Canalblog
Editer l'article Suivre ce blog Administration + Créer mon blog
Publicité
Ania c'est moi
6 octobre 2019

A hiszti, az igazság és a hazugság

Ha férfi lennék, minden bizonnyal borzalmasan taszítana engem a női hiszti, azt gondolnám, ugyan már, mint egy magatehetetlen 6 éves kislány, és csak figyelmet akar, és elképesztően túlreagál valamit, bolhát csinál az elefántból .. most ugorjak bele, vegyünk részt mind a ketten a cirkuszban? Vagy maradjak kívül a dolgon, aztán majd valahogy túljut ezen nélkülem is, lenyugszik és ha megint képes racionális lenni, majd szivesen beszélek vele?

És ugye van az első lépés, amikor észreveszi a ffi, hogy van valami, és megkérdezi, hogy mi a baj?

Gondolom nincs ember, akinek ezek a szituációk ne lennének ismerősek, biztosan egészen más női és férfi oldalról is.

Sokat gondolkoztam rajta, hogy kellene egy szótár, aminek a segítségével a két nem jobban meg tudja érteni egymást, és ugyan részben igazat adok a férfiaknak abban, hogy nem-e baromira egyszerűbb volna ha minderre nem volna szükség, mert mindenki azt közölné, ami elősegíti egymás megértését, a probléma megoldását, és a harmónia helyreállítását.

De az a bizonyos "semmi" válasz, ami sokszor érkezik egyáltalán nem olyan misztikus, és én ha férfi lennék, bizony szerintem inkább nagyon hamar arra törekednék, hogy megtanuljam a női hisztiket jól kezelni.

Orvosként kissé előnyben vagyok, azt gondolom, a női hisztihez érdemes úgy állni, mint egy beteghez, aki valamit jelez, és az orvosnak az a dolga, hogy az elmondottakból, a tünetekből felállítsa a diagnózist, és kezelje a problémát.

A női hisztiből tehát ki kell hámozni, hogy mi is a baj, mennyire komoly, és mi a megoldás. Lehetne készíteni egy statisztikát, hogy gyakoriságban melyik tünet mögött milyen okok állhatnak, és a diagnózisalkotást nehezítő tényezők hogyan küszöbölhetők ki. Én biztos megtanítanék előbb egy férfit a hisztik kezelésére, és onnantól mondanám őt férfinak, tehát ez olyasmi lenne, mint egy nyelvvizsga, illetve annak az egyik gyakorlatiasabb része, és ha a férfi helytáll, megkaphatja a feljogosítást, hogy férfinak tartsa magát, szaporodási szándékot mutasson, sőt szaporodjon is (haha).

Anélkül, hogy bármilyen statisztikát végeztem volna, a női hisztik alaptanításának ezt gondolom:

" A hiszti lehet nem komoly is, de vedd komolyan, mert sosem tudhatod, hogy régóta elfojtott bánatok hada tõr elő hirtelen valami apróságra, a kapcsolatotok végét jelzi előre, vagy egyszerűen csak evésre/megnyugtatásra van szükség".

A "semmi" válasz valami középkomoly gondot jelent, és a "semmi"-t értsd úgy: te vagy a baj, veled, vagy a kapcsolattal vagyok elégedtlen, csalódtam valamiben annyira, hogy éreztessem: most távolodok tőled, nem avatlak be, ennek az információmorzsának örülj, mert még nem tűntem el teljesen az életedből, tehát szeretném, ha megoldanád. Szeretném, ha helyrehoznád. Szeretném, ha azt mutatnád, hogy ez az egész neked fontos. Statisztika nélkül én azt tippelném, hogy az esetek 80%-ban, amikor a férfi a semmire azzal reagál, hogy nem adja fel, szeretetet, figyelmet és törődést ad, meg is oldódik a hiszti. De ugye ez egy átmeneti kezelés, és a probléma krónikusan visszatérhet, ugyanis a nő távolságot kifejező "semmi"-je pont arra lehet reflexió, hogy a hétköznapokban átlagosan nem elég figyelmes a férfi, ergo a nő úgy élte meg, távolság jelentkezett a kapcsolatban.

