Mind a ketten túl kevesek voltunk.

Egy pillanatra borzalmasan rosszul éreztem magam. Hogy nem azzal kellene olyan sokat foglalkoznom, hogy hogyan legyek vonzó mások számára, mert azzal nincsen semmi baj. Megtartani az embert, az nem sikerül. Biztos nem vagyok eléggé szerethető... biztos nem vagyok elég erős, eléggé gerinces, eléggé kitartó abban, hogy mit, hogyan, mikor szeretnék, mit, hogyan, mikor tartok helyesnek.

Biztos nem vagyok képes másokat boldoggá tenni, vagy emelni, biztos hiányzik belőlem az a képesség, hogy hízelegjek az egojuknak, biztos hiányzik a lelkemből az öröm  ami csak úgy ragad másokra, nem győznek kapkodni utánam.

Biztos már megint valamit rosszul csináltam, valami baj van velem  ezért nem kellek. Hiszen ha a másik boldog lenne velem, nem akarna elhagyni. Nem ignorálna. Nem viselkedne tiszteletlenül, nem tenne úgy, mint akinek marhára mindegy, hogy vagyok-e neki, vagy sem. Biztos túlságosan birtokló vagyok  erőszakos, kontrolláló, váratlan helyzetekben tör elő belőlem minden keserűség, harag, csalódottság, és baszok oda a másiknak, hogy tiszteljen már meg engem legalább annyival, hogy akkor lekopik. Tiszteljen mar meg legalább annyival, hogy ha fontosabb a baszott játékával játszania, mint válaszolni nekem, ha fontosabb a baszott koncertek és a berugás után sirámkodni, mint kezdeni az életevel és az életünkkel valamit, akkor lekopik. Tiszteljen már meg annyival, hogy ha ennyire egy gyenge férfi, akkor nem szeretgetjük többé egymást. Nem tart többé a bizonytalan karjaiban  lopva a szeretet, és közben mát máshol keresgéli mástól,... nem panaszkodik nekem, hogy ő mennyire kevés és sikertelen másokhoz képest, nem panaszkodik nekem, hogy nem volt még elég nője, hogy nem tud elmenni bulizni és bebaszni, nem rontja többet a levegőt körülöttem, hanem kösse fel magát ott ahol akarja, bánom is én, miért hagyja, hogy törődjek vele, hogy leálljak foglalkozni a rinyálásaival? 

Ennél férfiatlanabbal még nem találkoztam sosem.

De persze lehet mondani, hogy ezt érdemeltem , én se tudtam ennél jobbat vagy többet szerezni magamnak, és még ennek se kellettem, még ez sem tartott engem eléggé szerethetőnek  tervezhetőnek, hízelgésre képesnek, addiktívnak, kielégítőnek, boldoggá tevőnek.

De persze lehet azt is mondani, hogy a kártyavár egész egyszerűen azért dőlt össze, mert ő gyenge. És én is, hogy leálltam vele, hogy ott maradtam mellette, hogy annyiszor ellentmondtam a saját döntéseimnek, jobb a vigaszszeretet mint a szeretetlen üresség, nem? Jobb azt hazudni, hogy milyen áldás nekem, hogy van ő legalább, hiszen megértjük egymást, nem igazán tud már engem meglepetés érni, ha akarok valamit, amit akarok, azt elérem nála... jobb volt ezt hazudni, nem? Jobb volt nap mint nap őrizni a szívedben egy kis reményt, hogy majd nemsokára fordulat várható...? Hogy mar nemsokára ráébred...? Hogy majd nemsokára lesz mit várnom tőle...?? Négy év... NEĢY EV, egy abortusz, egy új lakás. És mire vártam? Arra, hogy idebassza nekem, hogy mennyire hiányolja a vad metal koncerteket, a felhotlen csocsozast es bebaszast? Teljes sötétség ....

