Megfogalmaztam az üzenetet, aztán...

Szomorkás voltam tegnap is, ma is. Levert, lehangolt. Alig volt erőm felkelni, alig volt erőm bármihez is. Az utolsó pillanatra hagytam mindent.

Nem írt, nem keres. A hülyegyerek. Előjött végre a harag, ami segít egy kicsit az embernek újból életre kelni. Először letiltottam. Aztán visszatiltottam, és elkezdtem az észhez térítő üzenetet írni, amelyben szépen és cifrán, káromkodásokkal tele elmagyaráztam neki, hogy miért is hülye, hogy mégis mit gondol, és mikor lesz már férfi akibaszott kurvaéletbe. 

De nem küldtem el neki. Bemásoltam magamnak, elküldtem magamnak, az övét pedig kitöröltem. Most olvasva egészen vicces. Nyilván nem az jön le belőle, hogy én még törődök ezzel az egésszel, már csak én.. hanem, hogy megint bekattantam, akarok valamit, és akkor le kell ezt megint zárni.

Örülök, hogy nem küldtem el. Azért így mégiscsak elegánsabb. Én tényleg, őszintén nem akartam szó nélkül eltűnni. Én tényleg akartam jelezni, hogy hahó hého valamin változtatnál már - ha szeretsz ..

És ő gyengéd volt megint, és megértő, és szeretett. Megint.

Meg kellene már értenem, hogy ő csak a biztonságosnak vélt fiú. Akihez megyek néha vigasztalódni, és ő is valahogy így áll hozzám. Meg kellene végre értenie, hogy a barátság, ahol őszinték lehetünk és ez a baromi jó szex MINDEN, amit az ember egy kapcsolattól remélhet.

Istenem, valahogy furcsa, hogy olyan sokáig küzdöttem, olyan sokáig húztuk, de Ő NEM TERVEZ. Érezni csak-csak érez, de éppenséggel NEM TERVEZ. Vagyishát, nem velem. Hát basszameg jöjjön megint. Jöjjön megint. Mer én voltam az első komolyabb, és jajjuj neki hudemennyi lehetősége lenne még. Mert már nem baszottul szerelmes, sőt talán sosem volt az. Igazándiból most egy kicsit optimistább vagyok, mint amilyen általában szoktam lenni ezzel kapcsolatban.

Ha az élet vagy azIsten ennyire szadista köcsög faszkalap, akkor legyen. Akkor menjen ő az Isten hírével meg a bizonytalanságaival, a félelmeivel és az egójával. Ne tegyen értünk mert szerinte az a kibaszott helyes útja. Legyen akkor basszameg. Faszom. Nem feladom, megadom magam a kibaszott Isteni Akaratnak. Biztos éveken keresztül egy baszott ábrándot kergettem magamban. Biztos kibebaszott légvárat építgettem, hogy ez azért mégiscsak VALAMI.. valami JELENTŐS.. valami JÓ.. valami fejlődik.. valamiért még mindig egymással vagyunk..valamiért még mindig ő nekem és én neki. VALAMIÉRT. VALAMI oka kell, hogy legyen. Hogy ő is keresgél másfelé, én is másfelé, de mindig egymáshoz térünk vissza.

Egészen idáig.

Talán az a VALAMI ok az az volt, hogy ÉN így akartam. ÉN úgy éreztem, hogy VAN még mit adnia nekem, Tőle akarok, Vele akarok, és bassza meg mindenki és ő is és a kurva élet is, ha nem szerethetem akit szeretek, ha nem engedi nekem, hogy az érzéseim szerint tegyek és mindennel és mindenkivel szembementem ezért, sőt mitöbb, egyenesen bizonyítani akartam, hogy kurvára nincs igazuk, mert nem találni nála jobbat. Nekem VELE jó és kész és értsék ezt már meg.

Egészen eddig a pontig. Amikor már az életképtelensége és a férfiatlansága, a gyengeségei - és hogy mindezt valahogy észre sem veszi, vagy nem érdekli, amikor basszadmár meg, oda kéne magad tenni magadat ebbe a dologba úgy istenigazándiból férfiként, mert én ott haldoklom érte és te abba kényszerítesz, hogy lecseréljelek. És talán felfogta amit mondok neki, és talán én is felfogtam, hogy mindaz amit ő nyújtani tud, az a kis gyengéd szeretet és ennyi. De ezt is valahogy csak azért, mert én kértem.

