Női aspektusok, a színskála.

Azon gondolkodtam, hogy kezd egészen szétválni a gondolataimban a nőies és a ribancos. Kezdem érezni, hol az a határvonal, ahol túllövünk a célon. Ahol minden más pozitív női, emberi tulajdonságot visszaszorít bennünk a Nő, vagy Anima és csak magának követeli a figyelmet. Győzelmet akar aratni a női erővel és közben háttérbe szorul a megértés, az odafigyelés, a tisztesség, és még az ilyen neutrális, finom, jó dolgok.
 Én azt tapasztaltam, hogy a férfiak reakciója erre alapvetően kétféle: vagy megőrül érted, és hagyja, hogy az orránál fogva vezesd (az Anima pedig örül, mert elérte a célját, mert nyertél: te lehetsz a fej) vagy nekiáll baltával lerombolni benned a nőt, és meg akar leckéztetni, tisztességre tanítani, maga alá rendelni - megmutatni neked, hogy hol van a helyed.

De ha a férfi csak a neutrálist akarja birtokolni, nem lesz nő. Nem olyan értelemben vett nő, aki egy férfit lázba tudna hozni. Lehet egy figyelmes partner, egy jó háziasszony.. Mondom, minden jó, csakhogy egy idő után már egészen közömbös. A férfi meg persze elkezd vágyódni már valaki más után, akitől megkapja a nőt is. De hogy benned tisztelné, benned észrevenné.. azt már nem kockáztatja (?).

Roppant érdekes volt az az interjú, ahol Ákos a tökéletes nőt így foglalja össze: asszony létre hajlamos, és! tüzes tekintetű. Más már arra is felkapta a fejét, hogy mi az az asszonylétre való hajlandóság? Ez kb így hangzik megfordítva: a tökéletes férfi papucsférjségre hajlamos, és macsóság lángol a szemében.Megnézném Ákos feleségét, mert el sem tudom képzelni, ez a kettő óhajtott jellem hogy jön össze egy ugyanazon pillanatban. Tűzbe jöttem az olajszagtól, a kakis pelenkától, vagy hogy értette ezt? Mosogatás közben is lobogjon a szememben valami tűz, így magától, veleszületett tulajdonságként? "uuuu de jo vagyok, erzekiek ezek a poharak es tanyerok, gyertek edények, tegyetek nővé" ? Talán arra a jó régi ideológiára gondolt, hogy egy nő társaságban legyen úrihölgy, a konyhában egy szakács, és az ágyban egy szajha. Ha már itt tartunk, tudnék erre férfi megfelelőt is, de ez most mindegy. Általában nincs három különböző énünk, akiket valtogatunk, vagy ha van, akkor az már patológiás. Szerintem minden nőben van gondoskodási ösztön, tehát hogy mondjam, ez az asszony létes dolog szerintem nem utópia, kb olyan, mint ha külön várnánk a férfiaktól, hogy legyenek autóvezetésre hajlamosak.. (?!) A nagyobb baj az, hogy Ákos szerintem ezt úgy értette, hogy szerinte a nő legyen a hagyományos értelemben vett háziasszonyságra rábírható, lehessen neki megmondani, hogy figyi ez és ez legyen így és így ekkor és akkor, mintha a férfi dolga volna a nő háziasszonyi teljesítményének ellenőrzése, javítása.

Azt gondolom, ha az alacsony önértékelés alacsony intelligánciával párosul, mindez működhet is. A nő mindent elhinne, amit a párja el akar hitetni vele - saját magát pedig elsősorban azon a szinten értékelné, hogy mennyire tudta a férfi szeretetét elérni. És ha szeretve van, az jó, még akkor is, ha neki tulajdonképpen egyáltalán nem jó, annyira átlényegíti őt a férfi, aki így szabadon manipulálja őt, és így megélheti az oly nagyon vágyott uralkodást a nőn. p> Ez a kályha, innen indultunk. Mindig jó lett volna királylánynak lenni, de az átlag nő sorsa régen ez volt. Vissza a mai értelemben vágyott női eszményképre. Most egy olyan hirtelen gondolat jutott eszembe, hogy voltaképp a helyzetünk nem sokat változott, most a hangsúly lett nagyobb a szexualitáson, amolyan szexuális kiszolgálói kell, hogy legyünk a férfi szemeinek. Ha már egy nő nem fiatal, lehúzhatja magát a wc-n. Undorító. Az én eszményképemben van anyaság, gondosság, háziasság, és valami olyan teljesség elérése, amit talán még nem éltem meg eddig, csak akkor fogok. És ugyanakkor ott van a szabad szerelem iránti vágy, mármint hogy szeressem a páromat, ő is engem, megadja amire nekem nőként szükség van, és általa is tudjak boldog lenni. Hogy legyen egy kis romantika, és érezzem azt, hogy én vagyok a hősnő. A valóságban persze ez nem tudom hogy működhetne, amikor a hétköznapok darálják be a párkapcsolatokat. Kötelezettségeink vannak, nem csak a párunk irányába, milliófele szakadunk, miközben a fejünk tele van felesleges informiációkkal, és csak azt éljük meg, hogy egyre jobban elveszünk. Tudunk tenni saját magunkért, a saját női énünkért egyedül?