Ez az ember annyira megátalkodott, annyira egy pokolfajzat... mintha csak azért létezne, hogy csalódást okozzon... hogy rimánkodjak, hogy valaki lője már le, annyira csupán csak ártalmas a létezése, gondolkozásmódja, világlátása, önképe, a határozatlansága, lustasága, semmirekellősége, ambíciónélkülisége?

Vér folyik ebben az országban. Éppen a jövőnket orvosként súlyosan érintő döntések születnek, ami miatt lehet, hogy újra kell kalkulálni mindent. De ő ezt is leszarja. Mintha nem ebben a realitásban élne. Kész pszichózis. Pedig ő fog vergődni benne, nem én. Ő nem beszél németül, hogy külföldre mehessen.. ő nem csinál phd-t, hogy megtartsa az egyetem, ő nem csinál lószart sem, csak eszi a junk food-ot, nézi a csöcsöket az instagramon és játszik a tankokkal, meg néha-néha örül mint majom a farkának, hogy lett egy tinder matche, mintha az az álmok megvalósulásának a helyszíne lenne, nem pedig egy kibaszott mély virtuális fertő. Idióta hülyegyerek.

Persze, most a felvilágosult new age "barátaim" a szemüket forgatnák, hogy hogy beszélhetek így egy emberről? Hogy miért nem tartom tiszteletben a véleményét, az ő látásmódját, és ha nem értek egyet vele, miért nem ENGEDEM EL? Miért nem keresek olyat, aki megfelel, miért akarom ráerőszakolni a saját véleményemet? Teljesen érthető, hogy így csak menekülni fog tőlem, hogy így csak taszítom őt ... édes istenem, mintha egy barsonyba csomagolt csecsemőről beszélnének, akit másoknak kell megvédeni tőlem...

1) azért nem akarom elengedni, mert sok minden más igenis szerethető számomra benne. Sok minden közöttünk igenis jó. És nem, ezek nem találhatók meg akárki másban. Ha kidobom a rosszat, akkor kidobom vele együtt a jót is, amit csak ő képes adni, csak ő képes nyújtani. Ez a kapcsolatok szentsége. Ezért lobbizok. Hogy faszt cserélgessük egymást. Miért a jó megtartása mellett próbáljuk a rosszakat kijavítani? Miert nem tudunk egy "kitartok melletted" ígéretet megtartani? Azért nem akarom elengedni, mert nekem fontos, hogy mi van velünk, de nem bírom már a vergődést abban a tudatban, hogy neki viszont nem fontos!! Mert él bennem egy kép róla, ami pozitív, és ha ezt leölöm, ha ezt elfogadom, hogy ez nincs, nem is létezett es nem is fog létezni, akkor kiért és miért keljek fel nap mint nap? Mert nem akarok lemondani róla, hogy lehet jobb ember, erősebb karakter, hogy a köztünk létező szeretet ereje lerombolja az ártalmas hívságait és végre harmóniában élhetünk!

2) miért nem tudom elfogadni a világlátását, és tiszteletben tartani az ő véleményét? Mert az mire lenne jó? Persze D.kám, legyen ahogyan te akarod. Persze, egyetértek  egy férfi attól férfi, hogy hány nőt dugott és azok milyen minőségűek. Teljesen tiszteletben tartom, hogy ezt gondolod, hogy ennyi az életcélod, hogy szerinted ez fog téged boldoggá és elégedetté tenni, és hogy ha így letezel majd a világban, akkor a mennybe jutsz a többivel együtt. Teljesen tiszteletben tartom, hogy számodra az az érték, ami felszínesen érték, és egyetértek, hogy tedd fel az egész életedet erre a nemes célra. Végülis mindig is ennyivel kevesebb leszel, ha ezt nem iktatod be és nem pipálod ki. Hadd szóljon egész Bp.a random nőkbe dugott farkadat kísérő hörgésektől, morgásoktól és nyögésektől. Kár lenne, ha a világ ennyivel kevesebb lenne.

