Canalblog
Editer l'article Suivre ce blog Administration + Créer mon blog
Publicité
Ania c'est moi
19 juillet 2021

Az intelligens nő kálváriái párkapcsolati téren

Intelligens nőnek lenni nehéz. Mindig is egyfajta hátrányként éltem a magánéletemben, hogy olyan sokat pörög az agyam, azonnal tudom a megoldást, azonnal tudom mi hányféleképpen sülhet el rosszul, világ életemben azt gondoltam magamról, hogy én adom a világ legjobb tanácsait. Racionális érvek, meg egy kis együttérzés, 6 millió oldalról meg tudom közelíteni ugyanazt az egy kérdéskört. Bravó. Ámde ellazulni emberek között mindig is olyan nehéz volt.

Felvettek Mensa tagnak. Majd ott megtalálom a helyem - szólt a szlogen. Az a helyzet, hogy kifejezetten unszimpatikus emberek voltak ott. Ha bennem kevés az érzelmi intelligencia, akkor bennük aztán jottányi sem volt. Mintha a szüleimből lenne sok-sok másolat. Okoskodás okoskodás hátán ment. Senki nem érezte hol vannak a határai, vagy ismerte el valaki másnak a szakmáját mint referenciát. Mindenkinek mindenről megvolt a véleménye, és olykor jól egymásba is szálltak, hogy megvitassák kinek van igaza. Tetszett, hogy kívülálló maradtam. Magamban milliószor azt kérdeztem: ki volt kíváncsi a véleményedre? Most aztán muszáj volt megszólalnod? Mik ezek a baromságok? Ez az első bemutatkozásod, igen? Hát szóval nem, nem találtam meg a helyem (még jó!).

Szóval nőiesnek meg aztán pláne nem érzem magam, egy totális csődnek tűnik az életem. Rengeteg barátomat elveszítettem már, akik pont a valódi érdeklődést hiányolták, hogy miért mindig én beszélek, miért akarom mindig megmondani a tutit, meg "lehúzó" vagyok... és azt mondani sem merem, hogy férfiak terén mi a helyzet. Talán barátok között én is kicsit Mensa taggá válok. Leszámítva, h a barátaim általában csak figyelmesen meghallgatják amit mondok, nem szállnak belém az ellenvéleményükkel... nade térjünk is vissza arra mi a baj az intelligencia+nő kombóval.

Talán nem vagyok egyedül vele és másnak is segít, ha a nem spanyol viaszt elmagyarázom egy kicsit én is.

Nem spanyol a viasz, mert nem sok újdonság lesz ezekben a gondolatokban, de muszáj a magunkévá tenni őket, főleg akkor, ha eddig azért nem tettük, mert túlságosan butaságnak gondoltuk, vagy racionálisan azonnal kizártuk az egészet, mondván, hogy ezek egyszerű, buta lányoknak vannak és mi nem ilyenek vagyunk.

Az egész helyzet végtelenül bonyolult, a megoldás pedig mégis végtelenül egyszerű. Racionális, problémamegoldó gondolkodással az élet számtalan területén sikereket érhetünk el. Jól boldogulunk, feltaláljuk magunkat, szakmai sikereink lehetnek, életben tudunk maradni.

Azonban... az emberi kapcsolatainkban kevéssé válik előnyünkre ez a fajta problémacentrikus, logikus, direkt gondolkodás. Most lehet ezt férfiasnak is nevezni, de szerintem ne nevezzük így, mert okos, intelligens nők nem "férfiasak" - csak energetikailag egyszerűen kevésbé hívogatóak az emberek számára, azaz éppen ilyenkor kevésbé "nőiesek". Miért? Mert ide tartozik a versengés is. Hogy te fogod a leghamarabb és a legjobban megoldani az adott problémát! Te fogod adni a legjobbb tanácsot! Te leszel a legnagyszerűbb.. stb stb.. ami igenis, bizonyos helyzetekben előnyös, ha érvényesülni kell, ha valódi versenyhelyzet van.

De az emberi kapcsalataink mások. Annyira mások. Többtényezős dolgok, amiknek úgy 30-70%-a még csak nem is egyedül rajtunk múlik. Ami az agyunk számára rémisztő, félelmetes! Hiszen igenis szükségünk van másokra. Nem mindegy, hogy megnyerjük-e az együttműködésüket, szimpatikusak vagyunk-e nekik. Igenis forognak kockán dolgok az emberi kapcsolatainkban, és az agyunk számára rémisztő az, amikor csak belegondol abba, hogy milyen kicsi is a saját kontrollunk az események felett. Hiszen ott az a másik ember. El kellene érni nála valamit. Hogyan tegyem én helyette, amit neki kéne megtennie? 