Innen vagy onnan, meg lehet találni magunkban az élettel teliséget? A nőkénti élettel teliséget, melyből a férfi úgy érzi, töltekezhet, amelyből úgy érzi, most részesült a gazdag lényedből, s nem pedig birtokol? De honnan kapjuk mi a töltekezést, ha nem tőle? Barátnőktől? Filmektől, vásárlástól, fodrásztól, a kozmetikustól? Ezoterikus tanok hallgatásától? SZERETŐTŐL? Hitből? Vagy csak úgy magunktól, azzal, hogy van időnk saját magunkra?

Az egyik legnagyobb kihívásnak tűnik a férfi-nő társkapcsolat es kommunikáció megfelelő kialakítása. Néha olyan nehezen értjük a másikat, olyan könnyen juthatunk vakvágányra, ahol várunk, de nem kapunk, rombolunk, elsiklunk egymás mellett, vagy a különbözőségeink messze löknek minket egymástól.

Persze mindenki különleges és egyedi, de ezt szedtem eddig össze arról, hogy egy biológiailag alapból férfiként működő személy mire is vágyhat - avagy mi kell a férfinak: hál'Istennek, nem olyan bonyolult:

Olyan koktélt kell, hogy felszabadíts a neurokémiájukban minél többször, ami tartalmaz: dopamint, oxytocint, és endorfinokat. Ezen kívül, nem árt, ha te vagy az erotikus fantáziája éjjel is, nappal is (hacsak nem te vagy az első nő az életében, ezért nem árt néha tenni is valamit - de ez már ribanczóna-határos). Tehát fontos a felszín, a látvány, a lényed nyitottsága és a kisugárzás - itt kezdődik minden ismerkedés. És minden megismerkedés után, még ha 10 éve együtt éltek is, bizony a férfi akkor is leginkább a szemével nyeri ki az információt rólad a tér-időből, szóval akkor is érdemes azon elgondolkodni, hogy ő kinek lát téged. Utána jönnek a közös nevetések (endorfin), az, ha elismerést kap tőled, ha elmondod neki, érezteted vele, hogy mennyire felnézel rá -újból és újból (jutalomközpont:dopamin). Ha kellemes érzés veled lenni -meghallgatod, megértő és elfogadó vagy, és a szeretet egyéb, nem nyomulós megnyilvánulásait "beszéled" (megengedés, gyengédség.. a szeretet öt alkotóelemét adod neki) Azon egyszerű tudományos megfontolásból, hogy a legtöbben igyekszünk megfelelni a környezet elvárásainak. A férfiak ritkán lelkiznek egymással, maguk közt is csak csupa baromságot csinálnak és mondanak, ezért értékes számukra az a barátnő, aki előtt önmaguk lehetnek (és nem szoronganak, úgy érzik nem vagy elvárásokkal felé). És csak ezen felül jön az a jó érzés, amit a szexualitás nyújtani tud. Egyrészt a rendszeres szex révén, ami oxytocint szabadít fel, ami a két ember összetartozását erősíti, másrészt az erotika révén, ami a nő titkos fegyvere tud lenni, ha tudja, hogy a férfi második erogén zónája az agya, és elsősorban a látványok, a hangok, de akár az illatok is, amik hatnak (nem csak az elsődleges erogén zónára lehet hatni). >

Azt hiszem, nagyjából  ennyi. Olyan kevés abból, amit mi lányok fontosnak hiszünk, ami miatt folyton versengünk egymással. Egen, elég könnyen rávehetők vagyunk, mi legtöbben, mert fogalmunk sincs hogyan értékeljük magunkat önmagunkért. Ezért húznak le a reklámokkal, a belénktáplált női ideálokkal, a filmkarakterekkel. Ahol igazából mindegy mit, kizárólag csak a külsőséggel adnak el és hazudnak hitelessé. Nem, nem tudatosítjuk eléggé, hogy egy színésznőt nézünk, aki eljátszik egy kitalált valakit, nem furcsa, hogy mindig szép és mindene tökéletes - hanem elhittük - a férfiak főleg!- hogy ez a minimum, amilyennek egy nőnek lennie kell.

