Canalblog
Editer l'article Suivre ce blog Administration + Créer mon blog
Publicité
Ania c'est moi
9 février 2016

A férfi "útja a fejlődésben"

Igen Gy.kám, ha még meg akarsz dugni más lányokat, akkor azt úgy is kell tenned. Menj és tedd csak. De kib*szott megértők vagytok, bárcsak nekem is menne! Miért kib*szott taktikáztok még ti is? MI ebben a fene nagy bölcsesség? Jó persze én is ellőttem anno, de picit máshogy: mondtam F.nek h mehet, tegye, csak ne tudjam meg, ne derüljön ki, folytassuk utána ugyanott, ne hagyjon cserben. De kvára nem így történt, hanem kidobott a fenébe amikor csajozni akart. Amit én persze árulásnak éltem meg. Szerintetek?

Gy.kám története meg imígyen folytatódott: én voltam szerintem az egyetlen aki győzködni próbálta őt, hogy attól még, hogy már nem olyan, mint a legelején, ne dobja ki az első szerelmét ... De csak megtette és összejött vki mással. És igen, dugtak is. Élménybeszámoló Gy.tól: először még érdekes volt, aztán másodjára ... pf, ugyanaz, ugyanúgy ott feküdt. Szuper vagy Gy. még jó h győzött a kíváncsiságod.

Kib*szott Don quijote vagyok aki a folyton újra cserélgetés helyett az egy melletti kitartást próbálja hirdetni még mindig, de minek. És miért is csinálom. Biztos valami ideológiából, hogy szerintem ez így milyen szép... NEM, hanem mert utálom ha lelketlen baszógépként kezelik magukat és másokat emberek - mintha nem fájna lerombolni valamit, amit együtt építgettek - mintha nem születetthetett volna egy kis lény aki félig én félig ő - de sosem fog, ebben a génkonstallációban, mert az a szabály, hogy csak fel kell próbálni a csajokat és itt véget ir ér minden teendő. És ha már nem annyira jó ak próbálj fel egy másikat. De minek is térnél vissza egy olyanhoz, akit már agyonhordtál, inkább keress egy még újabbat. Legyen meg egy szűz is. Legyen meg egy lepkegyűjtögető is. Egy corvinusos is. Meg még apám olyan csajok vannak. Ja ha itt tartunk ak apád csaját is dugd meg feltétlen. És a kurvát ki ne hagyjuk a legénybúcsúról. De persze ennek a fele ugratás meg hecc, szóval tök jópofa dolog, mert mindig vannak kiscsávókák akik beveszik és aztán ki tudja, még élete élménye sül ki a dologból, ami nem lett volna ezen beavatások nélkül..

Mondjátok már el h hogyan legyek empatikusabb. Tökre megértem, hogy ti férfiak nem vagytok képesek éretten beszélni erről a témáról és egyfolytában arra kondicionál a környezet, hogy megdugjatok mindenkit bárkit bármikor és bárhogyan mert ez a férfias, az őskorból itt ragadva, érdekes hogy a mammutvadászatot nem hiányoljátok annyira.. Bár szerintem a focinézés meg annak a maradványa. Najó egy dolgot aláírok, és egy dologra rájöttem, ahogy próbáltam kibogozni a dolgot: ti végzitek technikailag a nagy részét a szexnek. A nőkben sokkal nagyobb gátlások, önellentmondások, és valami iszonyat üres nagy fehér vászon van, hogy mit is kellene teljesíteniük ezen a téren. Ami a pornóban van, az lealacsonyító, megalázó, "kurvás", az csak a férfiak kielégüléséről szól. De ha elhúzódsz, ha alig csinálsz valamit, szűzies vagy, az mégse elég jó. És te mit élvezel? Tényleg? Azt, hogy a másik megbízható partner? Azt, hogy ott lesz holnap is? És ez hogy jut kifejezésre szex közben? 

Na de térjünk vissza a férfi útjára a fejlődésben. Hiszen momentán ő a kezdeményező fél. Ő dönt a kapcsolat elejéről, meg a végéről is bármikor dönthet.

