Megfizetni az árat

Hat, tudjatok, az ember amikor érzi, hogy most már nagyon kozel a vég és a fájdalom , minden porcikajaval elkezd ellene tiltakozni. Nem akar tudomast venni rola.

Az nem lehet, hogy én megint pont ugyanabba a szakadékba vezettem az életem. Az nem lehet, hogy nincs más opció, mint belezuhanni. Az egyszerűen nem lehet. Hogy nem tudom fogni ami van és átalakítani valami értelmezhetővé, valami jobbá.

Az nem lehet, hogy megint a gonosz gyoz. Az nem lehet, hogy mar megint, a szeretet csak egy ures frazis es pont az gunyolja ki, az loki el, akinek adni akarnad a szeretetedet. Pont az o elmeje van te gonoszsaggal, sotetseggel, onzoseggel, pont o az, aki egyszeruen csak a kepedbe nevet, barmennyire igyekeztel eros lenni, felulemelkedni minden egyes alkalommal.

Csak folytatja tovabb a szandekos bantasodat, hátha végre már te magad gyozodsz meg arrol vegleg, hogy ez az ember neked nem lesz jo ugysem és add már végre fel.

Így akar jót neked, mert már nem szerelmes beléd, untatod, szabadulni akar tőled, amugy sem akart még semmi komolyat, es soha nem is ígért semmi ilyet neked. Egyértelművé akarja tenni számodra: a biztonságérzet, amit adott, nincs többé. Elfelejtheted úgy ahogy van, azt a gondolatot, hogy neked van valakid. Azt a gondolatot, ami ot even at a tamasztekod volt, az oromod es a banatod egyszerre.

Azt hiszem, egyreszt valahol szánalmasnak tartom magam, hogy az elmúlt 18 évben ennyit sikerult elernem a ferfiaknal. Sose volt nagy választék, amiből válogathattam volna. Akikre igent mondtam, egy idő után mind kiszerettek belőlem (de talán azért, mert én keveseltem őket már a kezdetektől fogva es megprobaltam oket megvaltoztatni mindig).

Masreszrol egy laza legyintessel lassan mar kepes vagyok azt mondani, hogy ha ennyire nem akart ez a dolog osszejonni nekem, talan amiatt van, mert ugysem lettem volna igy boldog. Jo, azert nem annyira laza mozdulat ez. Még ott van a remény, barmennyire kicsi is, hogy megtalálom még a boldogságot.

Mármint, boldog lehetek enelkul is, inkabb ugy mondom, hogy azt a partnert, akivel ezt a család-melót lehet és érdemes és akarom is együtt csinálni. De igazából én csak úgy érzem, hogy ez folyamatosan csak egyre távolabb kerül tőlem.

Minden nap, mi nők úgy érezzük, hogy most vagyunk eddigi életünkben a legöregebbek. Aztán visszanézünk egy pár hónapja készült fotót/videót és azt mondjuk ó, de fiatal voltam még!

Szóval hát nem tudom. Azért csak nem olyan rossz ez a helyzet. Időm az van még. Ha a D.val nem, akkor kurvara most legyen itt az a pont, hogy nem. Mert időm az van még.

Lakásom van. Jol fizeto munkam, ertelmes karrierem van.

Persze, ezek vesztesegek, es fajnak. Senki nem orvendezik, amikor nem valik valora amit szeretett volna. Amikor az az ember árulja el, akiben bízott. Amikor bárhogy próbálta, csak nem működött az, amit annyira szeretett volna.

De azért ezek nem olyan nagy dolgok. Ha jobban belegondolsz, egyaltalan nem olyan nagy dolgok. Gyakorlatilag minden ember keresztulmegy rajta. Valamikor az eleteben. Es az élet sosem áll meg. Mindig megnyilik az ajto valami, valaki ujnak. Attol még a te értéked, és a te életed értékessége nem csökken semmit. Olyan ez csak, mint egy horzsolás. Játszottál, elestél, meghorzsoltad a térded, fáj, sírsz, de aztán felpattansz és megy az élet tovább. Semmi több ez az egész.

Egészségtelen lett volna már ezt még tovább húzni-halasztani. A képlet rendkívül egyszerű. Ő nem volt elég jó neked > ezt te folyamatosan éreztetted vele > ő kiszeretett emiatt beloled, mert nem érezte jobbnak magát melletted > még kevesebbet tett értetetek > hamvaiba hullott az egész, hiszen az egyetlen, ami jól működött, az a szex volt. Az meg kevés. A többihez meg ő volt kevés. Ezt sose tagadta, de sose akart tenni ellene. Miért is tegyen, ha neked jó ő így is. Ugye?

Ami talán vigasztalhat az az, hogy ő pont ugyanennyire kevés marad ezután is. Pont ugyanolyan hülye. Pont ugyanannyira magad alá választás lenne ő most is, mint anno. Pont ugyanannyira foldhoz csaphatna a segget oromeben, mint anno.