Nem tanították ugyan sehol a valódi lényegünket, de elmennék a legnőiesebb énemig, ha tudnám, ez mit takar. Ez az egész modern elvárás olyan furcsa, hogy adjuk meg magunknak, ami kell nekünk. Mintha alapvetően nem attól virágoznánk, hogy locsolnak minket, mintha virágozhatnánk magunktól is, csak tanuljuk meg magunkat öntözni. Azt hiszem Sehol, semmi ilyesmit nem tanítottak. Az egyetlen, amit ellestünk a gimnáziumból az az, hogy egy lány miként vívhat magának figyelmet, függetlenül attól, hogy ez őt külső szemmel szerethetőbbé, vagy utálatosabbá teszi.

Úgy érzem, szinte mindannyian kóstoltuk már azokat a viselkedésformákat, amikről úgy gondoljuk, kívánatosnak tartják tőlünk, vagy csak úgy jött belőlünk. Egész "színskálája"van ezeknek a viselkedseknek. Íme a "ribancskála" :

A könnyed túl könnyedén vesz mindent. Nem tudatsítva a könnyedség erejét és súlyát, eltéved és elveszik, mikor azt gondolja, mindig ilyennek kell lennie, mindig játékosnak KELL lennie. Mert bár igaz, hogy a férfiaknak a könnyedség érzete jó, amikor eljön az a pont, hogy észreveszik: őket sem nagyon veszik komolyan, akkor az már nem egy pozitív érzés.

A flegma túl flegma. Mintha nem érdekelné őt senki és semmi. A pasi is előbb-utóbb abbahagyja a körök futását, mivel nem sok pozitív visszajelzésre számíthat.

A presztízs. Akinek olyan magvas gondolatai vannak, hogy muszáj rá figyelni és őt hallgatni. Csak akkor tartozhatsz a sleppjébe, ha bevesz oda, egyébként valószínűtlen, hogy nyitott lenne rád.

A fiús. Akivel úgy lehet együtt tölteni az időt, mint más fiúkkal. Akivel könnyű kijönni, akivel lehet kicsit durvább is lenni. De előbb-utóbb hiányozni fog a finomság, és a gyengédség.

A népszerű. Aki ismer mindenkit, és őt is ismeri mindenki. Jól tud kommunikálni, nagyobb eséllyel lesz képben a fontos dolgokkal, és ez egy presztizs tulajdonság, mivel a férfiak általában nem annyira kommunikálnak jól. Annyi a baj, hogy ritkán fog ráérni, akkor is mindig csöng a telefonja, ezért nem tud maximálisan odafigyelni, vagy odaadó lenni.

A magabiztos túl magabiztos. Illetve, nem jól magabiztos. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy az a baj a világgal, hogy a hülyék tele vannak önbizalommal, míg az okosok tele vannak kétségekkel.

A csinos túl csinos. Akinek az ideje nagy részét az tölti ki, hogy a külsejével foglalkozik, és nem a jó módon, hanem a szexuálisan kihívó módon.

A rossz lány. Akit majdhogynem ki is rúghatnának mindenhonnan, bárhonnan.

És a többi.

És őket mind kikiáltják végül ribancnak. Mert ezek a viselkedések figyelemfelhívásra jók, semmi másra. Azt szolgálják, hogy a másik nem észrevegyen, mert a dolgok itt is kezdődnek, hogy észre legyünk véve, hogy valami miatt mi legyünk az a lány, akivel kezdhetnek valamit a fiúk. Egész tinédzser korunkban ezt tanultuk, ezt utánoztuk, vagy próbáltuk kinőni. Mindenesetre úgy versenyeztünk a fiúk pozitív figyelméért vagy legalább elismerésért, mint az éltető napfényért.