Jön az akárkivel szerzett sikerélmény után a valaki meghódítása. Mindegy milyen szempontból valaki. Mondjuk lehessen a haveroknak mutogatni, és csapjanak hátba h hű mekkora dudák, - na az már egy valaki. Egy ideig lehet mutogatni a valakit, féltékenykedni, birtokolni, élvezni a birtoklást, de ha mondjuk a személyisége baromira irritáló, akkor hiába a dudák.. hja. Jön az újabb ööö figyelj nem, ez így nem. sry, ez így nem. Fel is út le is út.

Mi a következő stádium? Hm. Talán most a személyiség lesz már fontos. Hogy valahogy el lehessen beszélgetni, meg kitalálni, hogy le lehetne-e élni egy egészet életet egy nősténnyel vajon. A dudák kevésbé fontosak most ilyen szempontból. A szex is kevésbé fontos, mert újdonságot már csak az anál hozhat. De azért legyen jó a szex, csak egyre kevesebb energiát hajlandó már beletenni urunk. 

Talán ezután következik az idősebb nő. A tapasztalt. Aki tudja, hogy mitől döglik a légy.. Aki tudja, hogy mit akar ő, és mit akar a ffi. Ja, azt is ki kéne próbálni. Persze beletrafálhat egy 40 éves szűzbe is, de az más tészta.

Mi jöhet még, mi jöhet még, te jó ég? Jöhet egy ilyen REBOUND: mégiscsak az volt a jó, amikor még az elején, olyan lelkesen hódítottam. Ezt kéne megint... csak úgy lehet megtartani a lelkesedést, ha mindig újat hódítok meg! Mindig csak odáig hagyom a dolgokat menni, amíg még jó, még kellemes... Kicsit megbízunk egymásban, mert a nőknek fontos a bizalom, és akkor őket mind boldoggá kell tenni. Nem kell utána a dráma, nem kell utána a többi... Ez talán egy életre bevál ez a taktika. Igen, ez jó kis játék. Hány ilyen Don Quijote futkorászik már.

Azért persze ott lebeg valahol a tudat peremén a házasulósdi is, de inkább rokoni nyomásra, mint belső indíttatásra. Leszámítva a kivételeket. Nade vissza az önmagát kereső fickóhoz, aki minden jót meg akar tapasztalni az életben. Ki kéne próbálni ezt a házasulósdit is, mert egy kor után már télleg mindenkinek van ilyen felesége, meg hát ott a valaki, akivel nagyon szerettük egymást, csak nem kéne hagyni, hogy más vegye el őt feleségül.

Megint REBOUND a fiatalabb nő fétis. Ha már urunk kezd öregedni, akkor még inkább vágyik arra a sikerélményre, ami még az elején volt. Kellenek fiatal lánykák, akik emlékeztetik erre az időre. Ilyenkor kéne ám még becsusszanni egy szűz lánynak. 50 éves fickó elveszi egy gimnazista lány szüzességét. Fantasztikus, majdnem olyan, mint az első volt. Neki.

Aztán ne felejtsük ki a hivatásosakat sem. Amikor már minden fajta és típusú nőt végigpróbált urunk, rájön: mégis a hivatásos tudja legjobban, hogy mi kell a férfinak. Mert ő úgy tesz, mintha. Akkor is, ha neki az nem jó. Mert valóra váltja a fantáziákat. Akkor is, ha neki az nem jó. Remekül el tudja hitetni, hogy élvezi. Tehát végig úgy tűnik, hogy élvezi, akármit is csinál a ffink. És ezért a visszajelzésért éri meg ennyire. A ribanc nem hisztizik, nem kell vele gyereket nevelni, elvinni őt drága helyekre, nem kell hozzá igazodni, mert ő igazodik. Mindig garantáltan úgy érzi urunk, hogy jó sikerrel járt, jól tette a dolgát. Ugye, hogy ez az az élmény, ami egészen hasonlít az elsőhöz .. és bármikor megismételhető ... kötöttségek nélkül ....