Probléma keletkezett, máris, több probléma is keletkezett. 1) kevesebb a kontrollunk, mint más területeken az életben. 2) számolnunk kell azzal is, hogy a másik ember talán egyáltalán nem fog úgy viselkedni ahogy szerettük volna, ahogy az nekünk (is) jó lett volna. Hiszen ő egy külön emberi lény, saját akarattal ez meg aztán tényleg teljesen kívül van a mátrixon 3) mi van, ha ezt a fontos, rizikós dolgot elbukjuk? Van az úgy, hogy tényleg nagy dolgok forognak kockán (feleségül vesz-e, elhív-e valahova, lesz-e gyerekünk, stb). 

Máris egy hatalmas problémahalmaz, pedig még senki nem szólt senkihez! És az intelligens nőnél az agy elkezd tekerni. Vadul. 1) igyekszik kontrollhoz jutni, domináns pozícióba kerülni. 2) igyekszik a másik embert meggyőzni, mnjuk érvekkel, hogy az történjen, ami neki is jó lenne. Előtte meg persze a saját okosságáról akar győzködni. 3) elkezd iszonyatosan befeszülni és begörcsölni, hogy jajcsak sikerülne máábaszki.

És az intelligens nő már el is követett minden hibát, ami a magánélete szerencsétlenségeihez vezeti őt. Ugyanis minél inkább problémamegoldó üzemmódban próbáljuk meg az emberi kapcsolatainkat menedzselni, annál távolabb futnak tőlünk mások. Egyszerűen azért, mert energetikailag olyan vagy kb, mint egy összegörnyedt zsák krumpli, vagy mint egy vérengző héja. Rágörcsöltél valami problémája és vadul futkározik az agyad. Plusz arra a gondolatra, hogy lehet, hogy nincs is kontrollod az események felett, az agyad még jobban megretten, és méginkább ráfókuszál arra, hogy ugyan már, kell, hogy legyen megoldás, és csak szottyadsz és csak villámokat szórsz. Arról inkább nem is nyilatkozok, hogy ez nőies-e, de vonzónak nem vonzó!

Ezt az energetikát, meg az energiák szavakat én nem szerettem sosem. Annyian dobálóznak vele, tudják egyáltalán ezt pontosabban definiálni? Tudják, hogy miről beszélnek? Szerintem tudják, de valahogy mindig hibádzott a definíció. Alapvetően érzelmekről van itt szó. Hogy hogyan érzed magad, hogyan gondolsz éppen magadra és a világra, mennyi benned az életkedv - ez egyrészt kiül az arcodra, meglátszik a testtartásodon és a mozdulataidon - másrészt le is egyszerűsíthetjük ezt arra, hogy ez alkotja a kisugárzásodat. Ez is. És azért egészen találó szó az energia, mert ebben valahogy benne van még az is, hogy mennyire vagy kipihent, jóllakott, mennyire kevéssé terhelnek téged éppen pszichés tényezők. A férfias/nőies energiák megnevezésektől falra mászom, nevezzük inkább hivogató vagy riasztó energiáknak ezeket.

Egyébként az a jó ebben, hogy egészen könnyű képi megjeleníthetőségei vannak. Amikor görcsölsz és agyalsz valamin, bezárkózol, összeaszol mint az a zsák krumpli. Energetikai értelemben ennyi történik, amikor nekiállsz agyalni azon, hogy emberi kapcsolataidba hogyan vihetnéd vissza a harmóniát (ill.hogyan érhetnéd el, hogy újra harmónia legyen). Bekapcsolt az agy, és begubózott a krumpli. Paradox mód, épp ez a hosszas gondolkodás és agyalás nem fog megoldani neked semmit.

Fogadd el, hogy a többi emberre nagyjából 0 kontrollod van. Tudom, bosszantó, idegesítő, bár inkább szót fogadnának neked, értenék és folyton szem előtt tartanák a te szempontodat.. bár inkább mindig őszinték és mindig együttműködők lennének... bár inkább lehetne távirányítani... dehát nincs mit tenni, mennek a maguk feje után. Tudod, ha maradsz a racionális agyalásnál, mondjuk ffi-nő kapcsolatban úgy 80%, hogy nem az lesz az eredmény, amit reméltél. Ha pedig energetikai szempontból kezded nézni a dolgokat, hát mondjuk úgy 60-70% a siker esélye. (Előzőnél csak 20 volt!)

