Amikor meggyőzöd magad, hogy neki is jobb nélküled

Nem tudom kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy D.-nak ha jót akarok, igazából arra bíztatnám, hogy kezdje el ő is a FOK-ot. Régóta mondogatja már, látszólag kiábrándult ebből a Nyirády-szerelemből is... kellemesebb, jobb életet élhetne, mibt amilyet most él. És mint amibe én készülök most éppen fejest ugrani.

Érdekes, nem? Ő tolta előttem az utat... imádtam az ábrándot, hogy ő valódi orvos, nekem elég is, ha csak radiológus vagyok... imádtam ezt a fejemben elképzelt jövőt  ami annyi közös szálon kapcsolódik az életünkben.

És miközben tornyosult előttem és görgettem magam előtt, hogy: uramisten, nemsokára teljes munkaidő. Oda a szabadság! Vége! Lezárultak a lehetőségek! Egyszer voltam fiatal és most már vége! Most kéne mindennél jobban sínre tenni az életemet végre már egy férfival, mert különben lesz itten nemulass! 

Most, miközben próbálok óvatosan egyensúlyozni aközött, hogy A és B opció, mindegymár, csak menjenek végre terv szerint a dolgok...

Hirtelen látom magam előtt D.t, amint ott ülünk a Kálvin téren... ő szomorú és nem találja a helyét... elmondja milliomodszorra, hogy nem tudja... és nem engem... és nem.... és érzem, hogy mennyire az lenne a jó neki, ha végre megtalálná ténylegesen a számításait.. mennyire jó lenne, ha végre egyszer tökös lenne, és bevágná magát irányba... és új ember lenne.. és egy csomó dologtól megszabadulna, ami korábban igencsak igencsak toxic volt....

És ott megtehetné, még egyszer bedobhatná magát a csajpiacra... még egyszer bepróbálkozhatna a kis fogorvos medikáknál... és lehet, hogy pont ott találná meg a számításait valamelyiknél... hányan csinálták ugyanezt, könyörgöm... dobták az aktuálisan futó barátnőjüket, újjászülettek, újraalkották önmagukat, az énképüket, önbecsülésüket... aztán rárepültek valami olyan csajra, aki jobban meg van csinálva. És akkor milyen sikerrel kockáztattak, hiszen otthagyták a régi rosszabbat az új jobbért. És D. is átélhetné ezt a tűzkeresztséget ily módon. Engem ejt, mert már nagyon, kétségbeesetten gyereket akartam... az meg para. Kikupálódik, hisz én csak 1 tapasztalat voltam, aztán már amikor érzi, hogy neki is végén jár az ideje, elveszi az aktuálisan futó csajt. Nem azért, mert ő jobb lenne nálam. Vagyis hát kitudja.. vannak ugye az említett objektív kritériumok.

De ha már nem rosszabb, mint én, vagy már megszokta őt ugye, vagy mnjuk legalább nála jobbnak tudja érezni magát, vagy mittomén mittomén, lényeg, hogy végre megélhette ezt is - akkor jön majd az a fázis, hogy ez a kérdés neki is aktuálissá váljon, őt is feszítse - lesz-e vajon gyermeke. 

De egyszerűen most nem ez van. Most az van, hogy soha egy pillanatra sem akart hitegetni azzal, hogy ő ezt velem örökké szeretné... de én valami miatt mégis úgy gondoltam, hogy ebbe az emberbe kell foggal-körömmel kapaszkodnom és tőle várnom a közös jövőt... miközben egyre mélyebbre süllyedtem, egyre több időm telt ezzel a magam hitegetésével, hogy én számomra ez az ember bármire is jó lesz még. Meggyőztem magamat pedig, hogy ha már így elkezdtük, akkor csak megszeressük egymást és csak győzedelmeskedni fog ez már a végen!  És csakazértse, akkor se vagyok hajlandó beletörődni abba, amit tervez velem tenni..  lecserélni másra mert még nem volt neki elég!

És az a furcsa, hogy egy részem még mindig ilyen romantikus... szeretnék visszaülni mellé és azt mondani, hogy nem érdekel... örülök, ha végre boldog vagy... mit számít ha két évig nem keresel pénzt, ha aztán utána végre szabadabban és boldogabban tudsz élni! Nem törődve azzal, hogy ez nemcsak erről szól, hanem arról is, hogy csajozhasson még... Hogy azzal az újabb két-három évvel, amíg ő nem keres pénzt és előadásokon trógerkedik és más lányokkal flörtölészik... és mnuuk nálam lakna felváltva meg magánál ingyen.... azzal magammal teljesen kiszúrnék. Hiszen én gyakorlatilag egy év múlva már gyereket terveznék... sose történne semmi. Csak egyre és egyre mélyebbre süllyednék abban, hogy dehát annyira szeretem!! Ahogyan szaladgáltam utána amíg ő elkezdett dolgozni és én meg csak baszódtam a PhD-val amit gyakorlatilag már akkor abbahagyhattam volna!

