Egy jó nő tud hízelegni

És csak azért is beírtam valami hasonló összetételű kifejezést a google-be, s láss csodát meg is jelentek a női magazinok cikkei, ahol áldásos, furfangos női képességként emlegetik a hízelgést - aminek egyetlen férfi sem tud ellenállni.

Mert sokat gondolkoztam én már: jó nő akkor vagy  ha a szentháromságból mondjuk legalább kettő igaz rád, de ha még mind a három megvan, akkor az már ugye maga a tökély: szép arc, nőies formák, jó anyagi helyzet. Ki-ki mennyit és miből kapott magának örökségül.

És akkor azt gondoltam, hogy már lemerültem a tabusítatlan, legridegebb realitások legaljára, ahol a jól hangzó hazugságok (csak bízz magadban, szeresd magad, legyél nyitott a boldogságra, ennyi az egész) helyett helyre teheted kicsit saját magadat, hogy ugyan hol helyezkedsz el vajon ezek alapján a női hierarchiában - ill.csajpiacon..  Kicsit helyre teheted a fejedben, hogy ha féltékeny vagy valakire, az nem CSUPÁN azért van, mert neked önbizalomhiányod van, amit sürgősen fixáltatnod kellene egy pszichológussal. És nem CSUPÁN azért, mert te szubjektíve úgy véled, hogy más nők talán jobbak lehetnének nálad, talán többet tudnak, talán többet érnek ... 

Ó nem, vannak a jónòségnek objektív kritériumai is. Ahogy a jópasiságnak is. Ahogy egy fogatlan alkoholista sem említhető egy lapon Brad Pittel, és őket is sokszor ugyanolyan kíméletlenül, egyenlőtlenül és igazságtalanul érnek ezek a realitások. Csak hát az ilyen fájó igazságokat nem szokás egymásnak megmondanunk. Még akkor sem, ha hatalmas pofára eséseket okoz pl ha a fogatlan alkoholista Brad Pittnek képzeli magát, és aként is viselkedik. Míg ha tudatosítaná magában, hogy márpedig annyira neki nincs mire föl, lehet, hogy sikeresebb interperszonális kapcsolatokat tudna kialakítani. Bár ehhez azért elengedhetetlen lenne, hogy ő saját maga a saját kinézetéből megpróbálja a legtöbbet kihozni.

Van egy olyan trükkös emberi tulajdonságunk, hogy tükör nélkül nem látjuk saját magunkat. Találkozunk másokkal, őket látjuk, a reakcióikat, megélünk helyzeteket, amikben mindent meg tudunk figyelni, csak magunkat nem. Míg a másik szintén nem lát rá önmagára, de ránk igen.

És ezzel át is eveznék az utolsó összetevőhöz, ha még bárkiben kétségek ébredtek volna afelől, hogy nem-e elég csupán jószívű, rendes, szerető, tisztességes lánynak/ nőnek lenni, meg mondjuk az se hátrány ha szép külsőd, csöcseid és pénzed van. Hát nem, ennyi még mindig nem elég. De ha már ebbe belekóstolgattál egy kicsit - sőt  arra is rájöttél, hogy minden nőnek lehet szexi külsője, max van akinek többet kell költeni! rá ... és már elkezdtél olyanokra figyelni, hogy mennyire összeszedett az összkép amikor felöltözöl,  megcsinálod a hajad, felteszed a sminket és összeválogatod a kiegészítőket ...

Akkor már jó úton vagy affele, hogy a tükör materiáját megteremtsd. Akkor már valamiféle fizikai alapanyag lettél, ami kiindulásnak teljesen jó. Igazából jó hírem van. A nyersanyagod készen áll. Gratulálok, hiszen már így is lépésekkel a bámészkodók előtt jársz. Gratulálok, hiszen te eltökélted, hogy olyan esztétikai látványt nyújts, amit szívesen bámulnak meg mások. Milyen pofátlanul szerencsésen előnyben is vagy, ha még ráadásul nem csak sminkben vagy szép  de anélkül is. Ha neked az csak egy kis adalék, nem pedig alapvető hozzátevője az emberi kinézetednek, valami, ami nélkül a barátaid se ismernének meg.

De ha azt gondolnád, hogy most már végképp felvetted a kesztyűt és helyt álltál ebben a velejéig romlott, felszínes, érdektelen világban - rossz hírem van. Még itt sincs vége.

Ugyanis innentől kezdődik az, hogy meg kell tanulnod hízelegni.

És én most ezt tényleg, őszintén hiszem, hogy ha rendes lány vagy, aki mindig annyira szeret és akinek mindig annyira összetörik a szívét... akkor EZT A LÉPÉST ki ne hagyd! 

