Fáradt vagyok és elegem van

Napok, sőt hetek óta érzem, hogy nincs időm saját magamra. Ami korábban "hasznos töltődés, filozofálás, pihenés - ami jót tesz az arcbőrömnek, meg a ciklusomnak ... stresszmentesség, ami JÁR nekem... - az most LUSTÁLKODÁSNAK, IDŐLOPÁSNAK tűnik.

Igen, tényleg, komolyan! Nem tudok már egy napot az életemből úgy látni, mint: "végre, egy teljes szabad nap" "végre pihenhetek, azt csinálhatom, amihez kedvem van". Nem. Múlt héten iszonyat megfeszített tempóban dolgoztam, hogy kipipálhassak egy nagyobb volumenű munkát, amiért SEMMI dícséretet nem kaptam, sőt LEBASZÁST, úgyhogy aztán félhetek, hogy tök feleslegesen dolgoztam egyébként vele, még társsszerzőnek se írnak be, T.ék elmentek a klinkáról, innentől bármit csinálok az nem jó, amit M. emberei csinálnak az meg jó. Nem olyan nyílt ez a dolog, hogy egyszerűen csak kirúgnak, mert nem kellek ide. Szépen lassan másnak adják, ami engem méltatott volna, szépen lassan megölik minden büszkeségem ha nem rendelődök alá az új rezsimnek, marad a passzív ellenállás mint a viszont-agresszió egyetlen megengedett formája. 

Nos, itt végig kell gondolnom, hogy mi ia a célom. Nyilván a legjobb az, ha elismerik a munkámat, a teljesítményemet, nem hagyják ki a nevemet, sőt, minél kevesebbet kell az egésszel foglalkoznom. A legrosszabb kimenetel pedig az, ha dolgozok vele sokat, és ezt egyáltalán nem ismerik el semmilyen formában, mondvacsinált ürügyek miatt és irigység miatt. A középút-kimenetel pedig az, hogy nem dologozok ezzel egy pillanatig sem többet, az sem érdekel, hogy ott-e a nevem, békén lehet hagyni vele, és J.ka oldja meg a saját IQ-jával, sok sikert neki.

Majd, a kutyatenyésztő keres fel valami irgalmatlan alpári stílusban, hogy én mit rontom az Ő bizniszét. Hát komolyan mondom pofám leszakad ettől a nőtől. Hogy engedi meg magának a stílust/semmi közöm az egészhez/neki sincs semmi köze hozzám - 

És mind a két esetet válasz nélkül hagytam. Le vagyok baszva, mert dolgozom, le vagyok baszva, mert valami picsa féreértett valamit. 

De az a baj, hogy ezek csak a hab voltak a tortán. Már előtte is, már hetek-hónapok óta folyamatosan fáj a fejem, be van állva a nyakam, és néha mintha csak így vlaami reménytelen posványból nézném, ahogy telik az idő és telik el az élet.

Azt hiszem most kezdtem el igazán érzékelni, milyen is az, amikor a felnőttkori úthenger úgy igazán végigmegy rajtad. Milyen szabadságban, milyen öntörvényűségben, milyen méltóságban éltem! Huszas éveim második felében, amikor sem az egyetem nem nyomasztott, sem a munkahely. Nem véletlen, hogy ekkor lettem terhes :( Mai napig rettenetes, hogy nem éltem a lehetőséggel. Mai napig életem lehetősége volt.

Nem voltam elég akaratos, önző, és erőszakos. Dani volt az erőszakosabb. És én mi a faszt keresek még mindig mellette? Mellette tartott, hogy a jelenléte az életemben az fátyolként eltakarja azt az abortuszt, csak időszerű nem volt a dolog, olyan, mintha meg sem történt volna - lehetett volna így is! És igen, kezdetektől ezt mondtam, hogy nem sokkal történt több, mint egy átlagos menstruáció során. Akkor is egy potenciális élet veszik el, mert megakadályoztátok, hogy létrejöjjön, kifejlődjön, tapasztalajon. Tényleg, nem nagy a különbség. Potenciális lehetőség volt mind a kettő. 

Csak tudjátok a tudat, hogy a férfi akinek a gyerekét vártad, aki ott volt benned, aki már nem csak potenciális lehetőség volt, hanem egy bátran és magabiztosan fejlődő lehetőség ... NEM KÉRT BELŐLE. Tudjátok, azt hiszem sokkal jobb még mindig az is, ha valaki éveket lop az életedből aztán eltűnik, gyereket sosem akart, véletlenül sem csinált, és az egész nettó fájdalma csak annyi, hogy valaki évekig kúrt pedig sosem akart tőled semmit.