Persze D.kám, dobd emiatt a kapcsolatunkat a kukába a halott gyerekünkkel együtt. 

Miért nem fogadom el, amit gondol? Mert életellenes, morálisan egy métely, erkölcsileg egy nulla, irigység vezérli őt, és se őt nem fogja boldoggá tenni. Azért nem fogadom el amit gondol, mert ezt kivetelesen jobban tudom. És tudom, hogy egy hülyeség.

És tudom, hogy ő is tudja, de még mindig egyszerűbb ugyanazokat a baromságokat ismetelgetni, mint valódi célokat kitűzni. Még mindig egyszerűbb keresni és nyitva hagyni a menekülő utat, mint azt viselni, hogy valaki folyton emlékeztet arra, hogy nem jól csinálod, így nem fogod vinni semmire (én) -habár teljesen hiába akarok jót. Mondom, olyan mint a sátán, csak ellentmondani es lázongani tud. De építkezni azt már nem. 

Mennyiszer de mennyiszer imádkoztam a lelkéért. Tartottam azt a víziót magamban, hogy a szeretettel nézett ő a valódi ő. Hogy ha én feladom, akkor neki annyi. Nekünk annyi. Hogy olyan közel az áttörés. Mennyiszer, de mennyiszer gondoltam, hogy a vízióm tartja őt a felszínen es menekíti meg őt a teljes sötétségtől.

Lehet, hogy nem vagyok egy seggnyaló hízelgő ketszínű picsa, aki népszerű és mindenkinek kell, mindent elvesz amit akar, aztán se híre se hamva, se lelkiismerete, csak oda megy éppen  ahol jó neki. Szigorú vagyok... elég egyértelműnek tartom, hogy mi férfias és mi nem az ... hogy mi lenne a helyes és mi nem az ... kemény vagyok, mert muszáj annak lennem...

De ne mondja nekem azt senki, hogy én rosszul szeretek... hogy ez fojtó, hogy ez nem is szeretet... hogy tiszteljem már jobban a masik véleményét... mert ez nem az az eset. Senki nem tudta volna nálam jobban szeretni ezt az embert. Senki nem is vállakozott rá 30 éven keresztül.

Úgyhogy vagy tudja ezt értékelni, és megbarátkozunk mi mar így egymással egymás sorsában mindazzal a jóval, amit egymásnak adni tudunk...

Vagy végleg elüldöz ő is engem, én is őt... ismét sír egy angyal... ismét összetörnek a szívek  a vágyak, az álmok... és már lassan kőbe vésve íródik ránk: ALKALMATLAN, NEM TUD JÓL SZERETNI. Igen, mindkettőnkre. HIBÁS GENETIKA. SZAPORODÁSA NEM AJÁNLOTT

Úgy tűnik, hogy ebben a világban pont csak a kétszínűek, a beképzeltek, a kevélyek érdemlik Isten legnagyobb ajándékát: a családot és a gyerekeket. Úgy tűnik, hogy pont csak ők, a cukormázzal leöntött, hamis emberek tudták elsajátítani a nyertes stratégiát, a hozzánk hasonló jóindulatú, jószívű balfékek pusztuljanak csak ki. Meg van írva a cosmóban, hogy hogyan kell tudni játszani a férfi szívekkel, meg van írva milyen viselkedések sugározzák az alfa hímséget, meg van írva hogyan gerjesszed a szexuális vágyakat magad körül, hiszen ez a biztosíték a sikerre. Meg van írva, hogy hirdesd magadat jobbnak, mint amilyen vagy, hirdesd magadat felsőbb rendűnek, luxuscikknek, beszerezhetetlen, pótolhatatlan borsos arú puncinak, és akkor borítékolható a sikered a másik nemnél. Akkor aztán valóra válik minden álmod. Meg van írva, hogy ha nem hívnak randira hetente 7-szer  akkor el is áshatod magad. Meg van írva mindenhol, hogy te vagy a világ középpontja, benned van a potenciál, de csak akkor csinálod ezt az életet jól, ha ezt a világ többi része is így gondolja rólad. Meg van írva, hogy mennyivel kevesebbel nem szabad beérned, és hogy mikor kell megszabadulnod egy kapcsolattól, ha az már nem tesz téged, a világ közepét boldoggá, hanem mar csak lehúzó.