Tényleg-tényleg őszintén hiszem, hogy ha még a hízelgés művészetét is el tudod sajátítani... akkor képes leszel úgy mozgatni az embereket, ahogy neked az jó. Nem fognak neked csalódást okozni, Isten őrizz... úgy igyekeznek majd mindenben megfelelni neked...

És hogy miért? Azért, mert amikor veled vannak, téged látnak, és ADOD NEKIK AZOKAT a bizonyos visszajelzéseket (akár pofátlanul is) - az valami olyan pozitív érzést kelt majd bennük önmagukkal kapcsolatban, hogy ezért bármit hajlandóak lesznek neked elnézni.. és úgy érzik, hogy megtalálták azt a szebbik felüket, akinek egyszerűen imádnak ott lenni a közelében. Mert arra emlékezteti őket saját magukkal kapcsolatban: hogy ők nagyszerűek és tökéletesek. Mintha tükörbe néznének mikor veled vannak, csak éppen nem oda néznek, hanem te helyettesíted a funkciót. Te míveled-rabul ejted a mit sem sejtő áldozataidat, akik ugye... csak bámészkodnak az életben. Mert senki nem arra fog emlékezni, hogy mit mondtál... milyen hasznos, milyen igaz és milyen jó tanács is volt, amit kaptak tőled. Vagy hogy te mennyire szeretted őket. Vagy te milyen jól átláttad a helyzetüket, amiben éppen vannak. Vagy te milyen jól kitaláltad helyettük, hogyan oldhatnák meg az életüket. Mennyire segítőkész voltál. Mennyire könnyű volt téged használni és kihasználni. Mennyire könnyű préda voltál.

Nem, arra fognak csak emlékezni, hogy milyen érzés volt nekik a közeledben lenni. És akkor el is érkeztünk a metafizikai részhez. Ha már materiálisan elkészült a helyes szép kis tükröd, akkor már csak meg kell formáznod azt az embert, akiben ők meglátni vélik majd saját magukat. De nem, ne legyél cinikus, kiábrándult... érezd jól magad. Ez a burok. A tükör körül van egy kis burok, ahol a gondolataid, érzéseid olyanok, hogy aki közel lép hozzád, azokra automatikusan ráragad a te érzelmi állapotod. Ez a burok legyen legalább annyira hívogató  mint amennyire a szépen megmunkált tükörkeret. Ezt nem is nagyon ragozom tovább, hiszen ezt viszonylag egyszerű érteni: ahol és amikor te magadat vonzónak, sikeresnek, ügyesnek, kompetensnek, csodásnak, nyugodtnak  békésnek érzed - ott másra is ugyanez ragad rá önmagával kapcsolatban. Igen, ezek az "energiák"- nevezzük inkább érzésnek, hangulatnak őket... vonzóak. Ahol és amikor te mérges, kishitű, csalódott, frusztrált, béna, sikertelen, céltalan, depressziós senkinek érzed magad... ott mások is hasonlóan fognak vélekedni magukról a közeledben. És ez leginkább taszító. Leszámítva azokat az embereket, akik valaminél fogva pont ugyanilyennek szeretnék megélni saját magukat. Akkor saját magatokat érezhetitek egy nyomorultnak, közösen átélve ennek az egész létezésnek a fájdalmát. De ne hidd, hogy ezt bárki is többre tartja egy átmeneti melegedőnél és nem kezdi el a kiutat keresni a veled való kapcsolódásból.