Ilyen tekintetben a női hiszti tényleg olyan, mint egy tünet, egy tünete annak, hogy valami nem jó, valami nem működik, valami probléma van a kapcsolatban.

A "semmi" ezen kívül jelezhet valamilyen depresszív gondolatot is. Senkinek nem elég fontos, hogy mi van velem, nyilván neked sem, téged sem érdekel mi a fájdalmam, mi a bajom. Nyilván nekem nőként nem is lehet bajom, csak vidámnak "szabad" lennem, szóval a nagy kurva bajom az tényleg "semmi". Az igazságtalanság úgy unblock. Ez is könnyen megoldódik egy kis bizonygatással, hogy márpedig fontos neked a másik.

További nagy halmazát a lehetséges okoknak úgy nevezném el, hogy "hormonális" 

- igen, pl.a PMS érinthet különböző mértékig különböző nőket, de nem is ez a leglényegesebb, csak elsőre mindenkinek ez ugrik be

- a petefészek-harakiri: a fogamzóképes korban levő nők öntudatlan, ösztönös módszere arra, hogy kicsinálják azt a kapcsolatot maguk körül, ahol nem látnak elég komoly szándékokat a férfi részéről, ill.azt érzékelik, hogy csökken a férfi odaadása. Ez leginkább egy utolsó figyelmeztetés a nő részéről, hogy tedd oda magad, bizonyítsd, hogy ezt akarod, hogy őt akarod. Bár mivel ösztönösen jött elő, lehet, hogy a nő még később megbánja ezt a pusztító viselkedést. De ahogy telik az idő, bizony egy idő után a gyerekét/gyerek iránti vágyat választja, nem téged! Tehát ez is arra szólít fel: nyugtass meg, hogy ez a kapcsolat tart valahova, nem csak szórakozol velem!

- etess/ dugj meg - gondoskodj egy kicsit rólam, és jelezd vissza nekem, hogy nőként milyen fantasztikusnak tartasz! A jóllakottságtól az ember megnyugszik, igazából mindkét értelmében az "étvágy"-nak.

És higgyétek el, vannak a banális hisztiken, és még a petefészek-harakirin túl is sokkal mélyebb problémák. "Minden összejön", megroggyan kicsit az egyik fél, többek közt lehetséges, hogy pont amiatt, mert ő tesz többet a kapcsolatért, ő tesz többet a kapcsolatba, számára értelmetlen kihasználásnak hat az egész, és amikor a másik nincs ott, hogy újból erősek legyenek ketten, akkor előjön az igazság, a nő igazsága, a kapcsolat igazsága: nem élte túl ez kapcsolat a megpróbáltatásokat. És talán pont azért, mert te nem voltál eléggé férfi benne. Talán azért, mert az élet győzött le titeket. Talán azért, mert a nő nem tudott töltekezni mashonnan, talán ő nem volt elég erős hozzá, hogy rugalmasan váltakozzon az "együtt"-ben és a "külön"-ben. Talán azért, mert te férfiként nem könnyítetted az ő életét, csak nehezítetted. Talán azért, mert arra jutott a végén, hogy túl jó hozzád és találhatna nálad jobbat, és nem akarja, hogy tovább húzd az idejét. Talán azért, mert sziklakemény bizonyosságokat várt volna tőled, ahol te férfiként a veszélyben védelmező vagy, a szélcsendben pedig magas torony, ahonnan megmutatod, hogy az élet milyen szép, mennyi csodálatos élményben lehet részetek együtt. Talán egyáltalán nem töltötted be egyik funkciódat sem, és a nő szeretete és alkalmazkodása már önmagában kevés volt. Talán te voltál kurvára kevés, és talán pont ott szúrtad el, amikor mindig csak legyintettél, hogy "megint valami hiszti".

Minden hisztire ráfogni, hogy "csak hiszti" hazugság - minden hisztiről azt feltételezni, hogy ez a módja a problémák megoldásának - szintén önáltatás. Férfi és nő is saras a dologban, én nem akarok felmenteni senkit. Nyilván jobban hangzik, hogy hiszti helyett legyél inkább nagyon nő, önmagadban is, akinek folyamatosan annyira fejlett az érzelmi intelligenciája, hogy sosincsenek indulatai vagy érzelmi kitörései (mission impossible). Ahelyett, hogy nőktől várnád a folyamatos visszajelzést a saját nagyságodra, legyél inkább nagyon férfi, az az igazi torony-típus, aki tudja magáról, legyél ez (miért olyan nehéz ez és miért kellene hozzá mindenképpen először sok lányt megdugni?).