Csakhogy ezek nincsenek sehol sem leírva a bibliában. Sehol. Pedig az emberi vágyak, nyomorúságok, bánatok semmit nem valtoztak. SEMMIT. A biblia szerint ezek öncsalások, futkározások, nem a sorsodat javító gondolatok és tettek! Hol van az a bibliába irva, hogy legyél telhetetlen? Hogy bálványokat (insta influenszereket) imádjál? Hogy világi, anyagi dolgokat imádjál? 

Igen, tudom, az élet sosem volt még ennyire könnyű az embereknek. De talán sosem volt még ennyire nehéz a többi emberrel zöldágra vergődni. Sosem volt még ennyi elkényeztetett, narcisztikus, elhagyástól rettegő, középpontot nem találó, lelki békét nem találó, más emberekben csalódó, hitehagyott emberi roncs, mint ma. És hiába próbaljuk szebbnél szebb tárgyakkal betömködni az ürességet. Hiába akarnak egyesek a legtitkosabb vágyainkon nyerészkedni azt ígérve, hogy altaluk elérhetjük, ha egyszer ez egyáltalán nem biztos ...

És nem tudunk örülni. Mégsem tudunk örülni annak, amink van. Pedig KÉNE. Csak tudjátok az a fájdalmas, ha NINCS KIVEL.

Tudom, azért van Isten, hogy ne legyen magányosság. Hogy belülre nézve nyugalmat, társaságot, jóindulatot, szeretet találjunk, amihez nincs szükségünk külvilágra. Tudom. 

Csak kérlek, Istenem. Vezess körém olyan embereket, akikben nem a sötétség tátong, hanem akikből árad a világosság.

Tudom, ezek talán nem akkora nyomorúságok, mint amilyenek lehetnének. Van egzisztenciám, habár továbbra is bizonytalanná tették a jövőm. Vannak szüleim. Vannak barátaim. Egészséges vagyok. Fiatal vagyok. Tudom, hogy egy megtört szív semmi ahhoz képest, hogy mennyivel rosszabb is lehetne az életem és a sorsom.

De aggódom. Borzalmasan félek, hogy nincs már előttem semmi. Csak magány. Hogy nem fogom megtalálni a megfelelő embereket, hogy ők sem fognak megtalálni engem. Hogy sose kellek annak, aki nekem kéne, akibe én vagyok szerelmes. Hogy sose leszek méltó pont én, a te legnagyobb ajándékodra, pedig mindig is ez volt a legnagyobb vágyam.

Félek. Hogy D.ban sosem oszlik majd el a sötétség. Félek, fogalmam sincs jó-e inkább megszabadulni es védeni magamat tőle, vagy jó-e várni, tűrni és remélni. Minden tiszteletlen, idegesítő és hajmeresztő kijelentésével együtt.

Félek. Hogy minden álmom, vágyam, reményem a ködbe foszlik. Hogy akárhogyan is próbálkozom, egyszerüen nem tudok méltó lenni egy boldog életre, boldog sorsa. Félek. Hogy megbukom. Hogy olyan sok fantasztikus lehetőséget kínált nekem az élet, és én csak elbukom. Csak bukdácsolok. És hamarosan lejár az ídőm.

Kérlek Istenem, könyörülj rajtam. Én nem látom az utat magam előtt, én nem tudom, hogy mi a baj velem. Én nem tudom, hogy másoknak miért adsz ilyen könnyen és egyszerűen ennyi áldást, másoktól meg miért veszel el mindent, ami fontos nekik újra es újra.