Ez tehát a burok. Az érzelmi állapotod, alaphangulatod, életkedved, önbecsülésed, a pozitív életcéljaid. Hiába gondolnád, hogy elrejthető a benned levő fájdalom, keserűség, elgyötörtség... a magaddal cipelt kudarcaid. Nem. Kiülnek az arcodra, előjönnek a megjegyzéseidben, a veled szemben megalázó viselkedések eltűrésében, előjönnek a bénultságban, amikor hatalmasat ugranod kellene, előjönnek a gyámoltalanságodban, előjönnek abban, hogy te titokban nem sorolod saját magadat a nyertesek közé. Gyűlölettel beszélsz róluk, irigyled őket, nem azonosítod magad velük. Nem. Te egy gyenge, magatehetetlen, ártatlan lénynek látod magad, aki kevésbé volt szerencsés, akivel kicseszett az élet, akivel kicsesztek a körülmények, és azóta is keresi a revansot azokon, akiknek megkegyelmezett a jóisten és az életüket - látszólag - elégedetten, teljességben élik. De te nem, te nem tartozol közéjük - gondolod magadról. Előjön ez minden megnyilvánulásodban. "Rossz lesz a kisugárzásod", "lehúzó" leszel.. mondjuk inkább úgy, hogy ha ebben az állapotban vagy, még akkor se állsz fel a kispadról ha szólítanak, ennyire nem hiszel magadban... ebben az állapotban csak önsajnálatban dagonyázol, ezért olyan emberekhez ragaszkodsz majd, akik - szerinted - legalább annyira rosszul jártak, mint te... így aztán minden beigazolódni látszik, amit gondolsz. A nyertesek elkerülnek téged, a vesztesekkel együtt szolidarítotok, bár egyikőtök sem tiszteli vagy kedveli különösebben a másikat, csak használja őt mintegy gyógyírt, az élet igazságtalanságaira. Szóval mondjuk inkább úgy, nem "lehúzó" vagy... hanem szeretnéd lent tartani a másikat. Annyira szeretnéd, ha őt se szólítanák a pályára, mert nem hiszel abban, hogy téged is szólíthatnának valaha is. A kétségbeesés negatív spiráljában szeretnél eltűnni másokkal együtt a semmiben. Mert ha már ennyire kilátástalan minden, ha már minden odaveszett, legalább ne egyedül vesszél oda. Szóval hát igen. Lehetnél felemelő is. Hihetnél a jó sorsodban is. De miért is hinnél benne, ha mindig csak kudarcokba ütközöl, ugye? Ki tanított meg téged arra, hogy hogyan legyél erősebb, mint a kudarcokélmények? Csak azért kérdem, mert ha egyszer már megtanultad volna, akkor már csak a magad érdekében is az erős emberek társaságát keresnéd, akik képesek ellenállni a reménytelenség érzetének, és ezzel az apró csodás mozdulattal képesek a saját burkukat vonzóvá tenni - ezáltal elősegítve önmaguk és mások boldogulását is. Igen, hát ez mindenképpen vonzóbb és életigenlőbb..

Na és miután végigrágtuk magunkat ezeken a mélységeken, következzen a kis fűszer, amivel nem csupán másoknak teszel jót, hanem egy kis lehetőséget is adsz saját magad számára - arra, hogy mások is tegyenek a te érdekedben... és szívesen tegyenek neked szívességet.

És tessék-lássék... ez a hízelgés. Ez maga az interakció. Ott áll az "áldozatod" a tükör előtt, kellemesen érzi magát, nem tudja, hogy mitől - olyan, mint amikor a radiátor közelében meleg van ... megállapítja, hogy milyen minőségi, szép anyagból készült tükörrel áll szemben... és aztán a tükör egyszercsak megszólítja őt. Beszélni kezd hozzá. Mintha angyali nyelven szólna: te daliás, gyönyörű, te tökéletes ember! Hát megzabbantalak, annyira imádnivaló vagy! Ilyen tehetséges, ilyen ügyes, ilyen fantasztikus embert én még nem is láttam rajtad kívül soha! - és tudjátok, valami ilyesmit mond egy mosoly, egy dícséret, az öröm a másik arcán, amikor meglát... a hooogy érzed magad? És még a teljesen pofátlanul odahazudott dícséret - a hízelgés is. Először is nem árt, ha megérted, hogy tükör vagy, aminek burka van, ami interakcióba lép azzal az emberrel, aki belenéz. Mert ő kurvára saját magát nem látja, hanem téged lát - a saját érzéseit nem monitorozza, de a közeledben azonnal észreveszi hogyan változott a kedve - csak sodródik az élet eseményeiben, és pillanat alatt eldönti, hogy szívesen sodródik-e veled vagy sem. Az interakcióddal magaddal is tudod rántani, magaddal tudod sodorni őt. És ki is tudod kergetni őt a világból, úgy hogy örökre elmenjen a kedve tőled. Mondjuk egy fájó, őszinte igazságtól. Minél inkább meglátta saját maga valódi negatív árnyoldalát, annál rémisztőbb tükör leszel a számára.

Szóval próbálj meg megbékélni a gondolattal: ha nem szeretnéd, hogy a férjedet elszeresse tőled egy hazug némber... ha nem szeretnéd, hogy örökre sikertelen legyél másokkal és a férfiakkal... akkor ne akarj jót a másiknak! Ne akarj neki segíteni! Ne akard felnyitni a szemét! Ne akarj őszinte lenni vele! Ne akarj rámutatni, hogy hol van a hibája, a gyengesége, hol van a hanyagolt rondaság a lényében, amivel fél szembenézni, amit lusta kijavítani  amivel lusta foglalkozni... ne akard feljavítani a másikat, ne akarj neki jót, ne akarj az élete fölött irányító szerepet nyerni és kijavítgatni a szegénynek a hibáit, amiket észre sem vesz. 