Csak azt tudom mondani, amit sokan mások is mondanak: a hiszti egy panaszáradat és valamilyen kétségbeesés is. A hiszti azt jelenti, hogy téged tartalak a vezetőnek, szeretném ha te oldanád meg, te csinálnád jól. A hiszti azt jelenti, hogy fontos vagy. Szeretné a nő, ha te is legalább ugyanannyi áldozatot hoznál, figyelmet tennél a dologba, ha neked is legalább olyan fontos lenne ez az egész, a ti happy endetek. Hogy annak örülj, hogyha van hiszti, kiabálás, hibáztatás, sírás, mert ez azt jelenti, hogy (még) számítasz. Akkor essél kétségbe, ha a nő feladja, hogy akarjon valamit tőled, ha megszűnsz számára létezni. Ha elvág minden szálat, ami hozzád fűzött, mert számára csődöt mondtál. Ha úgy dönt, hogy nélküled jobban boldogul, mint veled. Ha nem tart többet a vezetőjének téged.

Még egy kis kitérőt tennék arra, hogy különböző mértékig a férfiak is tudnak hisztisek lenni, de annak általában a legkevésbé az az oka, hogy a kapcsolattal elégedtelenek. Inkább magukkal, a helyükkel a világban, vagy egyéb ilyen-olyan igazságtalanságok miatt nyűgösek. Azért is tennék különbséget a nemek között, mert a nők valahogy képesek ezt jobban kezelni és a jelzésekből is olvasni. Nekünk nem kell a szánkba rágni, hogy "nézd Hilda én most azért vagyok ingerült és szomorú, mert elhappoltak előlem egy feladatot a munkahelyen, amit én akartam csinálni. Szeretném, ha kárpótolnál engem valamivel, hogy jobban érezzem magam." Azért azt valahogy mi is ki tudjuk találni magunktól is, hogy biztos szarul eshetett neki, biztos arra van szüksége, hogy azt érezze, az ő oldalán állunk, neki adunk igazat, és hogy valahogy feledtessük ezt a rossz napot, hogy a holnapi jobb legyen neki. Érdekes módon, erre saját magunktól törekszünk is. Érdekes mód, tudunk olvasni az indirekt jelekből, akkor is, ha látjuk, hogy nem örül annak, ha lát minket, akkor is, ha látjuk amikor egy csajjal beszélgettek és a mozdulataik, a gesztusaik elárulják, hogy fennáll némi vonzódás.

Mind a két nem máshogy defektes egy kicsit. A férfiak csak azt veszik észre, ami kiszúrja a szemüket, a nőknél pedig gyakrabban eltörik a mécses. Ezen kívül mindenféle iratlan szabályokhoz próbáljuk viszonyítani a másik viselkedését. Peldaul, ha az a divatos irányzat, hogy a társad mindenképpen legyen nagyon vadmacska az ágyban, mert annál fontosabb nincs is, akkor a pasi ehhez viszonyít. Ha éppen az a divatos irányzat, hogy a társad legyen baszottul karrierista, mellette baromi független, és non-stop álljon helyt egyedül, de azért éreztesse veled, hogy szüksége van rád, anélkül, hogy neked ez terhelő lenne, inkább csak az egódat csiklandozza vele h jobban érezd magad, akkor meg ehhez fog viszonyítani téged a pasi. Érdemes néha feltérképezni egy kicsit, hogy ki mit gondol ideálisnak a másikban.

Publicité
Publicité
Commentaires
Ania c'est moi
Publicité
Ania c'est moi
  • A női lét rejtelmeiről, kérdéseiről, kissé kevésbé felszínesen, mint ahogy az eddigiekben megszokhattuk. Magamnak, Nektek. - "Az ember mindig fél az ilyen szabályos boldogságtól" - Márai Sándor
  • Accueil du blog
  • Créer un blog avec CanalBlog
Visiteurs
Depuis la création 4 971
Archives
Publicité