolkodik. Akard megmutatni nagad, ne szégyelld magad, legyél kívancsi a többi emberre, és élvezd a beszélgetést velük, aztán jönnek ezek a pozitív-visszacsatolás hullámok! Ne legyőzni akarj másokat, csak simán légy elégedett önmagaddal, ne nagyítsd fel ennyire a saját hibáidat és fogadd el, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje! Amit nem kell megértened, mert nem értheted, nem kell segíteni, mert nem segítetsz... a legjobb amit tehetsz az az, hogy valami pozitívat tükrözöl vissza róluk.. csak érezd jól magad és kész! Legyen meg legalább ehhez az érzelmi intelligenciád! Ne akarjál mindig annyira rendes lenni! Élvezd ki, hogy fiatal, csinos és vonzó vagy! MOST tied a világ! Ne erőlködjél túlzottan...

És igen, ismét, talán az az egy vigasztal, hogy D.is a személyemben pótolgatott valamit, ami belőle hiányzott. A komolyság, az ambíciók, hogy sikerre is vigyek valamit. Ő csak rosszalkodott, ő ehhez értett. De mennyire irigyeltem tőle ezt a "tudását".

És igen, újból előjött, hogy valahogy figyelmeztessen: tudod, rendesnek lenni nem egyenlo azzal, hogy jo is vagy. Sőt. Ezt ne feljetsd el - soha! Legyél egy ELKÉPESZtŐEN SUGARZO BOMBAZO ISZOnYATOSAN JO NO! Igen, talán nem kéne, hogy kimaradjon...