Valószínűleg pont észreveszi őket is. Valószínűleg pont tudja magáról ő is. Valószínűleg azt az egyet nem veszi észre, hogy számodra zavaró látvány az ő rondasága, de hiába hívod fel rá a figyelmét.

Mi lenne, ha inkább egy kicsit bíztatnád őt, egy kis erőt tudna meríteni a halogatott dolgaihoz, és mi lenne, ha megóvnád saját magadat attól, hogy ostorcsapásokkal ijeszd el az embereket, akik a tükrödbe nézve szépnek és csodásnak akarnák látni magukat? Mi lenne, ha inkább te lennél az a "hazug némber" - aki nem nem látja a férfi éktelenkedő ronda pattanását .. hanem megállja, hogy szóvá ne tegye. Megállja, hogy csak a szépet tükrözze vissza. Vagy megunja, mert hát akadt jobb dolga, jobb emberekkel.

Hallottam egyszer, hogy ne akarjál mindent tudni, mindent irányítani, ne akarjad mindenbe beleütni az orrod! Legyen annyi elég, hogy a Jóisten pontosan tudja, kinek mi lakozik a szívében. És azt hiszem ez nagyon igaz.

1. Tükörkeret: ez rólad, a fizikai külsődről szól. Számodra lehet lényegtelen kérdés, hisz úgyse latod magad, de hidd el, jobb neked is, ha mások számára kellemes es vonzó látványt nyújtasz.

2. A burok: ez is még mindig rólad szól. Az érzelmeidről, a lelkedről, a gondolataidról... a lelki ellenállóképességedről (ami fejleszthető), a pozitív életcélokról, és arról, hogy meg vagy-e békélve az életeddel, a sorsoddal, önmagaddal, vagy ha nem, akkor miért nem... sokszor igencsak mély analízisekből tudod megállapítani, hogy mi miért van. De ahogy Puzsér is mondta egyszer.. mint az irigység, elmúlik, amikor megérted, hogy miért is van. Nem fontos pontosan tudnod és analizálnod magadon, hogy mely megnyilvánulásaidból jönnek elő a rossz gondolataid és érzéseid. Előjönnek, senki számára sem láthatatlanok. Olyanok, mint téged emésztő sötét árnyak, amik távol tartják tőled az értékes és jó tapasztalásokat másokkal. Hiszen nem vonzó a burok. Legyen elég bizonyíték számodra az, ahogyan kerülik a társaságodat.

3. Az interakció. Na ez már nem csak rólad szól. Ez már high level conciousness. Ez már a "tudni kell a másik fejével gondolkodni" kategória. Ez már a veszélyesen mesteri szint, ahol elég egy jól időzett dicséret, ami betalál: ez amikor te pontosan azt mondod, amit a másik hallani szeretne. És még csak véletelnül sem mondod... nem is utalsz rá.... nem is célozgatsz rá... arra, amit a másik nem szeretne hallani. Hidd el, ő sem hülye. Ez az a szint, ahonnan a női magazinok beszélnek hozzád. Hiszen csupa olyan dolgot olvashatsz ott magadról, amiket szívesen el is hinnél magadról. Ez az a szint, ahol egy ravasz nő bármikor bepalizza a férjedet  aki nyilván ugrik a lehetősegre, hogy jobban érezze magát, amíg te otthon mást sem csinálsz, csak szidalmazod - és a hibáit hánytorgatod. Ez az a szint, ahol szelíd őzekké, barátokká, segítőkké válnak az emberek körülötted, szinte a tenyeredből tudod etetni őket, ezért nagyon szívesen megtesznek érted ők is, amit csak tudnak. 

Én nem tudom, hogy mit gondolsz, személy szerint. Mennyire tisztességes, mennyire ördögi, mennyire van rendben vagy nincs rendben - ha valaki igyekszik tudatosabban pozitívan tükrözni az embereket a környezetében, ill egyszerűen csak egy kellemes személyiséggé válni, aki fáradt már ahhoz, hogy másik hibáival foglalkozzon a sajátjai helyett. De azt tudom, hogy ha egyszer megérted milyen védtelen is tud lenni az ember, kint ebben az életben, ahol másokban keresi saját magát... akkor rá fogsz jönni, hogy milyen sok múlik rajtad: bíztatást adsz, vagy reménytelenséget? Dícséretet, vagy megróvást? Kedvességet, vagy megvetést? Puszikat, vagy tűszúrásokat? Te mivel találkoznál szívesen, védtelenül az utadon? Milyen "te" szeretnéd, hogy szembejöjjön veled?