Ez azért így még sokkal rosszabb.. hogy nem csak évekig kúrtak, mert te voltál az egyetlen elérhető erre, hanem az egészséged telibeszarásával, a gyereked megfoganásával JÖTT A FENYEGETŐZÉS, hogy hasba leszel rúgva, te hülye kurva, sosem akartam családot tőled.

Magyarázza már el nekem valaki, mi van ezeknek a férfiaknak a fejében ilyenkor?? Mert persze azt lehet mondani, hogy csak meg vannak ijedve. Meg majd később fogják tudni értékelni. De én tényleg úgy éreztem, hogy valami nagyon nagy bánatot és fájdalmat okoznék NEKI, mert igen, ezzel valahol én NYERTEM volna, és ő veszít ... Én nyerek a párválasztási versenyben, hiszen a gyerek az már a finish, s igen, tudtam, hogy ő jószívű, igen, tudtam, hogy ő rávehető lett volna... 

Mai napig nem tudom megmagyarázni magamnak, hogy miért hagytam, hogy veszítsek, miért nem akartam, hogy ő veszítsen.. miért hagytam, hogy az ő akarata érvényesüljön... miért vagyok még mindig vele és ő miért van még mindig velem. Szerettem, az hiszem. De még az is egy kibaszott ábrándkép csupán, aminek kurvára nem felel meg a valóság!!!!!!!!!

Nem tudtam elengedni az ábrándképet!!

Mert az ábrándképben benne van az is, hogy nem történt abortusz.. Összeköltözünk, megvan minden anyagi feltétel, jobban alakulnak a dolgaink ... és most már meg fog születni! Nem is egymásik gyerek... hanem ugyanaz! Az csak félbemaradt... Annak nincs vége... 

És tudjátok, ez nem történhet meg más férfival, ez csak vele történhet. Csak tőle lehet.. és nem lehet ezt racionálisan megmagyarázni, egyszerűen nem kell nekem más. Ezt akarom befejezni, amit elkezdtünk. 

De ő is persze ugyanaz az idióta infantilis hülyegyerek aki volt. Egy időre úgy tűnt, hogy fejlődött, úgy tűnt, hogy jobban odafigyel, úgy tűnt, hogy fontosabbá váltam neki, úgy tűnt, hogy még tényleg lehet is ebből valami ...

De már fájt a fejem és mindenem elfáradt ebbe a reménytelen várakozásba is. Tudtam, hogy ez emgint csak egy átmeneti egymásba kapaszkodás, mert most nehezebb mindkettőnknek. Amint ennek vége, jön újból az eredeti célja.. a minél jobb nő megszerzése, a gondtalan és céltalan koncertezgetés, szgépes játékozás, autókázás anyuval ...

És elég egy rossz szó, már viégig is futtam az egészet és már megint röpült a fenébe a kis hülye fasz. 

Tudjátok lehet, hogy az a helyzet, hogy kurvára lusta és kényelmes vagyok. Nem akartam én ezt az egészet, mert akkor szembe kell néznem azzal, hogy akit szerettem, és akitől majdnem gyerekem is lett, aki mindig ott van nekem, hogy az érintéseivel meggyógyítson, aki mindig vonzó nekem, akivel mindig szeretek együtt lenni, akitől remélem a közös élet felépítését, a csodát, a házasságot, a családot, a szerencsét és a szerelmet.... az csak egy idióta infantilis hülyegyerek aki sose viszi majd semmire, és ha én nem lettem volna az életében, már rég beállt volna INCEL-nek. Sőt, végig az volt. Én csak valami potenciált láttam benne, ami csigalassan, talán sosem valósul meg, nekem nincs több türelmem várni. Már lassan 5 évet pazaroltam erre az emberre, aki sose változik meg, nincsenek csodák, csak a kiábrádulás, amivel egyedül kell szembe néznem.

Ennyit erről. Tudjátok, kurvára kegyetlen az élet. Valóban. Egy lehetősége lett volna ennek a csávónak arra, hogy bizonyítsa, fel tud nőni.. és ez az volt, amikor a gyerekét vártam. Már ott eldőlt végleg ennek az egésznek a sorsa. Mert ja, itt nincsenek második esélyek. Itt már nincsenek vállalható második esélyek. Ez el lett baszva egy életre. Ő ezt választotta.

Lehet, hogy néhol vannak második esélyek, de itt nincsenek. Vagy tönkreteszem a saját életemet is azzal, hogy mellette maradok és kifutok az időből ... mert ő aztán továbbra is kurvára leszarja, hogy lesz-e gyerekem...