És íme egy másik skála, a ribancság fokmérője:

1. Az ártatlan. Kislány. Szürke. Láthatatlan.

2. Utánzó. A ribancos viselkedéseket utánzó, akit már könnyebben észrevesznek.

3. Tudatos. Aki tudatosan használja a sikerre vezető viselkedéseket.

4. Ösztönös. Akiben csak úgy ott van.

Nem igaz, hogy ne változz semmit, és csak add magadat. Pont a párkapcsolatok által lehet sokat fejlődni, rájönni, hogy mi kell valójában a másik nemnek.

Az se jó, ha valakiben nincs semmi ribancság. Ld.1. pont.

 Nehéz elkülöníteni: van-e rossz és jó ribancság? Szerintem létezhet a jó fajta is. Akiben van egy kicsi ott van a fentebb elsorolt "ribancjellemekből", de csak mértékkel. Tehát ne vigyünk túlzásba semmit. Ne akarjunk többnek látszani annál, akik vagyunk. Akik valójában vagyunk, azt viszont szeressük, tiszteljük, ápoljuk, töltsük fel és töltsük meg, és ha lesz bennünk egy jó érzés: az, hogy jó a testünkben lenni, onnantól már minden nagyjából magától megy. Maga ez a folyamat is eléri azt a célt, hogy kicsit elérhetetlenek legyünk: hiszen ha szánunk elég időt magunkra és a többi fontos, töltekező kapcsolatunkra, akkor abból csak nyerhetünk. Ha szeretünk visszajelzést kapni a férfiaktól, úgy általában, hát lehetünk kicsit csinosabbak, de miért legyünk egyfolytában kihívóak? Tehát megpróbáljatjuk belőni a középutat. p>

Igen ám, de ez mégsem ilyen egyszerű.

Mi van, ha olyan szenvedélyes viszonyba keveredünk, ami a legönzőbb, ösztönszintű ribancot hozza elő belőlünk?

Hát, először is az, hogy olyan igazán nagyon nőnek érezzük magunkat. Valóban értékesnek és kívánatosnak, aki megkaphatna bárkit. Másodsorban az, hogy ezt halálosan komolyan is gondoljuk, és elkezdjük szekírozni a párunkat, hogy nem értékel eléggé, hogy nem elég jó, vagy épp ellenkezőleg, fatasztikus volt, kell még és még, csak ő, csak belőle, és nem vágyunk másra, csak a nagy magasságok és mélységek átélésére általa. p>

Azt gondolom, hogy ez az ösztönszintű ribanc a nőiességünk része, és nagyon érdekes együtt élni vele, mert néha teljesen el tudja őt nyelni a föld. Mintha tényleg egy férfi által tudna feléledni. Mintha a női testnek és léleknek tényleg a folyamatos öntözés kellene, azért, hogy aztán kiderüljön mennyire szörnyetegek is vagyunk tulajdonkeppen. Önmagában nem ennyi egy nő, pedig szubjektíve így éljük meg leginkább hogy nők vagyunk, és talán így látszik rajtunk kívülről is leginkább. Pedig ez a fajta önzőség pusztító tud lenni, tönkreteheti az életünket és másokét is. Viszont ha hátat fordítunk neki, lényünk fontos részét tagadjuk le, és hogyan láthatjuk magunkban, hogy milyen fajta ribancok vagyunk épp? Lehet, hogy átcsúszunk egy tudatos, vagy utánzott ribancviselkedésbe,amit meg aztán a környezetünk vagy kedvel, vagy nem. Marad a személyisünk többi, kívánatosabb, erkölcsösebb része, és egy racionalizáló-elemző elme, aki néhány kérdésben olyan nagyon nehezen jut dűlőre. Pedig Ania mindig tudja a választ. Nem feltétlenül az objektíve vett jó, helyes választ, hanem a számomra legjobb választ.

A lényeg a harmónia. Szerintem minden, amit tudatosan tehetünk a saját nőiességünkért, az a bennünk lévő harmónia megteremtésére való törekvéssel kezdődik. A ribancság megértésével, mérséklésével, vagy az olyan emberekkel szembeni kiállással, akik egyfolytában bantani akarják bennünk a nőt, ugyanakkor kellő önbelátással a gátlástalan önzőség visszaszelídítésével kialakított nő az, aki jóban tud lenni magával és másokkal.

Vagy, egy életre próbálhatunk "ribanc-vezérelten" élni, azt hangsúlyozva, hogy szerintünk nincsen ezzel semmi baj.