Milyen spirálba szeretnél kerülni? Ami felfele visz másokkal együtt, vagy ami lenn tart?

Milyen lenne egy olyan nap az életedben, amikor nem mutogatsz senkire ujjal, nem mentegeted magad, nem halogatsz, csak beleadsz mindent, amit lehet? Mintha közel lenne a vég... mintha A NAGY megmérettetés közepén lennél? Mi lenne, ha hirtelen te magad állnál fel a kispadról, hogy gyakorolj, és izgatottan várd a mérkőzést? Mi lenne, ha többé nem várnád, hogy majd szólítanak? Mi lenne, ha minden nap mindent beleadnál  akit csak tudsz?

Mi lenne, ha csupa jó dolgot tükröznének neked vissza? Ha csupa dícséret jönne szembe az erőfeszítéseidért? Mi lenne, ha te magad válnál azzá az emberré, aki mindig csak dícséreteket osztogat, mert a többihez nem kíván asszisztálni kompetencia híján? Mi lenne ha nem csak mások lennének számodra ajándékok, hanem te is az lennél a számukra?

Mi lenne, ha kicsit szerényebb lennél? Tudod, mindenki egy kicsit másképp érzékeli a világot. Hiszen teljesen más dolgokon ment keresztül. És ez szent. Az ő emberi sorsa, az ő egyedi nézőpontja. Igen, szent. Ő viseli a saját terheit. Ő élte át, amit te nem. Ő tanulta olyannak, ő alkotta magában a világ modelljét olyannak, amilyennek csak ő tudta alkotni. Ha elengednéd végre azt, hogy te vagy az egyetlen intelligens, értelmes lény ezen az egész bolygón... és rájönnél mennyi különböző nézőpont létezik.... akkor talán képes lennél valódi kíváncsisággal, türelemmel, alázattal hallgatni azt, amit a másik mond. Mintha mindenki bölcs öreg lenne. Még a gyerekek is.

És tudod, ha nem akarod bizonygatni, hogy igazad van .. ha elismétled magadban, hogy: ő csak egy védtelen, sérülékeny, tökéletlen ember... akkor már nem is akarod majd, hogy legyőzd a saját igazságoddal. Csak azt, hogy neki is legyen kevéssé fájdalmas ez az élet. Csak azt, hogy az emlékeiben te örökké szép maradj. Igen, miért is foglalkoznál az ő hibáival? Foglalkozz a sajátjaiddal... foglalkozz azzal, hogy szép, kellemes, símogató tükör legyél.

Mert tudod, ez is egyfajta módja, egyfajta nőies és igen egyszerű, magad számára is kamatoztatható módja annak, hogy hasznos legyen a létezésed. Mert tudod, ez is olyan, hogy talán nem viszed magaddal a túlvilágra... de annyi ember szívében élsz majd tovább,  amennyinek hiányzol .... 

Mert tudod, mindenkinek megvan a maga kis igazsága. Felesleges győzködni őket. Nem arra fognak emlékezni, hogy milyen nagyot szóltál... hanem arra, hogy gyógyír voltál-e a sebeikre... megkönnyebbülés-e egy fárasztó nap után... hallgató fül voltál-e, segítő kéz voltál-e... öröm forrása voltál-e számukra... vagy csak gyötrelem, akit igyekeztek elkerülni.

Milyen érdekes ez, nem?

Talán életünk végén úgy nézzük vissza a mozifilmet az életünkről, hogy ezúttal kívülről látjuk magunkat.

Talán újra és újra csináljuk. Próbálunk tanulni belőle. Talán addig ismeteljük a saját életünket, amíg nem sikerül végre beteljesíteni az isteni küldetésünket. Persze ez csak találgatás. De a déja vu - amit olykor én döntési helyzetekben élek meg - tisztára olyan, mintha figyelmeztetne: vigyázz! Ezen a ponton már egyszer elszúrtad! 

Nem tudom... de túlságosan valóságos, túlságosan törékeny a többi ember ahhoz, hogy csak az újraélt életem szüleménye legyen. És talán a legklasszabb tapasztalat éppen az, hogy: itt vagy nekem és mellettem, mintha értenélek - de sose érthetlek teljesen... érintelek, mintha ettől egybeforrnánk, de sose maradunk egyek... és legutolsó sorban... szólhatnék, hogy lóg a fika az orrodból, de inkább hagyom, hogy magadtól jöjj rá! ...

NC.

Mind érző  emberi lenyek vagyunk. Senkit nem kímél az élet vihara. Ezért próbálj meg türelmes, türelmesebb lenni...