Olyan mókás amúgy mindent visszavezetni az őskorra. Amiről találgatásaink vannak.. De miért is ne, mókás, tényleg. Ez a mai párkapcsolatosdi sem szakadt el teljesen a gyökereitől, ugyanarról van szó ma is: Kit szereztél. Milyen javakkal bír? Ki eszi a mammutról a legjobb részt? Ki birtokolja a javakat és ki birtokolja a legtöbbet? Ki érdemelte ki a vadászok közül? Ha a csajokról van szó, még mindig ugyanez a képlet. A szőke nagymellű valószínűleg termékenyebb ezert sok utod várható. Ami fontos, hiszen nem maradnak életben olyan konnyen. A noci meg a vezerre bukik, mert valoszinuleg o a legügyesebb es legintelligensebb (nem feltetlenul a legerősebb) es mellette, tole, a gyerektol majd részesülhet o is a javakból. Persze ezek nem abszolút értékek amiket kerestünk es keresünk egymásban. Mindig viszonylagosak. Hat ebben a hordaban r.ke a legjobb vadász. De ha találkozunk egy másik falkaval, ott mar lehet h lesz nála jobb. Sz.ke a legtutibb noci akiben a legtobb ösztrogén es zsirtartalek van, de lehet h egy másik csoportban van egy nala tutibb szokebb es termékenyebb. Es igy ment ez a kegyetlen rendszer mindig is. Hogy kiválasztódjanak a legjobbak akik uralkodnak a többin, a kiszolgaltatottakon, a behodolokon, akik megvarjak amig a kiraly eszik es csak utana merik csak odadugni a kis fejüket ok is a kajához. Mer ez igy amugy tökre kényelmes es ugyanugy tul tud élni.. Es meg mindig vannak ilyen beidegzodesek. Pedig van meddő szőke. Pedig születik elég sok gyerek az egész világon. Pedig olyan sokan lakunk egyutt, h nem lehet egy legjobbat kiválasztani. Pedig egy no is lehet intelligens es okos. Pedig a zsakmanyszerzes ma penzszerzes.

De minek talaltak ki ezt a monogamiat? Hogy kapsz otthonra egy szerencsétlent akinek a pofáját kell nezned egesz életedben, semmi a regi közösségből. Semmi a kozos felelossegbol h fennmaradjon a horda es benne az osszes gyerek. Magadra maradtal. Szerezd meg a betevot oszt legyél kiskirály a sajat kis birodalmadban. Ahol a nőstény nem fog találni jobbat ha bezarod a negy fal közé. Nem. A legutolsó suttyó senki is örökre igényt tarthat a nostenyere. Mert a nőstény is a javak koze tartozik, amikkel a ferfi rendelkezhet. Es miert rendelkezik a novel? A fizikai erő miatt? Azert mert [tobbnyire] o az aktív fel a szexben? Azert, mert a no arra van programozva h behallucinalja a legjobb tulajdonságokat es a legszebb érzelmeket erezze amik a ffigoz kötik - meg akkor is ha a vak is latja, hogy a dolgok fele sem igaz?