Vagy egyszer és mindenkorra kegyetlenül véget vetek ennek és ráerőszakolom magam egy olyan pasira, akivel lehet is kezdeni valamit. Amit reméltem, és amit szerettem volna, az az opció nem létezik. És minél inkább halogatom az erre való ráébredést, annál inkább futok ki a saját időmből. Na, ez az igazság, amit kerülgettem, mint a forró kását. Mert kényelmes voltam, mert én ellubickoltam ebben a szeretve levésben. És olyan egyszerű, annyival egyszerűbb volt azt mondogatni, hogy szeretet, türelem, és hogy most már szerencsés leszek, hadd legyek már most már szerencsés. Nem hiányzanak a drámák.

De végig kurvára fáradt voltam és kurvára elegem volt. Aztán most robbant.
Általában ilyenkor nem mérem fel, hogy mennyit is jelent az érzelmi támasz kidobása, amit ő jelentett. Csak ráébredek, hogy hamis időhúzás, és nincs nagyon rosszabb opció annál, mint hogy kidobom a francba. 

De aztán hamar jön újból a vágy a megalkuvásra. Mint a vágy a dohányzás után. Erős hiány van benned, és tudod, hogy úgyis csak akkor leszel nyugodt, ha megint ott van az életedben és minden mozaik stimmel (vagy látszólag stimmel). Elkezded mondogatni, hogy hát ez is csak egy félreértés volt, meg lehet, hogy te is talán kicsit túl erős és támadó voltál, hogy ez csak egy veszekedés volt, jaj már, eddig olyan szépen alakultak a dolgok, és hirtelen megint ott találod magad, hogy magatoknak drukkolsz. Mint valami életösztön!!

Magyarázza már el valaki, miért szerelmes a nő egy nem létező potenciálba, amit egy fiúban lát, aki még egyáltalán nem férfi??? Miért arra húz az ÉLETÖSZTÖN, hogy vissza, nem veszíthetünk, meg kell őt tartani, meg kell megint próbálni, újra és újra, amíg célba nem érünk!

Lehetséges, hogy... talán lehetséges, hogy az elmúlt 5 évben VALÓBAN nem találkoztam nála jobb lehetőséggel. Szomorú, és lassan nem segít semmit a türelem. Fél hónap és betöltöm a 30.évemet. Mire mentem a türelmemmel?

Nálam erőszakosabb, önzőbb, rondább, hülyébb emberek már rég kierőszakolták a környezetükből amit akartak. Igen egyszerű a módszerük: ha akarnak valamit, ha érdekük van, hízelegnek és dorombolnak, a nyelvük a seggedbe ér... ha pedig nem teljesül a kívánalmuk, vagy úgy VÉLIK kárt okozol ŐFELSÉGÜKNEK, akkor meg bunkón és gorombán neked esnek, hogy éreztessék: ha jógyerek vagy, jó leszek veled én is... ha ártasz nekem, megsemmisítelek, a semmiből .. szóval legyél szépen jó gyerek és fogadjál szépen szót nekem, és csináld azt, amit én akarok.. állj az én rendelkezésemre, cselekedj az én érdekemben ...

Legyünk már őszinték. Család csak akkor jöhet létre, ha egy nő rá tudja erőszakolni az akaratát egy belé szerelmes férfira. Az utóbbi időben pedig egészen nyeregben éreztem magam. Tudtam úgy viselkedni valahogy... hogy D. szót fogadjon.. de ez csak átmeneti volt... amíg ismét nyeregben nem érezte magát.

Kurvára sajnálom, hogy nem lehet egy szerelem sem őszinte, kétirányú, önzetlen, hanem egy picsának kell lennem, különben sose fogja senki azt mondani a gyerekemnek, hogy a "kurva anyádat". Különben soha senkinek nem leszek a kibaszott kurva anyja, csak egy szerencsétlen kedves, szürke, vénlány, aki azt hitte, hogy ha jó lesz jó dolgok történnek, meg ha sokat vár, akkor valami nagyon jó történik.

Nem. Felébredtem, ráébredtem. Csak akkor lehetek elégedett, ha erőszakos és manipulatív vagyok, hogy elérjem a célomat. Ha ezt jelenti jó nőnek lenni, akkor kurvára sajálom, de ez van. Akkor nincs más lehetőségem és bekaphatja minden sötét Coelho-rajongó és minden nőbutító aki nem képes őszinte lenni a nőkkel és a nyomorukból húz hasznot a kibaszott hazugságokkal, mint hogy "foglalkozz mással, és majd bevonzod" "sszínezd ki a lelked, és a megfelelő férfi a megfelelő időben el fog érkezni az életedbe" - ezeket a kibaszott hatalamas baromságokat basszátok meg.