Mondok egy nagyon egyszerű példát. Hogyan tudod elérni, hogy egy férfi feleségül vegyen/szeressen/szerelmes legyen béled? Hát talán leginkább sehogyan. Próbálj meg megbarátkozni vele, hogy talán sehogyan nem fogod tudni ezt elérni. Talán nem tudsz itt te ELERNI nála semmit. Milyen beszédes ez a szó is. Bizony kisanyám, te nem tudsz kinyúlni érte, megfogni és elérni amit akartál vele/tőle. Illetve, lehet hogy ideig-óráig ez megy neked, de aztán a kontroll- és hatalomvágyad áldozatává válsz végül. Ezzel az energetikával ugyanis legfeljebb félelemből maradnak veled emberek. Jah, hogy mégsem a jutalmazás-büntetés a megfelelő eljárás a férfiakkal? Ja hogy mégsem az a legegyszerűbb, ha mindig mindent azonnal elmondasz, ami zavar? Ha kompromisszumozgatsz meg tárgyalászol meg tökömtudja és közben csak veszíted el az önmagad esszenciáját és nőiességét? Befele figyelni mikor fogsz? Magadra tudatossá válni mikor fogsz? Mikor kezded el saját magadat egy kicsit kìvülről látni? És belülről?

Hívogató a lényed mások számára? Vagy inkább riasztó? Kigubancoltál ott legbelül dolgokat, vagy pattogsz a problémák körül? Tudsz örülni az életnek, vagy mástól várod, hogy vidítson?

Érted, egyszer meg kell érteni, hogy nem lehet agyból sem szeretetre, sem csodálatra, sem kezdeményezésre bírni a másikat. Hogy a szemét pasid nem egy megoldandó probléma, aki akadályozza a magánéleted sikerét.. hogy a többi pasi sem probléma, amit valahogyan megoldani kellene.

Az emberek nem megoldandó problémák. Ezzel a hozzáállással legfeljebb kéretlen tanácsokat fogsz osztogatni, de embereket magadhoz vonzani nem. Vonzani, lol. Igen. Nem, nem úgy, mint a mágnes. 

Nincsen kontroll. Vagy jönnek, vagy nem, neked így-is úgy is boldogulnod kell tudni. Nem érezhet egy merő görcsnek magad miattuk. Könnyedén kell megtörténniük a dolgoknak. Hiszen vagy megtörténnek vagy nem. Ez akkor is a te életed, a te szerencsés napjaid, a te egyedi, megismételhetetlen létezésed. Nos, ha máshogy nem, talán a keserű tapasztalatokból megtanulod végre, hogy sokkal inkább ez a nőies. Ha érzelemből működsz, érzelmekre figyelsz. Először belül megteremted a harmóniát, kigubancolod a dolgokat, és aztán arra figyelsz, hogy hivogatóak legyenek az energiáid. Nem versengő, nem hisztériás, nem sértődött, nem kontroll freak, nem hatalomvágyó. 

Értsd meg, hogy nincsen 100% garancia. Vagy jönnek vagy nem. Vagy megtörténik az adott dolog, vagy nem. Rá lehet egy icipicikét segíteni az eseményekre, de csak úgy, hogy a rólad alkotott kép ne sérüljön. Csakis, mindig indirekte.

A férfiaknak fontos ez a szerelem dolog. Hogyan lehetnek beléd szerelmesek? Csak úgy, ha te is szerelmessé válsz az életedbe. És a saját lényedbe. Csak úgy, ha nap mint nap kultiválod magadban a képességet, hogy finommá váljanak az energiáid. Finommá és hívogatóvá. A kisugárzásodon dolgozz! Az belülről kezdődik. Tudod. Belül tegyél rendet, aztán majd jön a többi (vagy nem) - el kell függetlenedni tőle. És ez hozza be azt a vakuumot, ami majd valamit fel fog szippantani.

Te később majd eldöntöd kell-e neked ez a dolog vagy nem. De ne feszüljél. A feszülésből ellenállás lesz. Az ellenállásból kudarcból lesz. Nem akarhatsz valakit vagy valamit minden áron. Sajnos, rá kell jönni, hogy ezzel csak üldözöd az illetőt és előbb utóbb meg fogja ezt unni.

Csak a kisugárzásoddal érdemes foglalkoznod és ezzel javítod leginkább a saját esélyeidet. Garancia nincs. Megoldandó probléma itt nincs. Ne gyarts, ne keress.

Publicité
Publicité
Commentaires
Ania c'est moi
Publicité
Ania c'est moi
  • A női lét rejtelmeiről, kérdéseiről, kissé kevésbé felszínesen, mint ahogy az eddigiekben megszokhattuk. Magamnak, Nektek. - "Az ember mindig fél az ilyen szabályos boldogságtól" - Márai Sándor
  • Accueil du blog
  • Créer un blog avec CanalBlog
Visiteurs
Depuis la création 4 971
Archives
Publicité