Volt-e noi szolidaritás? Ugy gondolkodtak-e a nok is, hogy a Férfiak javak? Kevéssé valószínű. Okosabb lett volna tudatosítani, hogy legbelül a vezerre vágyunk, de a folyamatos elfoglaltsága, a felsobbrendusegerzete mar nem annyira szimpatikus. Hogy nem mindig jonnek be a számítások. Mert hiaba rendelkezik veled a vezér, lehet hogy elobb ad a tobbi havernak enni, mint neked. Persze amig gyereket akar benned növeszteni, addig v.i p. Vagy. Utana már betoltotted a funkciót es Jöjjön a tobbi alattvaló. Miert olyan szimpatikus valahol ez az állapot? Csak magam elé képzeltem a helyzetet, hogy nekem adja az első falatot az alfa him es maris kvazi-szerelmes lettem. Gondoljuk csak kicsit vegig. Ha egy ffi alattvalonak kényelmes az az állapot, hogy van egy vezer, aki helyette gondolkodik, irányítja az életet, gondoskodik a túlélésről.. Egy nősténynek, aki még gyengébb és önmaga csak magokat tudna gyűjtögetni miert ne lenne ugyanolyan kényelmes ez az állapot? Márpedig a kényelem fontos szempont egy női szervezetnek. Ezt elfelejtettük, de igy van. Minden korban szexi volt az okosság és hátráltató a hülyeség. Az okos előre tudott látni, tervezni, irányítani, a hülye meg csak hagyta magát. Nem mintha a gondolkodás ingyen lenne. Igen, ez is energia. Es az energiával is spórolni kellett. Ezert evett a vezér a legtöbbet, mert o használta a fejet a legtöbbet. Szénhidrátok szinte alig voltak fellelhetők. Szokás meg mondani, hogy a tudás hatalom. Hat, a jol alkalmazott jol megértett tudás az. A hasznos tudás. Az igaz információ. A különbségtétel igaz és hamis között. Igen hasznos volt tudni h melyik növény mérgező es melyik orvosság es mire. Hogy ellenséges horda embereit látta valaki. Egyből szólni kell a vezérnek, majd ő dönt hogy készülni kell egy támadásra, vagy hogy ok csapjanak le rajuk. De ha valaki egy fát vizionált ellenséges embernek, akkor ez egy hamis információ volt. Az igaz és hasznos információk osszegyujtesevek es tovabbadasaval, hasznositasaval tudott fejlődni az emberiseg es természeti adottságokat egyre inkabb a sajat javára fordítani. Az elektromosság például, es egyeb merfoldkovek. Hogy az elet egyre tűrhetőbb es kényelmesebb legyen. A társadalmi osszetartozasbol egyre inkabb a függőség es a kiszolgáltatottság, az egyre specializálódott szolgaltatas-nyújtás es haszontermeles. Kis kozossegekbol államok aztán individualizacio. De az ősi ösztönök a szabad szexuális élet, az öldöklés, az érzelmek szabalyozatlan szabad folyása kemeny korlátok közé kényszerültek es egyre vedettebbek lettek a gyengék is az erosekkel szemben. Jogszabalyozas, rendfenntartas. Igen, nos valamelyest eletellenes dolgok ezek. Ezert is vagyunk meglove a kapcsolatosdiban, mert ezek az ősi kesztetesek szembekerulnek a társadalmi szabályozással, es nem egyéni, hanem kollektív erdekben.. De ez nem baj, csak a frusztráció a baj, ha nincs hol levezetni. Ha nem lehet focimeccsen verekedni az ellenséggel, díjbirkózni vagy lenyomni valakit magunk alá, hogy mindenki erezze, hogy jobb vagy nála és értékes genekkel rendelkezel. Mert a nő neve kuss helyett helyet kovtelnek a noi igenyek is, amik sokszor önmagunkban ellentmodasosak. Többre megyunk néha az erzeseinkkel es a megerzeseinkkel, a kerdezessel.. Mint a racionális döntéssel es irányítással. Miert ellenmondasosak a noi igenyek? Mert akarjuk h az alfa him megtermekenyitsen, de akarjuk hogy egy kevesbe fontoskodó es inkább gondoskodó, alarendelodo hím legyen melletunk. Ez paradoxon. Mely noi természet abban az erkölcstelen végeredményben csucsocsodhatott ki h a lúzer pasi mas gyerekerol gondoskodik, mikozben saját magát nem adta tovabb. Kezdjük ott h itt igazságot kell tenni es jogot kell adni az utolso korcsnak is h saját magát orokitse tovabb a nostenyben.. Aztán ott a következő ellentmondás h akarjuk élvezni azokat az előnyöket is amiket a ffiak. Ha neki szabad, nekem is legyen szabad. Igen ám de ezzel nagyobb rajtunk a sjat felelossegunk is, kevesbe vagyunk védettek. Ha egy no kitalálja h o is akar mammutvadaszatot