Azért nem teszi, mert mar megkapta az eselyt egyszer, mar kiprobaltatok egyszer. Es csak a sajat korlataival kellett szembesulnie folyton, o meg vegtelen boldogsagot es rozsaszin felhoket vart volna. Elbasztad te is persze, mert keptelen vagy egy kritikat nem vérig sértően megfogalmazni, biztatva a masikat, mintha hinnel is benne, nem csak a szemelyes serelmednek tartanad azt, hogy ő olyan amilyen, es keves valamiben. Mintha direkt teged akarna megserteni azzal, hogy életképtelen.

Na, szoval talan asszem ez igy korrekt. Elbaszta ő is, elbasztad te is. Nagyon szomoru, de senkit nem erdekel, megy az élet tovább. Az életet csak annyi érdekli, hogy túlélitek a viharokat? És ha a válasz nem, akkor derékbe tör titeket. Az életet nem érdekli, hogy ki mit érez. Az életet az érdekli, hogy menjenek és működjenek a dolgok. Ami pedig működésképtelen, az porba hull.

Az életet nem érdekli, hogy születik-e egy félig D. félig én. Az életet az érdekli, hogy szülessen egy életképes gyerekem egy életképes kapcsolatból, egy életképes férfitól. Az életet nem érdekli, hogy kicsodának a genetikája keveredik kiével, csak működjön. Ez az egy érdekli az életet. Az élet hidegfejű, steril. Kegyetlen. Nem érdekli, hogy sírsz-e vagy nem. Jön és megtörténik és keresztülmegy rajtad, akár tetszik, akár nem.

Szóval nincs hiszti. Nincs nyiszi-nyüszi. Az életképtelen, életellenes "párkapcsolatotok" miatt, most meg kell fizetned az árat. Egy kicsit szomorkodnod kell, egy kicsit megtörnöd, amiatt, mert ez is csak egy kudarc volt. Eleve kudarcos alapokra épült. Eleve tudtad, vagy legalabbis erősen sejtetted, amikor belementél, hogy ez egyáltalán nem jó ötlet. Nem is akartál belemenni. De muszáj volt, tudom. Akkoriban más utat, más opciót magad előtt nem láttál.

De nem kerülgetheted tovább a véget. Lehet, hogy hibáztál te is bizonyos dolgokban, de ő az, aki kevés volt és az is marad. Lehet, hogy annyira volt jó csupán, hogy egy bizonyos időszakban kísérjen, akkor ott legyen és könnyebbé tegye az életedet. 

De lehet, hogy ez a vég ez végre már a megváltás kezdete, nem? Nem kell többé behazudni magadnak, hogy D.milyen nagyszerű amikor nem az, nem? Nem kell többé egyszemélyes küzdelemként próbalkoznod megváltoztatni, megjavítani, imádkozni érte - mert végleg leírta magát.

Szóval akkor most már talán esetleg találhatnál is valaki olyat, aki tényleg életképes? Aki tényleg kedves? Aki tényleg törődő? Aki tényleg szeret? Ahelyett, hogy d.t probalnad mindig beletomkodni ebbe a szuk ruhaba, ahelyett, hogy mindig csak azt latnad, hogy nem mukodik semmi sehogy se?...

Ha annyira nem akart osszejonni es annyira nem akart mukodni  akkor talan azert volt, mert soha nem lett volna az jo neked, nem? D.olyan szinten sátani kisertesekkel teli leny. Hiaba lattam benne a jot, nem ezt az utat valasztotta. Hanem a sotetseget valasztotta.

Izgalmas volt a kihivas, hogy ujra ugyanebben a helyzetben talaltam magamat, meg tudom-e ot allitani a hulyesegtol, magam mellett tudom-e tartani, meg tudom- e szerezni egy ffinal az elso es egyben az utolso posztot is, tulidealizaltam es tulromantizaltam ezt az elkepzelest... izgalmas es erdekes volt, de a valasz szerintem már elég egyértelmű: nem.

Belefaradtam mar en is, semmi jot nem eredmenyez ez nekem. Es hiaba lett volna elvi szinten igazam, ugy tunik, hogy megsincsen igazam. Nem iranyithatom igy a masik embert. Nem akarhatom ennyire helyette, hogy mit akarjon. Szabad ember. Hibazhat, pofara eshet, ki vagyok en hogy iranyitani akarjam? Ki vagyok en hogy azt gondoljam megmondhatom neki? Talan pont ezzel uldoztem el...

Szep gondolat, hogy megtartani ot, de 

1. Mar az elejetol fogva sem akart engem annyira. Csak ugy akárkit akart maganak. Mar nagyon.

2.Ha egyszer tenyleg nem boldog, nem erzi hogy szarnyal mellettem, hogy en vagyok a legfontosabb, legjobb ember az eleteben, akkor miert ne keresgeljen meg? Lehet, hogy ferihez hasonloan, talal majd egy csunyabb, tehetsegtelenebb, de kedvesebb lanyt, akitol sose kell tartani semmiben es kenyelmes es konnyed az elet vele.