Talán most kellene erőt meríteni ebből az utolsó őszinte szeretetből, venni egy nagy levegőt és elsétálni, de úgy kurvára egyszer. Nem mondhatom, hogy nem próbáltam jobb belátasra bírni..nem próbáltam megértetni mit kéne tennie. Nem erről van szó, hogy nem tudja. Tudja, de marhára ugyanolyan kibaszott bizonytalan, mivel én csak egy vagyok sok közül.

Nevetek egy kicsit és sírok is, nem kívánok neki magamnál jobb csajt, csak roszabbat, ez eddig is így történt az exeimmel, ezután is így lesz -

Én viszont, leküzdve a bűntudatomat, elkezdhetem végre a TUDATOS életem, ahol nem az eseményekbe sodródok bele, hanem HATni tudok végre arra, akire szeretnék, és lekoptatom azt, aki nem érdekel.

Igen, én ezt is sírva mondtam neki, hogy ha belegondolok, mindig csak így történt.. az jött, akit nem akartam.. azt fogadtam el, akit nem akartam.. MERT AZT TANULTAM, hogy HA EGY FERFI SZERET ES AKAR VALAMIT akkor jön és kezdeményez és cső. Nade ebből baszottul kurvára gyér a választék. És egyébként meg menjenek a kurva életbe hogy nekik lehet érezni nekem meg nem. Nekik lehet akarni, nekem meg nem. És én meg mindig Isten ajándékának gondoltam. MIT? Azt, hogy valaki komoly szándékokat mutatott, aki kibaszottul nem érdekelt engem az első pillanattól fogva?

Jó lesz ezt jól kibeszélni magamból egyszer.

Már nagyon várom, és hiszek abban, hogy lehet ez még másképpen. Velem nem "a szokásos" folytatás fog történni. Mostantól én írom a történetem. Hiszem, hogy minden úgy alakul majd, ahogy én szeretném, ahogy én megálodtam. Hiszem, hogy mindenki "gyakorlás" volt eddig A NAGY felvonás előtt, amihez még nem érkeztem el. Mindenkitől tanultam valami fontosat. És most a gyakorlás folytatódik. Amíg össze nem fut az utunk AZZAL a BIZONYOSSAL

Kiváncsi vagyok, Danival mire mennénk egymással, ha nem lenne köztünk szex. Mert az elképesztő jó. Az megszépíti őt. Nem akarok többet erre a hülyére gondolni. Magával kellene foglalkoznia, nem másban keresni. Egy kicsit még fáj - arra gondolni, hogy amit a tükörről mondtam talán el is felejtette már, vagy nem is érdekli - és egyszercsak megtörténik. Az, hogy egyszerűen jól érzi magát a kövi ribanccal, nem csak szex közben, és azt gondolja h wow ez fantasztikus csodálatos. Mert az a ribanc tud régebb óta és jobban tükrözni, én meg még csak most kezdek rájönni. Nem is tudom hogy lesz minderre időm, energiám, amikor elkezdek majd dolgozni.

Azt nem írták a felvételi adatlapon az orvosihoz, hogy komoly szakmát választ - DE tudnia kell, hogy ön nőként LÁTSZIK, ezért hát inkább ajánljuk, hogy ne tanuljon olyan sokat, mert aközben NEM látszik, nem tud interakcióba keveredni férfiakkal, és NEM valószínű, hogy önnek az orvosi karriere mellett kialakul bárkivel is tartós és jó kapcsolata, ha ennyit tanul és ennyire megfelel a követelményeinknek, mert ÖNNEK elsősorban annak kellene megfelelnie, hogy ÖN jó csajnak/jó nőnek érezze magát, és öröm legyen ÖNre nézni! Es kedveljék ÖNt sokan, tehát kedveltesse meg magát másokkal! Legyen kisugárzása, NE TAnULJON annyit, a fele feleselges lesz ÚGYIS, ha meg nagyon karrierista, nem lesz gyermeke! Ne feledje, hogy ön elsősorban nő, a betegek pedig emberek, akik gyógyulnak maguktól, hacsak mi orvosok meg nem öljük őket, hanem a megfelelő segítséggel avatkozunk bele a szervezet öngyógyításába. Az idősek pedig meghalnak, de még egy kis időt és egy kis reményt adhatunk nekik. Ne izguljon annyit! Az ön személye placebo! Mit kell olyan kurvára pontosan tudni és érteni azon, hogy mennyire baszott bonyolult a szervezetünk és hányféleképpen romolhatnak el a dolgok? 

Ön csak legyen nő. De nagyon nő. Elsősorban. Ne legyen férfiorvos.