irányítani es elsőként falatozni, akkor neki be kell vállalni az ezzel járó eletveszelyt, olyan izmokat es olyan hideg racionális érzelemmentes döntési kepesseget kell kifejleszteni, mint a ferfiaknak. Nem az a baj, hogy ez lehetetlen, mert lehetseges, lehet bizonyítani.. De nem erre van ktalálva a szervezetünk. Ilyen felfogásban teljesen másodlagos az h a no meg emellett egyebkent gyerekszulesre is kepes. Vagy osszefer a ketto, vagy valamelyik hatranyt szenved. Ugorjunk ak kicsit a mai nore. Persze remekül hangzik igy hogy lehetsz fuggetlen, nem egy tartozék vagy aki szülésre lett kitalálva. Hanem megszerezheted a sajat zsakmanyod, meg jobb is lehetsz egyes ferfiaknal. De aztán jon a szembesules h bizony a ferfi a 21.században is meg aggressziv es olykor rator az egyaltalan nem előrehaladott hanem ugyanolyan ősi kangorcs. Meglátni azt a nőstényt aki ovulal egészséges es jol megpakolni a termékenyítő maggal. De ahogy nekunk se tetszik h a nyakunkba szakad a kenyerszerzes felelőssége is a nyugalmas biztonság helyett, a ffiaknak se tetszik h a kis kiralysagukba beletolakodik egy minden figyelmet igénylő kis leny, akivel kenytelen osztozkodni a nostenye figyelmén. Meg a nyakába szakad az egesz h most mar mind harmukat meg kell etetni es nem lehet a fonoknel kuncsorogni a falatokert. Akármennyire próbálunk haladni a korral, követni a divatos eszmeket, megfelelni nekik, azt sugározni h mi vagyunk a legjobbak es a mindignyertesek, hogy mindig hozzajussunk a szexhez, a mélyben levő ösztönök ugyanolyan kvazi-allatiak maradtak, es ami korábban kifele, látványosan gyilkolt, az most belülről teszi ugyanezt. Sok mindent akarunk megmagyarázni a szerettel keresztény kultúrkörben, mintha ez valami általános, mindent átható fogalom lenne, nem csak egy átmeneti, változó érzelem a tobbi közül.. Nem hiszem h a ffiak regen is barbárok voltak es csak dugasra hasznaltak a noi testet. Szerintem ugyanugy tudtak szerelmbe esni es szeretni. Szerették ugyanúgy a vidámságot, szerettek odaferkozni a vidám érzelmeket atragaszto nőkhöz. Es ugyanennyire utálták hha nem tudtak odaferkozni, mert a nőstény megvalogatta h kit enged kozel magához. Ugyanugy vonzodtak az egeszsegeshez es szephez, mint ma, mint amikor jobban tetszik egy friss gyümölcs mint egy aszott. Ki védte meg a nőt? Hat persze h az a ferfi aki igényt formált ra. Aki helyre rakta a kis suttyot h tudja h mit tehet es mit nem tehet büntetlenül. Hja ezert is olyan szexi fantázia amikor két hím verekszik értünk. Nem tudom volt-e valamiféle szexuális fejlődés. Hogy a nőkre évezredek alatt tanultak meg jobban odafigyelni, vagy a szabad lelkek korszakában meg ez is ment magától: A lelki egyesülés, a gyengédség.. Megkerdezgetni a nőt h fáj-e, hogy hogy esik jól neki. Az lehet hogy mar egy sokkal későbbi, sotet korszak amikor vallas tiltotta h a nok elvezzek a szexet. Minden noben ott van az evodes, hogy jon-e tetszetős ffi aki jol elkap. Minden lanyban van egy kezdeményezési vágy, ami aztán jol kikopik, hogy vajon én letámadhatom-e azt, aki iránt olyan szerelmet érzek. Megcsókolhatom-e a száján, hozzaérhetek-e. Es miert blokkolok le vegul amikor oda kerülök, miert izgulok ennyire, hogy elrontok mindent? Dehát ennek a kozeledesi tancnak mindenhol kultúrája van. Nem tudjuk, hogy az egymás igényeihez való igazodas alakitotta-e őket, vagy egy ossztarsadalmi szabályozás, hogy kvazi-működőképes rendszert alkossunk. Még mindig vannak lyukak ebben a kapcsolatosdiban. Foleg, hogy egy embertol szeretnénk sokszor megkapni mindent amit regen egy egesz közösség nyujtott. Társaságot, biztonságot, összetartozást, kalandokat, harcot az ellenséggel. Érdekes kérdés, hogy ha akadémiai értelemben véve minél tanultabbak vagyunk, annál inkább messze kerülünk attól, ami emberré tesz? Mivel a racionalitasunk használata és maximumig kiaknázása a többi belső tartalmat elnyomja? Mindenkinek ismeros lehet a helyzet, amikor felre kell tenni egy erzelmet, hogy ne veszelyeztesse a teljesitmenyunket.. Igy aztán lesz egy pasi aki szorong