Szeresd önmagad

Miként hogy mindennek ez az alapja.
De mégis mit jelent ez? Hogyan szerethetjük önmagunkat, miféle m*szturbáció ez?

Szoktunk egyáltalán gondolkodni azon, hogy szeretjük-e magunkat? Miben nyilvánul meg az önszeretet?

Nos, Rogers szerint az okozza a szorongásainkat, ha az ideális én és a reális én között túl nagy a távolság. Azt hiszem, ezen már gyakrabban szoktunk gondolkodni. Még mindig nem vagyok x kilo, még mindig nincs egy pasim, még mindig bénázok néha, még mindig nem vagyok elég kedves, elég fegyelmezett, még mindig nem értem el ezt, nem értem el azt, már megint visszaestem valamiben, stb stb.

Önismeret: ha tudjuk magunkat reálisan látni. Milyen vagyok most aktuálisan én, milyen szoktam lenni általában, hogyan viselkedem általában, mikor sikerül nekem valami általában?

És akkor jön a kérdés: ezt a valódi énünket szeressük, akit meghatároznak a lehetősegei, a környezete, a neveltetése és a genetikája? És jön a félelmetes rész is: ha más valami negatívat mond ránk, amire eddig nem is gondoltunk, azzal mit kezdjünk? Álljunk neki kiírtani a felfedezett rossz tulajdonságainkat egyesével, vagy pár nap múlva a tudatalattiba szaműzzük, és továbbra se foglalkozzunk velük? Javítsunk, vagy a rosszal együtt is szeressük magunkat? Vagy az ideális énünket szeressük, miközben tudatosítjuk magunkban, hogy (még) nem tartunk ott? És az ideális énünk miből tevődik össze, mások által elvárt dolgokból, vagy a magunk várakozásaiból és elképzeléseiből?

Hogyan mérjük a sikereinket? A külvilág visszajelzéseiből? Milyen mértékig? Hogy milyen a tanulmányi átlagunk, mennyi a fizetésünk másokéhoz képest, hányan vesznek észre minket, hányan esdekelnek a kegyeinkért? Miért is ne?... Vagy fejlesszünk ki valamilyen belső mércét? Mint hogy: tudom a céljaimat, ha elértem őket, pacsi! Tudom az értékeimet, a korlátaimat, a gátjaimat, de azt is tudom, hogy mi az, amin tudnék változtatni, és hogyan fordíthatnám a visszajelzéseket-akár jó, akár rossz- a saját javamra?

A külső nem fontos- ja, de.

Viszont a legritkábban láthatjuk saját magunkat kívülről. Hogy nézek ki, milyen a testtartásom, milyenek a gesztusaim, milyen a hangom, milyen az összbenyomás. Így aztán lányoknak lett kitalálva a "golden rule":miszerint ha jól érzed magad, valószínűleg jól is nézel ki. Ha szarul, ak meg valszeg szarul. Illetőleg, ugyebár, még a környezet visszajelzései, amire támaszkodhatunk. Ja meg vannak egyszerűbb módszerek is: Kamera, webkamera. Azok, akik sokat szerepelnek, valahogy sokkal jobban szeretik magukat, mert tudják, hogy jól áll nekik, ahogy szerepelnek. A szégyenlősök pedig elbújnak önmaguk megélése elől, ha tehetik.

Lehet, hogy rengeteg mindent tévesen gondolunk magunkról, akár külső, akar belső tulajdonságról van szó. Tehát az énképünk nem ugyanaz, mint a reális énünk. Az alulbecslés mellet túl is értékelhetjük magunkat. Például lehet, hogy valami olyan pozitívat hiszünk el (mert el akarunk hinni), ami valójában nincs is ott, vagy pont hogy sokkal negatívabban gondolkodunk magunkról, mint kellene:vélt és valós hiányosságokkal degradáljuk le saját magunkat.

