Canalblog
Suivre ce blog Administration + Créer mon blog
Publicité

Ania c'est moi

30 janvier 2021

Amikor meggyőzöd magad, hogy neki is jobb nélküled

Nem tudom kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy D.-nak ha jót akarok, igazából arra bíztatnám, hogy kezdje el ő is a FOK-ot. Régóta mondogatja már, látszólag kiábrándult ebből a Nyirády-szerelemből is... kellemesebb, jobb életet élhetne, mibt amilyet...
Publicité
Publicité
30 janvier 2021

Egy jó nő tud hízelegni

És csak azért is beírtam valami hasonló összetételű kifejezést a google-be, s láss csodát meg is jelentek a női magazinok cikkei, ahol áldásos, furfangos női képességként emlegetik a hízelgést - aminek egyetlen férfi sem tud ellenállni. Mert sokat gondolkoztam...
13 décembre 2020

Pár nap és itt a 3. X

Lassú kínkeservességgel telnek néha a napok. Ritkán érzett sikerrel, felszabadultsággal és hálával. De többnyire ugyanott találom magam. Négy nap múlva 30 éves leszek. Lassan rejtegetnem kell mindenhol az életkoromat. Hja. És csak arra gondolok, hogy...
6 décembre 2020

Mi már a 3-4.generáció vagyunk, akik

Mi már a 3-4.generáció vagyunk, akik beleszülettünk a feminizmusba. Nem kértük, nem vívtuk ki magunknak, hogy tanulhassunk és dolgozhassunk, csak úgy készen kaptuk. A ránk nehezedő elvárásokkal együtt. "Bajban vannak a nők" - az én képzeletemben még mindig...
6 décembre 2020

Bajban a nők

Mi már a 3-4.generáció vagyunk, akik beleszülettünk a feminizmusba. Nem kértük, nem vívtuk ki magunknak, hogy tanulhassunk és dolgozhassunk, csak úgy készen kaptuk. A ránk nehezedő elvárásokkal együtt. "Bajban vannak a nők" - az én képzeletemben még mindig...
Publicité
Publicité
4 décembre 2020

És akkor most hogyan tovább?

A legrosszabb: a lelki nyugalom teljes felkavaródása.A 'szakítás'-nak SOSINCS megfelelő időpontja. A mai napon ismét nem érek rá lustálkodni, be kell fejeznem a cikkem, el kell mennem a gyógyszertárba, intézkednem kell a lakásommal kapcs. Ha ma ügyes...
4 décembre 2020

Fáradt vagyok és elegem van

Napok, sőt hetek óta érzem, hogy nincs időm saját magamra. Ami korábban "hasznos töltődés, filozofálás, pihenés - ami jót tesz az arcbőrömnek, meg a ciklusomnak ... stresszmentesség, ami JÁR nekem... - az most LUSTÁLKODÁSNAK, IDŐLOPÁSNAK tűnik. Igen,...
23 novembre 2020

Az a ritka érzés, amikor mindenkit gyűlölsz, mindenki irritál, és ez az érzés egyre csak nő.

Igen, nézegetek embereket a facebook-on. Ismerősök ismerőseit, exeim egyéb ex barátnőit (micsoda káröröm is az, amikor nekik se megy jól! Igazságosnak hat az élet), lányokat, akik valaha a barátnőim voltak aztán hátat fodítottak teljesen váratlanul vagy...
1 novembre 2020

Jó lehettél volna

De csak időpazarlás voltál te is. És sajnálom, mert nagy reményekkel voltam, de csak a félelmeimet támasztottad alá. Minek is találkozni - hiszen még az lesz a vége, hogy csak őrlődök magamban előtte, őrlődök magamban utána. Valahogy nagyon nem álltál...
26 octobre 2020

Te édes, drága időhúzás

Kedves D. Te drága, drága időrablóm, édes buja kiskedvencem.. Tegnap rég nem érzett erő birtokában találtam magam. És igen, hirtelen azon kaptam magam, hogy mire os várok én még. Ez az ország, és te ezzel a végtelen cinizmusoddal... csak tönkre akarjátok...
Publicité
Publicité
<< < 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 20 > >>
Ania c'est moi
Publicité
Ania c'est moi
  • A női lét rejtelmeiről, kérdéseiről, kissé kevésbé felszínesen, mint ahogy az eddigiekben megszokhattuk. Magamnak, Nektek. - "Az ember mindig fél az ilyen szabályos boldogságtól" - Márai Sándor
  • Accueil du blog
  • Créer un blog avec CanalBlog
Visiteurs
Depuis la création 4 970
Archives
Publicité