Szaladgáltam utána, mint egy hülye, szerelmes lány... hé! Ne hagyj itt! Várj meg!! Annyira nem tudom mi a mi közös történetünk, de még részt szeretnék venni benne!

Hé! Várj meg! Könyörülj meg! Én csak azt tudom, hogy veled szeretnék lenni!

Mennyit szenvedtem és még tovább nőtt az akaraterőm, hogy ne hagyjam ezt a fiút elmenni. Hogy ne cseszhessen már ki velem. Egy bizonyos ponton túl már sokszor csak arról szólt az egész, hogy nekem mindegy hogy ő vele mi van, de engem ne érjen kár se fájdalom. Muszáj!

És egy részemben még mindig ott a dac. Hogy ezt nem lehessen velem ám megcsinálni! Nem hagyom magam. Nem leszek én valakinek a megunt játéka. Hogy aztán azt nezegesse mki a fb-on, hogy nézdmá! Ezt a csajt is vmi ótvar ronda csávó vette el fuj szegeny... meg nézdmá, a csavonak is miféle a kövi csaja... vagy engem sajnálnak majd, hogy egy milyen rondasághoz kellett hozzámennem... vagy őt röhögik majd ki, hogy ezért a feleannyit se érő csajért dobott engem?

Nem, nem, nem, nem, nem, ki van zárva!! Nem lehet. De ez csak dac. Dac, hogy mi ennél különlegesebbek voltunk, és ÉN ennél különlegesebb voltam... mint hogy ezt érdemeljem.

Egyrészt mind a kettő érzelmileg kellőképpen nagyon intenzív volt ahhoz, hogy benne tartson ebben a küzdelemben, amit ezért a kapcsolatért folytatok.

Másrészt... lassan 5 év viaskodás után... ha meglágyítom kicsit a szívem... nincs mit elsajnálnom tőle.... menjen még, tapasztaljon még, nem bánhatok én úgy vele, mint egy fogollyal! Úgyis van bőven még mit tanulnia... ha pillanatra félreteszem a saját büszkeségem és nem azt nézem h na vajon ez hogy néz ki kívülről... akkor ... hát lehet, hogy én is ugyanezt tenném a helyében... lehet, hogy valami nálam kedvesebb, femininebb lánnyal érzi majd ő jól magát... ahogyan én is nehezen tűröm a domináló, macsós alkatokat... lehet, hogy nincs más út, mint előre... ahogyan nekem is ölembe hullhatna egy Tomi, aki éppenséggel velem akarná update-elni a régi előző bnőjét... van annyira kishülye hozzá... látszólag...

Csakhát nem, ez nem így szokott menni. Ez úgy szokott menni, hogy aki dolgozik, és a bnojet emlegeti a munkatarsainak, az elobb-utobb elveszi majd felesegul a lanyt.

Aki meg felbehagyja a munkajat azert, hogy visszamenjen az egyetemre... mert meg nem csajozott eleget, es meg szabadsagra vagyik, semmikeppen se nem csaladalapitasra... az lelecel a baratnojetol mert meg keresni akar ujat. Mert ezt hitte el, hogy ez az ut. Amin mindenki jar. Hogy ez a helyes ut. Hogy ott varnak ra az igazi kalandok es tapasztalasok. Csak el kell szenvedni egy szivfajdalmat, ennyi az egesz. Megtanulsz gyilkolni, es onnantol te leszel a meno.

Egy részem egy romantikus szerelmes lány, aki életét, minden pénzét és idejét rááldozná arra, hogy ne kelljen felébredni ebből az álomból soha. Persze légy boldog, de hadd maradjak veled... szeretlek... legyen gyerekünk! Mindegy, ha nem keresel pénzt, majd megoldjuk! Mindegy, majd én megoldom! De akkor is azt akarom, akkor is küzdök azért, hogy megmaradjon belőlünk valami! - és itt jön is a harcias amazon, aki csakazértse hagyja, hogy csak úgy lecseréljék... aki méhét, egy életét egy halálát rááldozza arra, amit szerelemnek hitt... mert ha majd ott lesz a két szép szeme.. a kis lábacskái... ha majd ránéz és azt mondja.. apa... akkor tudni fogja, hogy én tényleg szerettem. És tényleg komolyan gondoltam. És örökké megmarad belőlünk valami. Nem csak az a gagyi lány leszek, akinek ugyanúgy mibnt másoknak, be kellett érnie valaki rondával aki hajlandó vt felesegul venni ot. Mig az elozo csavo... hat... kalandozott meg egy kicsit. Mert akkor en mindig az a no lennek es maradnek, aki szult neki egy gyereket. Akár találok aztán más férfit, akár nem... senki nem versenyezhetne velem, senki nem lehetne jobb nálam. Akármilyen nőcskékkel is lenne ő együtt.. egyik se harcolt volna ennyit ezért. Egyik se tett volna ennyit ezért. Es akkor en lennék a hos anyarigris, es o lenne felkegyelmu, akinek mibaja van ezzel a szep gyerekkel es ezzel a szep novel, miert nem bir megmaradni veluk, mit akar meg pattogni...