Nem értem ezt a világot. Nem értem az embereket. Nem értem miért a jóindulat kapja a büntetést és a rosszindulat a jutalmat. Tudom, hogy ez nem a te utad. És ezek mind -mind csak pillanatnyi nyereségek és veszteségek... amik porba hullanak pillanat alatt.

Én nem tudom miért képes a lelkemben virágzó világ pillatok alatt porrá égni, amikor az ösztöneinek engedelmeskedő férfi szívtelenül elfordul tőlem. Én nem tudom miért képes a lelkemben élénken, színesen élő kép egy pillanat alatt megsemmisülni, amikor okoskodók magyarázzák, hogyan kell kivetni a hálódat és beszerezni a zsákmányodat, és mit csináltál rosszul, amikor kihagytad a trükközést a másik nemmel.

Én nem tudom, hogy miért engedi ez a világ, hogy a legszebb ajándék ígéretével jöjjenek majd menjenek a férfiak, teljesen üresen és felégve hagyva hátra téged, és ráadásul te legyél a bűnbak, mert biztos azért ment el, mert nem voltál eléggé buta hozzá, te nem tetted őt eléggé boldoggá, nem voltál eléggé szexistennő az ágyban, a te hibád, mert túlságosan magadhoz akartad láncolni (LOL, nem pisti nyugodtan kúrjál szerteszéjjel akit csak latsz), mert TULsAGOSaN szeretted őt, és nem szeretted előtte eléggé önmagad!

Sátáni dolgok ezek. Tényleg. Gyűlölni kezded magad értük. Így mutatja meg a sátán, hogy mennyire is gyűlöli az embereket. Belopózik a boldog házasság ígéretébe és addig csócsálja az embereket, amíg aztán a boldog házasság lehetősége elveszik előlük. Belelopózik az egyiknek vagy mindkettőnek a lelkébe és csócsálja, kételyeket ébreszt, "dobd el magadtól őt", "jobbat erdemelsz nála" - és a felülkerekedik, és legyőz titeket. És elég az, ha csak egyikőtökbe lopózott be sajnos. Elég ahhoz, hogy elpusztítsa a legszebb ajándék ígéretét.

Annyira boldog lennék, ha ráébredne. Ha ŕajönne. Ha helyrepofoznátok őt most már egy kicsit. Én nem bírtam már vele.

Nagyon szeretlek, csak túl nagy az ördög hatalma az életed fölött. Es túl kicsi a rálátásod.

De imadkozni fogok érted mindig es mindig és mindig.

Én nem tudom, hogy innen hogy kell felállni. Hogy ebből hogy kell felállni. Szigorúan véve csak bűnt követtünk el. Csak bűnös embert szeretek bűnösen. Nem tudom hogyan is téphetném ki a szívemből, ha egyszer azt gondoltam, hogy igaz és helyes.

Nem tudom hogyan tarthatnám ezt egy olyan sínen, ami elvisz minket valahová. Nem tudom hová mehetnék, ha ez eltűnik az eletemből. Nem tudom, hogy érdemlünk-e megbocsatást es irgalmat.

De Istenem te tudod mi a jó a sorsunknak, ki a jó nekünk.. már annyiszor megmutattad, hogy Nincsen másik út, nincsen jobb út, csak ő... csodákat tettél velünk, annyiszor, és mi annyira benák és ostobák voltunk! Tudom, hogy a te haragod es az en haragom is jogos lehet, de a te türelmed nagyobb. Kerlek, nyisd fel a szemét... vagy az enyémet, nem tudom, mutasd meg a helyes utat - akár felé vezet vissza, akar el tőle! ...

Nincs más semmi reménységem, csak TE.

Pongyola férfiból hadd legyen ő erős férfi!

Pongyola nőből hadd legyek én erős nő! Nem mondhatok le magunkról, ha te sem teszed