a főnöke előtt arra meg mar nem marad energiája h felkepelje a masik fickót aki letaperolta a feneked, mert masodkezen kezeli az érzelmeit. Majd valami indokolatlan időpontban elotornek, aztán lehet h rajtad fogja kitölteni mert eppen te vagy ott, es azt nem tiltja semmi, hogy kiabaljon egyet az otthonában, bezzeg ha a főnök előtt csinálná, amikor aktuálisan érzi, azt nem teheti, mert akkor tilos. Két gúzsba kotott ember próbálja szabadnak érezni magát a másikkal es pótolni az elveszett közösséget, meg teret engedni az erzelmeknek es osztonoknek, ... De ehelyett a görcs oldódasaig sem jutnak el néha, es ilyenkor hudemilyen találó elemi erővel tor fel A KANGÖRCS és a hivatkozás az ősi ösztönokre, ami szerintem sokkal inkább hivatkozás egy feljogosításra h teged alkalmazom a ferfi a gorcse oldására. Aztán nem is bír a szemedbe nézni sem. Mert el van távolodva az emberi lenyétől. Mert azt érzékeli, hogy nem teljesülnek a várakozásai veled szemben, hogy szabadok legyetek, szabadon hozzáférhető és legyél számára egy egész közösség pótléka. Es amihez a ferfi nem fer hozza, az felduhíti es azt kenyszeriteni, buntetni akarja. Miert is varjuk, hogy még ezt is elnyomja magában? ..... Hát talán valahogy így dolgoznak bennünk az ösztönök, mi meg csomószor elfelejtjük hogy volt es lehetne maskepp, mint a mostani társadalmi kontextus. Szerintem a legtobb ffi a fiatal kora szabadságát es első sikerelmenyeit akarja ujraelni a portyazasai soran, mert hozzászokott h mindig máshonnan szerezze be azt, amiben gátolják őt, ami szabályok szerint tilos, macerás, nehéz, elvárt ... Es ez jelenleg probléma, mert hogy valóban probléma. Szeretet, lelki kapcsolódás helyett csak ez a hideg távolságtartás van, mintha a barátnő rabszolgaként akarná tartani a férfit akinek mar igy is annyi mélyen meglevo természetes érzése korlatozva es szabályozva van, legalabb a szexuális ösztöneit hadd eressze ki, es akkor ott a no az áldozata az egesz rendszernek. Még akkor is, ha nem rabszolgatartó, sőt talán semennyire sem szeretné magához láncolni a férfit, csak a derűs összetartozást szeretné, ami optimálisan működhetett volna, de gyakorlatilag csak a gorcs és kangorcs megnyilvánulási helyszíne. Nem nagyon utazgattam, de minél fejletlenebb, minél szegényebb országban járunk, azt gyanítom, annál okésabbak az emberi kapcsolatok. Minel inkabb szabad embernek lenni es érezni, annál szabadabbak és annal kevesbe frusztráltak az emberek. Nyugati társadalomban élni olyan mintha beválasztották volna a megkérdezésed nélkül az elit matek szakkörbe, ahol minden nap szigorúan 6kor kell kelni és esténként megnézik, hogy mennyi számot termeltel ki egesz nap, hany egyenletet fejtettel meg, aztán attol függően pontoznak. Mintha egy hiperszuper stréberszakkörben élnél, ahol rögeszmeszinten figyelik folyton kitermelésedet, meg hogy színvonalt csinálj az országodba, miközben mások lazsálhatnak, lehetnek emberek is, nem csak kitermelők, munkaerőpiaci kis formás zöldségek. Úgy tolod az uralkodód alatt a szekeret, hogy észre sem veszed. Csak csinálod amit mindenki más, mert 10 000 000 ember csak nem tévedhet, biztos így kell csinálni es így lehet csak csinálni, de legalábbis így akko tuti. Aztán büszkén simogatjuk a hyperszuper kocsit, és még a gyereket basszuk le, hogy hogy merte osszevérezni a hyperszuper motorhaztetot, amikor veletlen a kocsi ele futott. Mert gepbuzik es teljesitmenybuzik vagyunk, a kényszeredett elvárásokkal tűzdelt emberi kapcsolatokból meg inkabb menekülünk mert nem tudunk mar ugy feltotodni bennuk .. No love without freedom and no freedom without love - talán ez összegzi a fentebbi gondolatokat.

Publicité
Publicité
Commentaires
Ania c'est moi
Publicité
Ania c'est moi
  • A női lét rejtelmeiről, kérdéseiről, kissé kevésbé felszínesen, mint ahogy az eddigiekben megszokhattuk. Magamnak, Nektek. - "Az ember mindig fél az ilyen szabályos boldogságtól" - Márai Sándor
  • Accueil du blog
  • Créer un blog avec CanalBlog
Visiteurs
Depuis la création 4 971
Archives
Publicité