Jesszusom ez a kerdes osszetettebb, mint gondoltam... es nem csak errol van szo. Hogy hadd valasszam mar ki, hogy kitol akarok gyereket, nemár csak azért szedjek fel valakit akit nem akarok, mert majd talan o akarja... nem is csak arrol h hadd szuljek mar attol, akit szeretek.. nem is csak arrol, hogy ezzel mennyi mindenbe biztositom be magam... pl sosem fogunk teljesen eltunni egymas eletebol...  remelhetem, hogy egy nap, keszen all majd arra h csaladja legyen es akkor majd szepen... idejon, magától... ahelyett, hogy újat kezdene mással... jaj jesszusom már... örökkésíteni akarom azt, amit ő már lezárna...

De ugyanakkor ott van az is... hogy mi rosszabb? Ha nem lesz soha gyerekem? Mert ragaszkodom egy emberhez, aki tovább akarna lépni tőlem, de ezt nem hagyom, aztán még évekig csak gyilkoljuk egymást, míg ki nem futok végleg az időből?(igen, eddig ez ment.... es tenyleg, en latom azt, hogy ő így nem boldog.. sose lenne velem az...) Vagy ha mindenki azon röhög hogy milyen ronda (de legalabb velem egykoru vagy valami basszus..) csavot sikerult csak beujitanom, aki hajlando felesegul is venni, miutan ennyi jobb csavo vegigment rajtam... vagy az, ha vallalom annak a kockazatat, hogy egyedul neveljek egy gyereket.. es az apja talan sose foglalkozna velem/velunk  .. h még egyszer ugyanabba a zsákutcába navigáljam magam, ahonnan már egyszer kimenekültem...

Tudom, hogy és talán igazam volt, de hát nahát úgy néz ki, hogy már én is csak ilyen kis bénacska vagyok... hogy fogom magam azt kinézek valakit, aki kellőképpen nem kéne nekem ahhoz hogy én nagyon kelljek neki, és ahhoz, hogy esélyem legyen egy családra valaki akárkivel. Hogy majd csak én is meggyőzöm magam, hogy jobb ez, mint az előző. Majd csak beleesek vele is a fasztranszba, és már cseppet sem fogom bánni, hogy az előzővel véget ért. És meg fogom dicsérni magam, hogy igazából ez volt az egyetlen okos döntés amit tehettem. Egyedül nevelni egy gyereket egy életen át, mártírként.. olyan valakitol  aki a sárba tipor a donteseivel es a nem szeretesevel... aki nem vallalja ki a reszet semmiben... persze persze érzelmileg nagyon nehez, hiszen nagyon beleeltem magam, sokszor elképzeltem... hiszen persze A+D génállomány az nem ugyanaz, minz A+akárki más génállomány... de milyen jó  hogy legalább mr. Akárkimás megbízható, rendes, normális ember, aki szeret nagyon, és aki mellettem áll a nehézségekben.

Eddig tartott a dacom. Az idő bebizonyitotta, hogy meg tudta törni az akaratomat. Hogy engem is csak ugyanaz a sors er utol, mint sok más not: "boccs, tudom, hogy szerettél, de azt hiszem összejöhetne nekem még valaki nálad jobb is..." jobban teszed, ha elfelejted azt az időt, amíg kihasználtalak és magammal is próbáltam elhitetni, hogy szeretlek... de nincs más választásod. Nem kérek belőled, se a gyerekedből. Megtehetem, hogy jobbat, újat, fiatalabbat keressek, és meg is teszem.

És mégis ki vagy te, hogy megállíts. Hogy egy egész életet a börtönödben vergődve töltsek. Hogy megmondd nekem, hogy mit tegyek és hogyan éljek?

Keressél magadnak egy másik papucsot.

Game over. Kaphatsz ingyen spermát, ha nem kell, kereshetsz mást. Engem várnak a bulik es a szórakozás, megyek vissza az egyetemre. Amig te a hálószobákat számolgatod az ostoba gyerekeidhez es a szanalmas eletedhez. HaHHHHHHHHHaaaaahahahahahaha... na most ki nevet a végén te picsa. Na most kihez fordulsz majd, mihez kezdesz majd?