Valamiért az ugrott be, hogy bizonyára erre az esetre értik, hogy szeresd magad! Hiszen szerethető vagy, vedd észre. De ha valaki negatív szűrőn át latja a világot és önmagát is, akkor lehet ezt neki mondani - mindig elégedetlen lesz. Márpedig ő csak akkor fogja szeretni magát, ha egyszer elégedett lesz magával végre. Már csak egy másik orr kéne, egy másik bőrszín, nagyobb mellek, még egy jogász diploma, egy jacuzzi, egy belevalóbb fiús karakter, egy nőiesebb karizma, több lágyság és ártatlanság/rosszság, stb stb. - kinek mi a szíve vágya. Persze mondják, hogy nem ilyenek határozzák meg azt, hogy milyen ember vagy. Inkább legyél kedves meg jófej, dehát hiszen amúgy is az vagy, ezért birunk téged, így tökre el tudjuk viselni a jelenlétedet, szóval, ne pattogj, ne csinálj semmit, érted, szeresd magad azért amiért mi is szeretünk, hát mi más bajod lehetne, minek kellenek a hülye céljaid? Én azt mondom na bumm! Ha vannak saját kitűzendő céljaid, hogyan is mondhatná más azt, hogy te nem leszel több és jobb azáltal, hogy teszel is értük, teszel magadért? Ne úgy akard szeretni magad, ahogy más szeret téged... Magadnak igyekezz megfelelni :).

De sokan azt gondolják és azt érzik, hogy a céljaik elérhetetlen célok. Meg hogy nincs rá idejük meg hasonlók. Ebből jó kis depresszió lehet, és maradnak a negatív szűrők. Ebben a kérdésben is reálisnak kéne lenni: Vannak plasztikai műtétek, nézd csak Michael Jacksont, aki fehér lett, de azért kétszer is gondold át, mert hát kockázatok és mellékhatások..., kezdj el színészkedni, próbálj ki új szerepeket, felvételizz a jogra, addig vadássz jacuzzira a vaterán, vagy addig gyűjtögess, amíg megveheted végre magadnak. Ha a belső tulajdonságaidon akarsz változtatni, azt kicsit konkretizáld: mik a terveid? Megelégszel új mottókkal, új helyzeteket keresel, vagy milyen egyéb módszerrel szeretnél elérni változást?

Az idő pedig szerencsére nem egy zsák krumpli, amiben folyton csak másfél krumpli van, amiből még egy tisztességes paprikáskrumplit se tudsz összeütni. Nem, neked nincs időd, mert az idő az van, tőled függetlenül is, halad előre. Holnap is lesz idő, holnapután is lesz idő, és még a végtelenségig, vagy ki tudja.

Nem tudom, hogy hogy szeresd magad, de azt sejtem, hogy gyerekként még szeretted magad. Mert azt láttad, hogy az élet értelmes, érdekes, izgalmas, igazságos, és végtelen. Ezt a szabadságot nem vehetik el tőled... Te adtad magad rabszolgasorba, aztán elfelejtetted mi mért van az életedben?.. Lehet, hogy azért, mert nem tudtad, hogy merre irányítsd saját magadat?

Önszeretet, szerintem: Ha jót akarsz magadnak a jövődben.

Mert ebben itt a jelened, és az agyad is, hogy tudsz időben, célokban, ok-okozatokban gondolkodni. És nem azért teszed, hogy másokat kielégíts, hanem hogy önmagad életéből a legjobbat hozd ki úgy, ahogy azt te szeretnéd. Számomra most ez fejezi ki leginkább azt, hogy szeresd magad: Törődj magaddal es a jövőddel.

Másoknak talán az is önszeretet lehet, hogy sose csinálok semmit magamért, mindig inkább csak másokért - és pont ettől szeretem magam. Nem kell hogy mindenkinek céljai legyenek az életben. Lehet, hogy valakit a szolgálat tesz boldoggá, a hasznosság érzése, aminek semmi köze a saját célokhoz. De ha nem érkezik másoktól hála... hát akkor is szeressétek magatokat! És azt hogyan? Ha önfeláldozásotokban nem maradtatok meg saját magatoknak?

Gondolkodom... mikor mondják még, hogy szeresd magad?

JA, amikor keveset mosolyogsz. És úgy tűnik, hogy nem szereted az életet. Hogy jön ide az önszeretet? Hisz mondhatnák azt is, hogy nézd a dolgok jó oldalát, örülj az életnek és mosolyogj sokat.. Ja, mert hogy biztosan még ennek is az önszeretet az alapja. Hát nem tudom, inkább gondolom, hogy ezek egymást befolyásoló tényezők: ha sokat mosolygok, jobb a közérzetem, ha jobb a közérzetem, többet mosolygok.

