Kapkodom, hogy kitöltsem ezt az űrt, ami maradt utánad Továbblépek, észre sem veszem és már meg-megteszem. Látod, ennyi voltál.. egy foszlány csak, egy töredék ami az életem volt, de nem, mégsem Itt az egész előttem És aki voltál nekem, már múlik is el....

Fordulopont az eletemben. Egyszeruen megelegeltem azt, hogy kapaszkodjak valakibe, akirol tudom, ugysem o az igazi. Ugyse vele fogom leelni az eletem, o is ugyanezt gondolja, csak ugy vagyunk egymasnak, mert felunk egyedul lenni. Megelegeltem. Eleg oreg...

Mert én ott akarok pihegni a mellkasán, és hallgatni akarom, hogyan ver a szíve, ellenállhatatlan kísértést érzek, hogy ezt tegyem. Próbálom racionalizálni, magamra szólok, hogy de hiszen csak én akarom őt ennyire, fordítva nincs így. De mégis, ha piheghetek...

Nem ám úgy.. De eltelt pár nap és rájöttem, hogy én milliószor túl voltam már rajta és ez most sincs másként. Olyan egyszerű, mondhat szépeket, de amit tesz... amit tesz, az azt árulja el, hogy nem ér neki az egész annyit. De tudjátok mit, boldog vagyok....