3.Ha ugysem szabad akaratabol lenne velem, hanem mert en beletrukkoztem, kikoveteltem, nem hagytam hogy mashogy legyen, ugyan mi oromom lenne benne? Szabad akaratabol kene hogy szeressen (ahogy nekem is szabad akaratombol kellett volna igent mondani neki, nem csak azert, mert anno "nem volt mas ut es muszaj volt")

4. Talán tényleg itt az ideje, hogy letegyem a kardot és befejezzem ezt a röhejes, egyszemélyes küzdelmet. Nincsen bennünk semmi rendkívüli. Nincs ebben az egészben semmi magasztos. Ez egy rossz ötlet volt a kezdetektől fogva, de benne ragadtunk, mert így kényelmes, így jó volt nekünk, de sosem volt ott igazi lelkesedés, igazi jelenlét, igazi szabad akarat, hogy mi egymást válasszuk. Csak átmenetileg pótoltunk valamit a másik életéből.

És lehet most röhögcsélni, hogy megint hogy megeufemizálom azt, hogy tonképp ez már csak a 3.alkalom az életemben, hogy le akarnak engem cserélni bárki másra, valaki jobbra. De a valóság az, hogy én össze sem akartam jönni velük, én már a kezdetektől fogva lecseréltem volna őket valaki másra.

Nehéz a hierarchia alján létezni. Akár férfi, akár nő vagy. Nehéz, mert kevés a valódi opciód. Teoretikus az meg végtelen van. Hajlanál arra, hogy az érettség egy bizonyos fokát feltételezhetően elérve, megelégedjél azzal is és annyival is, amennyi van. 

De csak nem akar működni úgysem a dolog. Oszt aztán akkor mivel jársz jobban? Ha keseregsz azon, hogy mekkora igazsagtalansag, pedig te már kész lettél volna beérni a minimum alattival is, hisze ez is jobb mint a semmi es ezt szoktad meg, ehhez a fajdalomhoz, ehhez a kudarchoz ragaszkodsz?

Vagy akkor jarsz jobban, ha azt mondod, hogy hát, ha ez ennyire nyogvenyelos volt, ha ezt ennyire eroltetni kellett, akkor ez azert volt, mert ennek mennie kellett. Hiszen jon valami jobb!

Hiszen csak igy tudsz helyet csinalni neki a szivedben, a lelkedben. Csak igy kaphatod meg azt amire vagysz, es ami jo lesz neked. Mi olyan tragedia abban, hogy megszabadultal egy aldatlan helyzettol? Csak nem jott es csak nem jott ra az aldas, hiaba kerted annyiszor. Csak nem veletlen? Ugye?

Jaj ne kezdd mar megint, ne sirjal. Nincs meg egy ember a vilagon, aki igy szeretne, mint te. Nincs még egy valaki, aki még a hegy fokára is kikötözné, hogy ellenkezzen: de uram, nekem nem kell, amit akartam, hogyha nem VELE lesz, amit akartam.

Ez a szívem szava. Mindig ide lyukadok ki.

Kurva szar vagyok az ilyen túllépés dolgokban. Egyszerűen nem megy nekem. Nem tudom elhitetni magammal, hogy jo ez igy es miattam van es lesz ez meg jobb is. Nem erdekel. Ha nem VELE lesz, nem erdekel.

Mi olyan kurva fontos nekem ezen az emberen, ha egyszer az elobb vezettem le, hogy keves o nekem? Hat talan az, hogy en viszont mindig tobbnek ereztem magam, en mindig szeretve ereztem magam vele. Hat talan az, hogy en mindig oriztem rola az abrandkepet, ahol a leheto legjobbnak latom ot.. es nem vagyok hajlando elhinni, hogy az ne letezne...

Hat talan az, hogy a kibaszott elet vagy evolucio vagy mi a fasznak nevezzuk megiscsak a genetikat es nem a "mukodokepes" kapcsolatot helyezi eloterbe, nem?

Talan meg mindig inkabb megeri evoluciosan olyan embertol gyerelet szulni aki szexualisan vonz legalabb ... hiszen tarsat azt meg barmikor talalhatsz...

Mint lejjebb adni a genetikabol a "mukodokepesseg" javara....

Na hat ezt mar megint jol megfejtettem.

Istenem, amig nem kuldesz ide nekem valami kibaszott adonist, aki mellett mar csak nevetni fogok a danis szerencsetlenkedeseken, akkor en ugy veszem, hogy nincs mese. Danitol gyerek kell, aztan lesz ami lesz.

Nekem ne szurd ki a szemem felkegyelmuekkel, oregekkel, kopaszokkal hogy majd azokkal boldogabb lennek.

Kibaszott hosszu ez a csatarozas, de latod, egy anya mindenre kepes a gyerekeiert.