Minimalisták vagyunk mi magyarok, nem is pesszimisták. Nem attól félünk, hogy minden rossz lesz, hanem hogy semmi, soha nem elég jó. A 90% sem 100% még. Így hát sosem lehetünk egészen elégedettek magunkkal, egészen vidámak. Mindig lesz valahol zöldebb fű, és sosem tudunk örülni egy majdnem-első helyezésnek, csak az elsőnek. A minimum a maximumon van: Akár arról van szó, hogy mindenem megvan-e az életemben, ami szükséges nekem, akár arról, hogy a munkaerő elég jó munkaerő-e, vagy retteghet, hogy lesz egy nála jobb, és lecserélik.

Szeretheted-e magad, ha nem vagy szabad, és a börtönödben álmokba menekülsz - álmokba arról, hogy ki is akarnál lenni, ki is vagy valójában? Sokszor a legalacsonyabb szintű beosztottak a legfelfuvalkodottabbak - ők bizony sokkal jobbat érdemelnének, csak mások a hibásak, a világ a hibás, mert nem látják a fantasztikus lényüket. Szeresd magad: igen, ha tényleg fantasztikus vagy, akkor elég kéne, hogy legyen az, hogy te tudod ezt magadról és kifele is ezt sugárzod. Amikor mástól vársz elismerést, az olyan, mintha várnád, hogy majd megdicsérnek azért, mert senki nem tudja úgy bekötni a saját cipőfűzőjét, mint te. Tény, ami tény:teljesen egyedien, a magad módján tökéletesen, fantasztikusan csinálod. De miért várod, hogy ezért mások megdicsérjenek? Szeresd magad, tudd magadról, hogy fantasztikus vagy - akár a szerepedben, akár azon kívül - és nem lesz szükséged külső visszajelzésekre. Sőt, elkezdhetsz szeretni másokat és dicsérni másokat. Szokták vala mondani, hogy adj, ha kapni szeretnél.

Aztán vannak, akik teszik a dolgukat, majd, mintha kívülállók lennének a saját életükben, hátradőlnek, és azt mondják: na akkor szórakoztassatok. Szeressetek. Aztán jönnek a mindennapos tévénézések, a céltalan mozizások, és az elvárások a kapcsolatokban, hogy muszáj titeket szeretni. Szeressétek magatokat! Valaki, aki teszi a dolgát, automatikusan szerethető lesz? Mi mást teszel meg azért, hogy szerethető legyél? Aki unottan, frusztráltan kiadja az ebédet minden nap a gyerekeknek a menzán egy mosoly nélkül, az vajon milyen fogadtatással várja másoktól, hogy szeressék őt? És a tévétől mit vártok? Olyan, mintha azt várnátok, hogy ha néztek egy tál virslit, az majd jóllakat.

Senki nem szagolhat helyettetek a friss reggeli levegőbe, senki nem mehet el helyettetek megélni a legklasszabb élményeket - csak pótlékokat használtok. Szeressétek hát magatokat. Adjátok meg magatoknak a virsli élményét, nem fog a képernyőről a gyomrotokba vándorolni, csak a kép a szemetekbe. Lustaságot félre, és induljatok a virsliszerzés kalandjára!

Miért kéne bűntudatot érezni? Ki idézi ezt elő benned? Nagyobb baj lesz, hogy nem vitted le reggel a szemetet, pedig megkértek rá - mint ha nem éled azt az életet, amit élhetnél? Kinek kell vajon elszámolnod a tetteiddel ha nem saját magadnak?

Szeresd magad: akarj jót magadnak a jövődben. Visszautalnék a korábbi bejegyzésemre az életvezetésről: a célok és a karbantartás - mind saját magadat szolgálják. Szóval lehet úgy felfogni, hogy ha szereted magad, akkor gondoskodsz magadról és megvalósítod a legjobb életet, amit élhetsz. De lehet úgy is felfogni, hogy ha gondoskodsz magadról, és teszel a céljaidért: szeretni fogod magad egyre jobban és jobban.